A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-07-08 / 25. szám
Ebben a percben, amint a fellegek fehér világánál magasabban átrepülök a Kaukázus ormai fölött, mintha téged látnálak a legdurvább sziklához láncoltán, vérezve, s büszkén, égre emelt fővel, nemes prédája istenek szörnyű dühének. E sziklák fölött, amelyek kínjaid és nagyságod elmékében fürödnek, köszöntelek, bátor Prométheusz! Bátor Prométheusz, nemes alakja a legnemesebb regének, jelképe a zsarnokság ellen lázadóknak, halhatatlan a te neved a törzsek és népek forgatagában, szüntelen folyásában az időnek, mint hajnalcsillagé, olyan az ő ragyogása. Titánok utóda, Asia dicső fia, elméd, amely a messzi jövőbe látott, szíved, amelyben forró vér folyt, közel hozott az emberekhez és vak gyötrelmükhöz, s felkeltél a szeszélyes, zsarnok istenek ellen. Legmélyebb és legnemesebb álmukból alkották meg a népek a te nagy regédet, magasztalva a nagyszerű tettet, amely kiemelte az embert a beszédtől megfosztott lények seregéből. Ó, örök emlékű páratlan perc, hatalmas, fennkölt pillanat: a kiterjedt erdők szélén először égnek a mindenségben emberi kéz gyújtotta tüzek. E sziklák fölött, amelyek kínjaid és nagyságod emlékében fürödnek, köszöntelek, bátor Prométheusz! Bátor Prométheusz, a kiterjedt erdők szélén először égnek a mindenségben emberi kéz gyújtotta tüzek. Asia dicső fia, óriási gyümölcsöket termett lázadásod! A tűz fényénél, amelyen úrrá tetted, csillogni kezdett az emberi elme. Ó, milyen messzire vitt ez a lassú, roppant ébredezés! üggyel-bajjal eszmélkedve, az emberi faj a világ mélyéről elindult, mind magasabb csúcsokra vágyva, mind feljebb törekedve; míg végül maga is ott állt az istenek színe előtt, lázadva, merészen. Mióta a tüzet kiragadtad Jupiter kezéből, és lehoztad az embereknek, nem nézte képét a világ párás tükrében ember anélkül, hogy hasonló vakmerőség álma ne szállta volna meg őt. Mióta nagy merészségedért az istenekkel szemben és nagy jóságodért az emberek iránt, a Kaukázus magányos saskeselyének prédájául vetettek, egyetlen más rege hőse sem rázta fel így az emberiség öntudatát. E sziklák fölött, amelyek kínjaid és nagyságod emlékében fürödnek, köszöntelek, bátor Prométheusz! Bátor Prométheusz, egyetlen más rege hőse sem rázta fel így az emberiség öntudatát. Mióta ily iszonyú gyötrelmek árán egy nád halvány szárában lehoztad a lángot, azok, akik rettegve kúsztak a nyirkos barlangi homályban, megértették a lázadás és a merészség szépségét, s titánok és prométheuszi emberek támadtak az emberi nemből. E sziklák fölött, amelyek kínjaid és nagyságod emlékében fürödnek, köszöntelek, bátor Prométheusz! Bátor Prométheusz, titánok és prométheuszi emberek támadtak az emberi nemből. E szürke, hideg ormokról, amelyek beléptek a világ nagy meséjébe, hajolj le, és hallgasd: nem hiába lázadtál az istenek ellen, nem volt hasztalan rettentő szenvedésed. Dicső anya dicső fia, ha látnád, mily csodálatos lángok csapnak ki a szikrából, amelyet az emberiségnek adtál! Ha látnád azokat, akik a nyirkos barlangi homályban kúsztak, mily büszkén szállnak fel a földről, mily büszkén lebegnek a tengerek habja s a bércek csúcsai fölött! Ó, örök emlékű, páratlan perc, hatalmas, fennkölt pillanat: nem Jupiter saskeselye röpdös a Kaukázus ormai fölött, hanem a föld félelmét nem ismerő fiait viszi szárnyán merészséged roppant gyümölcse. Köszöntelek, bátor Prométheusz, egy halhatatlan lázadás atyja, teremtője az emelkedő világnak! . . . JÁNOSHÁZY GYÖRGY fordítása (Nagy László Ielv.) SZITÁSI Ferenc IMPRESSZIÓK 1. Alkonyat előtt asztalodhoz lépnek a füzek s kérik a vacsorád ne gondolj a csörömpölésre 2. Az este szeget ver a csillagok homlokába ikreket szülő éjjel kínjával szállnak a varjak a jegenyék felé TÜRELEM Szárnyat bontani a kert fölött s nézni a tavaszt várni míg a diófa gyökerétől felgyullad az agyag 19
