A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-07-08 / 25. szám
EGY HIRES VILÁGJÁRÓ Bánó Jenő születésének 120. évfordulójára Tengerpart Colon város mellett prérik tója, az őserdők sok izgalmat rejtő, titokzatos, ismeretlen világa már számtalan ember fantáziáját felcsigázta, közülük nemegy nekivágott a nagy ismeretlennek. A férfikorba került generáció sem mentes hasonló vágyaktól, de hogy elhagyja nyugodt, biztos otthonát és azt felcserélje egy bizonytalan, de sok romantikát sejtető élettel, ilyen elhatározásnak oka rendszerint valamilyen komoly, az élet által produkált rendkívüli esemény kell hogy legyen. Egy ilyen esemény hatására határozta el Bánó Jenő, hogy „vándorbotot" vesz a kezébe ... Élményekben gazdag, érdekes élete a Sáros megyei Roskoványból indult el. Itt született 1855. június 25-én. A középiskola elvégzése után a fiumei kereskedelmi tengerészeti akadémián folytatta tanulmányait. Saját bevallása szerint élete során soha semmitől nem félt, csak egyedül a víztől, és mégis, csakhogy saját maga előtt bebizonyítsa, hogy félelme képzelt, meg makacsságból, szüleinek ellenzésére tengerész lett. Hosszabb utazásokat tett Franciaországban, Angliában és Afrikában. Később szüleinek kívánságára otthagyta a tengerészetet és vasúti tisztviselő lett. Megnősült, de házaséletét megzavarta feleségének korai váratlan halála. Három apró gyermekét, Lehelt, Józsefet és Rizát Roskoványba vitte testvéröccséhez. A három gyerek itt nevelkedett testvérének öt gyermekével együtt. Lelki nyugalmának visszaszerzését úgy vélte elérni, ha elhagyja Európát. Nyugdíjaztatta magát és kivándorolt Mexikóba. Ekkor kezdődött el tulajdonképpen különös, színes, viszontagságos élete. Brémából az „Élbe" nevű hajóval kelt át az Atlanti-óceánon és New Yorkban lépett Amerika föT3- jére. Töbh helyen megfordult az Egyesült Államokban, de utazásának végcélja Mexikó volt. Vasúton, majd óriási hegyeken keresztül tizennégynapi lovaglás után érte el a Pluma de Hidalgo nevű települést, ahol honfitársának, Halla Károlynak ültetvénye volt. Ettől az ültetvénytől nem messze telepedett le és megszerezte a mexikói állampolgárságot. Két és fél év telt el kemény munkában, erdőírtással. Bánó abban a hiszemben élt, hogy teljesen immunis lett minden trópusi betegséggel szemben. Feltevése téves volt, mert megkapta a gyilkos kórt, a sárgalázat. Több héten keresztül viaskodott a halállal. A betegség agyhártyagyulladással és szívhártyalobbal komplikálódott. Annyira rosszul lett, hogy úgy érezte, ütött az utolsó órája. Arra gondolt, hogy ott kell elpusztulnia az őserdő mélyén, távol szüleitől, gyermekeitől és hazájától. Azután teljes önkívületbe esett. Környezete azt hitte, hogy már halott, és megásták a sírját. El akarták temetni, de ezt megakadályozta egy fiatal indián lány, aki “hozzálátott az őseitől tanult és generációkon keresztül egymásnak átadott, de az európaiak előtt ismeretlen gyógymód alkalmazásához. Az in-, dián lány kitartó ápolása eredményes volt, megmentette Bánó életét. Bánó még tizenkét napig ott maradt a telepen, de azután elhatározta, hogy az egészségesebb éghajlatú Oaxacába költözik. Az út egy részét hordágyon, majd öszvérháton tette meg, nyolc nap alatt. Útközben majdnem szerencsétlenség áldozata lett. Az öszvér megbotlott egy gyökérben, és félig maga alá temette. Nagy nehézségek árán és viszontagságok után megérkezett Oaxacába. A gondos orvosi kezelés, a bőséges táplálkozás csakhamar talpra állította. Orvosa tanácsára a magasabban fekvő fővárosba, Mexikóba utazott. Itt másfél hónapot töltött szigorúan betartva az orvosi előírásokat, úgyhogy teljesen visszanyerte egészségét és régi erejét. Utókúrának tengeri utat javásoltak. Veracrúzban szállt hajóra. Meglátogatta Kubát és az Antillák más szigeteit, járt a venezuelai Caracasban, majd Colóbból vasúton utazott a Csendes-óceánhoz, Panamába, innét ismét hajón Costa Rica, Nicaragua, San Salvador, Guatamala érintésével Acapulcónál érte el újra Mexikót. Útjáról Mexico és utazásom