A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-07-08 / 25. szám

„A MA VALÓSÁGA FOGLALKOZTAT"

(Látogatóban DÁVID TERÉZNÉL)

Bratislava szűkebb, csendesebb óvárosi utcáiban keresem azt a telefonban említett sarokházat, melyben az írónő lakik. Végighaladva a Kalapos utcán, a Prímáspalotcr tőszomszédságában bukkanok rá. A tágas kapualj, a széles folyosó hirtelen fölfelé kanyargó lépcsőkre vált. Tucatnyi fokon fölbaktatva, a második emeleti ajtók egyikén apró réztábla: Dávid Teréz.

Egymásba nyíló tágas szobák egyikében egy kisebb (mondhatnám női méretekre szabott), régies stílusú, karcsú íróasztal, rajta néhány újság, egy-két könyv és kéziratpapírok. Az íróasztal mögötti falon drámái egyikének sikerére emlékeztető babérkoszorú, szemben falnagyságú könyvtár.

Az írónő éppen hirtelen, bejelentetlenül érkezett vendégeket fogad. — Felugrottak egy kávéra ... — mondja barátságos mosollyal. Apró jelzése ez is annak, hogy életéből hiányzik minden elvontság, hogy a köznapok valóságában magától értődő, egyszerű természetességgel mozog. Irósművészetének is ez adja sajátos témáját s varázsát: drámái, prózai alkotásai, karcolatai és hébe-hóba írt riportjai azt tükrözik, hogy a valóság izgalmas kérdései foglalkoztatják.

Beszélgetni a dolgozószobába invitál. Társalgásunkat úgy igyekszem irányítani, hogy válaszai — vallomásként — egész írói hitvallását tükrözzék és egyben drámaírói törekvéseit is megvilágítsák.

— Számomra az írás, legyen az dráma vagy próza, szolgálat. A társadalom, az egyszerű hétköznapok szolgálata. Természetesen, a szó művészi értelmében — adja meg beszélgetésünk „alaphangját" Dávid Teréz. — Vagyis úgy, hogy a valóságot művészi sűrítésben, az ábrázolás erejével tárjam a néző vagy az olvasó elé. Képzeletet ragadóan, értelemre és szívre egyaránt hatva. Semmit sem szabad leegyszerűsíteni, akár írói kényelemből, akár az élményanyag hiányos ismeretéből eredő bizonytalanság okán. Erre törekedtem a múltban, s erre törekszem ma is minden írásomban.

— Az utóbbi esztendőkben írt

színműveiben gyakran foglalkozik generációs problémákkal, a szülők és gyermekek kapcsolatával. Úgy tűnik: érdeklődik a mai fiatalok

problémái, gondolat- és érzésvilága iránt. . .

— Igen, elsősorban a ma valósága foglalkoztat. Az, hogy mindenki a saját életét akarja élni, de nem mindig kapja meg az ehhez szükséges megértést és támogatást közvetlen környezetétől, a családjától. Amikor a felnőttek például azt mondják, hogy „a mai fiatalok", ezt rendszerint rosszallva hangsúlyozzák. Pedig a mai fiatalok csak nyersebbek, gátlástalanabbak, mint mi voltunk, de ugyanakkor sok tűz, lelkesedés és őszinteség rejlik bennük. A fiatalok lebecsülésének ellenpólusa a szeretet túladagolása, ami a fiatalok számára nagyon terhes. Azok a szülők, akik túlzott mértékben akarják védeni, óvni gyermekeiket az esetleges ballépésektől, ezzel csak elidegenítik őket, mert ez a túladagolt szeretet nyomasztó a fiatalok számára.

— Ezt a gondolatmenetet követte a komáromi MATESZ-ban, a brnói Szatirikus Színházban és a nyitrai színházban egyaránt nagy sikerrel játszott Időzített boldogságban . ..

— Nagyon érdekel, mondhatnám izgat a mai fiatalok kiszámíthatatlan szerelme és hűsége, olykor szeszélyes ragaszkodása. Úgy érzem, egyhamar „nem növök ki" ebből a témakörből. Meg akarom érteni és értetni, meg akarom ismerni és ismertetni őket, mert érdekel a lényegük. Tiszteletben tartom egyenességüket, szókimondásukat. írásaimmal szeretném elérni, hogy a felnőttek, az idősebbek több megértéssel viseltessenek a fiatalok iránt. Mindenkinek a saját életét kell élnie, úgy, ahogy az számára a legmegfelelőbbnek tűnik. Ennek ábrázolására törekedtem az Időzített boldogságban. A brnói és a nyitrai színház, de a MATESZ előadásainak sikerei is azt bizonyítják, hogy a közönség sok tekintetben egyetért velem. Kíváncsian várom hát a darab zenés változatának küszöbön álló pardubicei bemutatóját is.

