A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-09-08 / 31. szám
A fehér éjszakák városában Úgy kezdődött az egész, mint egy álom. 1974 októberében a Trebisovi (Tőketerebesi) Járási Pedagógiai Központ felhívta a Kráf. Chlmec-i (Királyhelmeci) Általános Iskolát. Telefonhoz kérték az egyik orosz nyelvet és szlovák történelmet tanító ismerősömet. Nem lenne-e kedve Leningrádba utazni? Természetesen a költséget fedezik. A beszélgetés után aztán feledésbe merült minden. Ettől eltekintve, 1975 áprilisában már megismertették az út részleteivel. Százötven rubel költőpénzt adtak neki és ötszáz korona beváltását is kilátásba helyezték. Az utazás célját a tökéletesebb orosz nyelvtudásban, kirándulásban, tanulmányutakban jelölték meg. Hogy mit érzett egy olyan tanítónő, aki 1944-ben, tehát majdnem a felszabadulással egyidőben látta meg a napvilágot, szinte lehetetlen elmondani. Valahogy álomnak tűnt fel számára mindez. Pedig már minden a kezében volt. Itt és itt jelentkezzék Brotislavában, ahonnan repülővel utaznak Prágába, Moszkvába, majd Leningrádba. Boldogan indult a gyülekező helyre, ahol 13, Prágában pedig még 11 személy csatlakozott hozzájuk. TU 104-es repítette őket Moszkvába, s onnan tovább Leningrádba. Két-két személy kapott egy szobát a Ladoga szállóban, de senki nem akart lefeküdni, mert bár két órával előbbre állították az órájukat, este tíz óra körül még mindig az égen volt a nap. Nem mentek sehová. Ismerkedtek a személyzettel, a portásokkal és a szálloda vezetőivel, akik örömmel újságolták, hogy éppen jókor érkeztek, most kezdődnek a leningrádi fehér éjszakák. Éjszaka nyugodtan lehet kirándulni. Másnap tanárok, professzorok, tanítók és előadók vártak rájuk a Herzen Pedagógiai Intézetben. Naponta hat órán ót hallgattak neves tanárokat tanítónők és tanítók Csehszlovákiából. Tökéletesítették orosz nyelvtudásukat. Naponta újabb és újabb csoportok érkeztek a tanfolyamra: csehek, szlovákok, magyarok, bolgárok és lengyelek. Finnül beszéltek a legtöbben. Sokan látogatják az intézetet. Szinte a világ minden nyelvét beszélik a városban. Leningrád a Szovjetunió második legnagyobb és legszebb városa. 1941 őszén az ellenséges csapatok gyűrűjébe került. A város védői kilencszáz napig állták hősiesen az ostromzárat. Legelső útjuk az Aurórára és az Ermitózsba vezetett. Látták a Téli Palotát, az Orosz Múzeumot és a Néprajzi Múzeumot. Jártak Razlivban, ahol Lenin élt. A Szmolnijba is ellátogattak. Az ostromzár idején rengeteg halottja és sebesültje volt Leningrádnak. Ha erről az időről beszélnek az emberek, a hangjuk elfullad, elcsuklik, könny lepi el a szemüket. A város már kiheverte a sebeket. Nagyon sok az új épület, az új negyed, az új városrész. A Piszkaravszkoje temetőben állandóan szól a gyászzene, és ég az emlékezés gyásztüze. Az épület falán olvasható: „Senkit sem felejtünk, semmit sem felejtünk." Olyan nagy volt az emberek hősiessége, hogy már-már szállóigévé vált: „A halál hamarabb megijed tőlünk, mint mi a haláltól." A Piszkaravszkoje temetőben a közös márvány gyermeksíron cukorkát helyeztek el. Leningrádnak e hatalmas temetőjében látták egy Tánya nevű lányka kézzel írt naplóját. — Ma halt meg apuka... — Az öcsikémet ma gránátszilánk érte és haldoklik ... — Anyukát holnap temetjük, márcsak én élek a családból i.. öreg frontharcossal is találkoztak. Közvetlen és nagyon kedves ember volt. Végigharcolta a második világháborút. Mikor megtudta, hogy csehszlovákiaiak, találkára hívta őket és elbeszélgetett velük arról, hol és merre járt a csehszlovákiai felszabadító harcok idején. A leningrádi emberek nagyon kedvesek, finomak, készségesek és intelligensek. Sok a villamos, az autóbusz, a trolibusz, a taxi és a személygépkocsi a városban. A gépkocsik várják a turistákat. Egy séta alkalmával megszomjaztak. Észrevették egy utcai automatát, amely három kopejkáért kínált egy pohár narancslét. A kolléganőnek csak két kopejkája volt. Úgy dobta be, hogy kap majd érte egy fél pohár italt. Nagy meglepetésére egy egész pohár tiszta ásványvizet kapott az egy kopejkáért. A másik kopejkát visszaadta az okos automata. Nagyszerűen töltötték az időt Leningrádban. A búcsúvacsorán könnyer szemmel szorítottak kezet előadók és hallgatók. Nagyon megszerették egymást négy hét alatt. DEMJÉN FERENC 24 A Téli Palota A hősi halottak temetője Az Auróra Első Péter cár lovasszobra
