A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-09-08 / 31. szám
A természetkedvelő fotós legfőbb vágya részt venni valamelyik utazási iroda által rendezett szafári úton az afrikai Nairobiban. A sovány pénztárcával rendelkező nem hódolhat ennek a költséges kedvtelésnek, ezért saját országában keresi a vadászszenvedélyhez hasonló fényképezés tárgyát, így esett választásom Topolciankyra. A lázas készülődés fölért egy nagyszabású expedíció előkészítésével. Az indulás előtti napon volt a csomagolás. Hogy semmi sem maradjon ki az útipoggyászból, a csomagolás egy előre elkészített lista alapján történt. A következő nap reggelén előállt barátom kényelmes Skoda kocsija és a szükséges holmik, — melyek egyhetes szlovákiai autótúrára szükségesek voltak, — megtöltötték a csomagtartó tágas helyét és még a hátsó ülések térfelét is. Nemsokára felbúgott a gépkocsi motorja és elindultunk utazásunk első célpontja felé — Topolciankyba. E helységnév említésekor mindenkinek elsősorban a szép, impozáns kastély és a park jut eszébe, ahol a dolgozók szakszervezeti beutaló alapján üdülni szoktak. Van azonban a községnek egy másik nevezetessége is. Itt van Csehszlovákia egyetlen bölény rezervátumra. Hogy ezt meglátogathassuk, az erdőigazgatóság engedélyére van szükségünk. Ennek beszerzése és kellő tájékoztatás után folytattuk utunkat. Az út két oldalát erdő szegélyezte. A Veiké Vherce felé vezető útról balra letérünk, ott ahol a tábla tiltja a behajtást. Ezt mi nem vesszük figyelembe, mert kezünkben van az írásbeli engedély. Tovább folytatjuk utunkat, az út egyik és másik oldalán erdészházakat hagyunk magunk mögött, míg végre megérkeztünk célpontunkhoz. Itt vagyunk a bölények birodalmában. Az izgalom a tetőpontra hágott. Hiszen olyan állatot láthatunk, aminek kipusztulására még öt évvel ezelőtt a Nemzetközi Természetvédelmi Szervezet hívta fel az illetékesek figyelmét. Szükséges volt ez, mert a szervezet statisztikai adatai szerint összesen -száznyolcvan madarat és emlőst „sikerült" teljesen kiirtani és az egész világon összesen 288 madár és 288 emlős állat van kipusztulófélben, ezek között szerepel a bölény is. Ismerkedjünk meg közelebbről ezzel a ritka állattal. Hosszúsága 3—5 m, magassága eléri az 1,80 m, súlya 600— 1300 kg. A marja jóval magasabb mint a kereszttája s púposán emelkedik ki. A pároscsülküek rendjébe, a kérődzők alrendjébe és a tulokfélék családjába tartozó emlősállat. Domború homloka szélesebb mint hosszú, szarvai feje elejéből indulnak ki, aránylag kicsinyek, hengeresek és simák, ki és fölfelé hajlósak, bojtban végződő farka rövid, vastag szőrzete puha, sűrű, színe barnásfekete. Latin neve: Bison Bonasus L. Hazánkban a középkorban igen szép számmal éltek erdeinkben, de idővel valósággal kiirtották. A szomszédos Lengyelországban e század húszas éveiben lőtték le az utolsó szabadon élő bölényt. Akkor már csak az állatkertekben volt még bölény és számuk az egész világon mindössze harminc darabra csökkent. A Nemzetközi Természetvédelmi Szervezet kezdeményezésére megindult egy akció a bölény teljes kipusztulásának megakadályozása érdekében. Ennek lehet köszönni, hogy több európai államban számos bölény él természetes életviszonyok között, nagykiterjedésű, körülhatárolt erdős területen, de Lengyelországban szabadon is. A bölényállomány az egész világon 1970-ben már 709 darabra emelkedett. Teljes kipusztulását csak az utóbbi évtizedekben sikerült megakadályozni nemzetközi összefogással. Számos álfám, közöttük hazánk is kiveszi a részét ebből a munkából. Nálunk Topolciankyban levő bölénytelepen kívül állatkertjeink is dicsekedhetnek ezzel a ritka állattal. Topolciankyban tett látogatásunk alkalmával éppen egy ötnapos bölény „bébi" is volt. Sajnos nem láthattuk, mert az erdő sűrűjében őrizte anyja és ennek megközelítése nem volt tanácsos, mert nem óhajtottunk közelebbről megismerkedni a szigorú és féltékeny mama öklelő szarvaival. A bölénytelepet 1958-ban létesítették 140 hektár kiterjedésű erdős területen. Négy részre van osztva. Ebben a nagykiterjedésű, oszlopokkal és négy szál vastag huzallal körülhatárolt helyen összesen 21 bölény él. A telep létesítésekor a Szovjetunióból egy pár és Lengyelországból szintén egy pór bölény érkezett. Itt sikerült 43 példányt szaporítani. Tavaly két darab volt a szaporulat, ezidén eddig egy darab. A létszámon felüli állatokat a prágai, az olomouci és a bojnicei óllatkert kapta, de szállítottak külföldié is. Nemzetközi egyezmény alapján a bölény név címen első betűje az illető állam kezdőbetűje kell legyen, ahol éppen meglátta a napvilágot. Ezért a nálunk „született" böiény-csemeték „S" kezdőbetűjű neveket kaptak: Silók, Severka, Sirotka, Sigma stb. A bölénytelep fenntartása egyik országban sem haszriothozó. Fenntartását mégis vállaltál:, mert azokat a pusztításokat, amelyeket az emberek vittek végbe, csak az emberi társadalom teheti jóvá. Eddig is számos természeti érték pusztult el, aminek következtében szegényebb lett a természet világa. Maga a gyors iramban fejlődő civilizáció következtében az embe-, riség amúgyis egyre távolabb került az élő környezettől. A természettől való távolodás növekedésével egyre inkább érezzük a testet lelket regeneráló hatás hiányát. Ha nem is térhetünk viszsza a természethez abban az értelemben, ahogy azt annak idején Rousseau hirdette, ennek ellenére mégis keressük a természettel való kapcsolatot, igyekezünk védetté nyilvánítani területeket annak faunájával és flórájával együtt, igyekezünk menteni azt, ami még menthető. Ebbe a tevékenységbe tartozik többek között a bölények megmentése is. A környezet- és természetvédelem érdekében társadalmunk bőven kiveszi a részét és jelentős anyagi áldozatokat hoz, ami csak milliókban fejezhető ki. Csupán ily módon őrizhetjük meg a további generációk számára a természetben előforduló értékeinket. VÖRÖSMARTY GÉZA 25 Bölények nyoméban