— Időközben azonban a brnói Szatirikus Színház már legújabb darabjának ősbemutatóját is megtartotta . . .

— Az Időzített boldogság sikerén felbuzdulva kért fel a brnói színház arra, hogy írjak egy hasonlóan mai témájú komédiát. Eleget tettem a kérésnek, megírtam a darabot, és elfogadták, örömmel újságolhatom, hogy a Bölcs Johannát októberben a MÁTESZ is műsorára tűzi.

— Miről szól a darab?

— Arról, ismét arról, hogy mindenki a saját életét akarja élni. Hogy mindenki saját maga felelős az életéért. Mivel azonban nemcsak a fiataloké a világ, az idősebbek, de még nem idősök korosztályát állítottam a darab középpontjába. Huszonöt évi házasság után Johanna rádöbben, hogy élete meddő, üres, tartalmatlan, érzelmileg sivár. Negyvenöt évesen szeretne még egyszer fiatal lenni és okosabban, célszerűbben élni. Otthagyja hát férjét, hogy huszonnégy óra alatt újra végigjárjon egy életre szóló kálváriát: sorra látogatja a már önálló családot alapított fiát, a saját édesanyját, sőt egykori barátját is fölkeresi; de azok tartózkodó magatartásából rá kell jönnie, hogy 45 éves korban, egy negyed évszázadnyi házasság után már lehetetlen megvalósítani mindazokat az álmokat, melyeket még fiatalon, lónykorában szőtt....

— E komédiában valószínűleg a női emancipáció kérdéseit is érinti .. .

— Ez az időszerű társadalmi kérdés ott^rződik az egész darabban, míg végül megfogalmazódik a kérdés: vajon sok esetben nem pusztán proklamativ formában kezeljük-e a női egyenjogúság problémáját? Különösen az asszonyok kettős szerepkörét: a munkába

járás és a háztartásvezetés együttesen, kimerítő gondjait állítom pellengérre. Társadalmunkban a nők valóban teljesen egyenjogúak, csupán otthon, a családi körben állt be kevés változás ebben a tekintetben. Az idén, a Nők Nemzetközi Évének alkalmából különösen figyelemre méltó ez a probléma.

— Hadd kérdezzem meg: mit ért a „jó, mai tárgyú darab" fogalma alatt?

— Az olyan színművet, amelynek megtekintése után á néző azt mondja: ezek a párbeszédek olyan ismerősen csengtek, hogy akár én is megírhattam volna őket! . . . Persze, nagyon nehéz feladat egyszerűen és jól írni. Fontos kérdés a meglátás mikéntje is, amihez a saját énemből, saját magamból kell még hozzáadni valamit; a tipikusnak látott világott átszűrni önnönmagamon, és mindezt úgy kifejezni, hogy egyben véleményt is mondjak a színpadon történtekről.

— Drámai és prózai alkotásaiban egyaránt gyakorta üt meg oldottabb, szatirikus hangot.

— Mert véleményem szerint könynyedébb formában, nevettetve is lehef komoly dolgokról beszélni. Persze, a könnyű, szatirikus műfaj, különösen a színházban, nagyon nehéz vállalkozás, hiszen a drámával szemben más hangulati feszültségre van szükség. De a könnyedebb hangvételű darabban az emberek talán a saját hibáikra is gyorsabban, egyszerűbben ráismernek, és hamarabb elgondolkoznak a színpadon látottakon.

— Röviddel a MATESZ megalakulása után, ön néhány esztendeig a színház dramaturgja volt. Véleménye szerint mi az, amit a dramaturg az írónak nyújtani képes?

— A jó dramaturgnak feltétlenül segédkeznie kell egy-egy új, eredeti színpadi mű születésénél. Az ügyes dramaturg okosan, kitűnő érzékkel tud rátapintani a készülő darab hibáira, esetleg felszínre tudja hozni azt, amit tulajdonképpen a szerző maga is meg akart írni. És ha ily módon rátapint a lényegre, akkor a szerző érzi: a szinte szerzőtárssá előlépett dramaturgnak igaza van.

— A Bölcs Johanna októberre tervezett komáromi bemutatója után milyen további tervekkel foglalkozik?

— Az Időzített boldogságban fölvetett és a Bölcs Johannában tovább vitt témakörben szeretnék még egy harmadik darabot írni, utána pedig egy terjedelmesebb regényt mindarról, amit életem során láttam, tapasztaltam, megéltem. Élénken él még bennem a két világháború emléke, de említettem már azt is, hogy épp ilyen élénken foglalkoztat a ma valósága is. Szeretnék mielőbb nekilátni mindkét munkának.

• B. M. P.

(Kontár Gyula felvételei)

22