az Újvilág trópusaiban (1896) című könyvében számolt be. Távolléte alatt ültetvényes társa aljas módon becsapta. Pluma de Hidalgó-i ültetvényrészét csalással eltulajdonította. Bánó ezért elhatározta, hogy Mexikó más vidékére vándorol. így jutott el hoszszas utazás után Chilchotlba. Teljesen ismeretlen vidéken, ahol még előtte európai ember nem járt és már öszvér hátán sem folytathatta útját csak gyalog, végre eljutott a kis karaván a Buena Vista — Jó kilátás — nevű ponthoz. Közvetlenül alatta pompás zöld erdő húzódott, azon túl három hatalmas folyó, a Rio Zapo, a Rio Lodo és a Ride Asufre által határolt széles völgy terült el. Feleségül vette élete megmentőjét, a fiatal indián lányt, Juanita Juanezt, aki állítólag egy utolsó inka leszármazott volt. Megkezdődött ismét az őserdő irtása, a föld feltörése és alkalmassá tétele a kávépalánták elültetésére. A munka szépen haladt, az egyik domboldalon felépült az új otthon. így telt az idő. Bánó tizennégy évi viszontagságok után, fáradságos munka árán a Mexikói Köztársaság Oaxaca államának egyik legelhagyatottabb őserdejében gyönyörű, virágzó telepet létesített. Elérkezett végre az idő, amikor sokévi munkájának eredményét learathatja. A kávé közeledett a megéréshez, a cukornád szépen zöldéi It a Lodo folyó idillikus völgyében, jól fejlődtek a kaucsukfák, a vanília is bőséges termést ígért. Boldogság és öröm töltötte el az ültetvény gazdáját. Bánónak az aratáshoz szükséges dolgok beszerzése céljából Teotitlán városába kellett lovagolnia a Sierra Madre magas bércein keresztül, veszélyes sziklahasadékokon és sötét erdőkön keresztül. Háromnapos lovaglás után elérkezett ulicéljához. Elvégezte a bevásárlást és hazafelé indult. Utazásának harmadik napján, amikor már közeledett ültetvényéhez, ahonnan máskor már látni lehetett a telep szépen rendezett környékét, szörnyű kép fogadta, a pusztulás képe. Háza romokban hevert, maga alá temetett mindent... Bútorait, gyűjteményét és a sok-sok reménnyel kecsegtetett ültetvényt fél óra alatt elpusztította a tornádó. Fél óra elég volt ahhoz, hogy munkája semmivé váljon. Először az öngyilkosság gondolatával foglalkozott, de amikor megtudta, hogy hűséges, jó indián felesége, Juanita a tornádó elől egy barlangba menekült és életben maradt, letett sötét elhatározásáról. ültetvényének elpusztulása után az ország fővárosába költözött, ahol igen szűkös anyagi viszonyok között élt. Élményeit, utazásait számos lap közölte, és könyve is megjelent Mexikóról több nyelven. írói tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vezető körök felfigyeltek rá, és 1903-ban a mexikói kormány felkínálta neki Mexikó budapesti főkonzuli állását, amit Bánó természetesen a legnagyobb örömmel elfogadott. Hét évig képviselte Budapesten a Mexikói Egyesült Államokat. Ezen idő alatt mint a Magyar Földrajzi Társaság rendes tagja számos felolvasást tartott mexikói és amerikai útjáról. Hét évi budapesti működés utpn, 1910-ben kormánya saját kérelmére áthelyezte Egyiptomba, ahol szintén mint főkonzul az első világháború kitöréséig működött. Ekkor az angolok letartóztatták, de mint mexikói állampolgárt három és fél hónapi fogság után szabadon bocsátották. Azután Spanyolországba, Barcelonába költözött. Bánó őserdei kalandjairól, élményeiről, utazásairól szóló színes, érdekes, lebilincselő írásai napilapokban, folyóiratokban és könyvalakban jelentek meg. A kávétermesztésről szóló könyve öt nyelven látott napvilágot. Mexikó történelmével foglalkozó munkájáért a párizsi Societé Academiqug D’Histoire International aranyéremmel tüntette ki és tagjai közé választotta. Tanulmányai a trópusokról német, francia és spanyol nyelven is megjelentek. Mindhárom nyelvet kitűnően beszélte. Életének utolsó éveit Spanyolországban, a Földközi-tengerhez közel eső Malaga városában töltötte. Itt halt meg 1927. augusztus 2-án, távol hazájától. Életével, munkásságával örökre beírta nevét a tudományos irodalom lapjaira. VÖRÖSMARTY GÉZA 23 Bánó lenő ► Mexikóban mint ültetvényes
