A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-08-11 / 29. szám
súlyt, a figura a munka, a kitartás szimbóluma. A nagy sárga Nap az életet adó erő, p fa pedig — amelyben van Gogh talán önmagát látta — a magányé, □ gyötrelemé. 1888 végétől idegállapota állandóan rosszabbodott. A Gauguinnal való összetűzés után a kórházból visszatérve festette Férfi levágott füllel c. önarcképét (1889). Bátyja Signacot küldte le hozzá, hogy az megpróbálja jelelétével enyhíteni állapotát, amely azonban nem javult. 1889 május 3-án be kellett szállítani az elmegyógyintézetbe. Az intézetben is dolgozott, amikor egészségi állapota ezt lehetővé tette. Mintegy 150 befejezett vászna készült el 1889-ben az intézetben töltött idő alatt (Sárga gabona. Csillagos éj, A Saint Rémy-i elmegyógyintézet, Trabu ápoló). Mindenekelőtt azonban tájképeket festett az intézetben. A kontúrok rendszere változni kezd: görcsösen hajladozó, mistráltól gyötört ciprusok, kavargó, örvénylő fellegek, nap, hold és csillogok. Színei mór nem olyan élénkek. A sárgák kifakultak, a kékek sötétednek, a vöröset pedig a barnák váltják fel. Theo, amikor 1890 februárjában fia született, ezt bátyjáról Vincentnek nevezte el. Van Goghot nagyon bántotta. hogy öccsének, aki most már a családot volt köteles eltartani, róla is gondoskodnia kell. Az sem nagyon vigasztalta, hogy akkortájt jelent meg a Mercura de Fronce-ban Aurier tollából az első méltatás, amely művészetével foglalkozott. Theo kérésére és Pissarro ajánlására került 1890 májusában az Auverssur-Oise-i szanatóriumba. Itt dr. Gachet kezelte, aki pártolója volt a művészeknek (az impresszionisták és Cézanne orvosa is volt). Dr. Gachet igyekezett őt meggyőzni, hogy nem olyan beteg, ahogyan gondolja. Türelemmel viselte van Gogh durva felléoéseit, mert jó barátok voltok. Többek közt az Országút éjjel. Férfi szegfűvel, Dr. Gachet arcképe és az Auversi templom készült el o szanatóriumban töltött, két hónap folyamán. Az Auvers-i templom nagyszabású fájdalmas epilógusa életművének. A színek és a hullámzó kontúrok életet lehelnek a rideg kőfalakba. Kimondhatatlan szomorúság kerítette mindinkább hatalmába s lassan érlelődött benne a gondolat, hogy véget vet életének. 1890 július 27-én a mezőn, ahol a Varjak c. képet festette, mellbe lőtte magát. Két nap múlva Theo jelenlétében hah meg. Az első napraforgó-csokrot dr. Gachet helyezte a ravatalra s aztán elborították ezt Vmcent kedvenc virágai... Művészetét, sorsát ismerve le kell szögeznünk, hogy betegsége ellenére is szinte emberfeletti munkát, áldozatvállalást kívánó életművet hozott létre röpke öt év alatt. Felfogta a külvilág felé irányuló impulzusait, s azokat zseniálisan transzformálva teremtett rendet köztük, s megjelenítve általuk önmagát. Részleteiben nyugtalanságot tükröznek képei, összhatásukban azonban időtlen kiegyensúlyozottság. az érzelmek tiszta rendje sugárzik belőlük. A színek szerelmese volt: a vöröseké, zöldeké s főleg a sárgáké, amelyeket úgy rakott egymás mellé, hogy azok az emberi lélek mindenfajta szenvedélyét, de legfinomabb rezdüléseit is hiánytalanul tolmácsolják. Közvetlen követője nem volt Vmcent van Goghnak, aki festő, qondolkodó volt egyszemélyben, azonban művészetének hatása még ma is érződik a kor legtöbb áramlatán. Ezt a hatást, művészetének kiváló ismerőié Frank Elgar a következőképpen indokolta, a művészt is idézve: „Van Goah elsőnek élte át korunk nagy drámáját. Azokét az időkét, amelyek hol felszabadítanak, hol rabságba döntenek*. TAUGA ISTVÁN ‘VINCENT VAN GOGH MAGVETŐ, 1888 KRUMPLIEVÖK, 1885 Groot Zundertben született egy kálvinista lelkipásztor családjában 1853. március 30-án. Iskolái elvégzése után Hágában, Brüsszelben, Londonban és Párizsban volt kereskedelmi alkalmazott. Kép- és könyvkereskedésben dolgozott 30 éves koráig. Ezután rövid ideig falusi tanító volt Angliában, London közelében. 1876-ban elhatározta, hogy apja örökébe lép. Beiratkozott Brüsszelben egy prédikátor iskolába, miután Amszterdamban nem sikerült a teológiára bekerülnie. 1878- ban Borinageban, Belgium elhagyatott bányavidékén vállalt prédikátori állást. Apostoli módon fogta fel hivatását, szegényesebben élt, mint hívei, akik ennek ellenére is lenézték és gúnyt űztek belőle. Felettesei se méltányolták túlbuzgóságát és 1879-ben elbocsátották. Hatalmas csalódást jelent ez számára, s miután szabad idejében rajzolgat is, kezd benne érlelődni o gondolat, hogy festő lesz. Néhány hónapig az antwerpeni rajzakadémián tanul. 1883-tól, amikor már csak festészettel foglalkozott, rengeteg vázlatot, rajzot készített (tájképek, portrék, életképek, magvetők Miiiet nyomán és hatására) Ennek a realista korszakának, amely a holland festészet évszázados hagyományaira épült, kiemelkedő alkotásai a Takács (1884) és a Krumplievők (1885). Az utóbbi kép tetőzi be ezt a periódust. A mennyezetről lógó petróleumlámpa világítja be a szobát és a falatozó öt figurát. A gyér fényben mór-már a karikatúra határán mozgó, elgyötört parasztfigurák költik szegényes vacsorájukat. Színben a kompozíció a méregzöldek és az aranybarnák összhangjára épül. Ez a kép még Rembrandt tiszteletén alapul, hasonló megoldásaival. Párizsba kerülve, ahol megismeri az impresszionizmust, palettája világosodni kezd. Tiszta színekkel és kantátákkal fogja össze kompozícióit. Az impresszionizmus mellett a japán grafika az, amelyből merít, innen a könnyed kontúrok és a faktúra. A pointilizmus eredményei mellett sem megy el anélkül, hogy fel ne figyelne rájuk. A Tanguy apó (1886), Kertek a Montmortreon (1887), Point d Asniers (1886—87), Artistanő a kávéházban (1887) említhető a Párizsban született több mint kétszáz képből, valamint 23 önarcképe; ezek szinte kivétel nélkül remekművek. A korszakot az Önarckép állvány előtt c. képpel (1887) fejezi be. Toulouse-Loutrec tanácsára utazott van Gogh Provance-ba s telepedett le délen, Arles-ban. A táj döbbenetes véház, Armand Roulin képmása. Magvető (mind 1888-ban). A Magvető utolsó megfogalmazásában egész életművének kulcsfontosságú alkotássá lépett elő. A magevtő paraszt figurája a kép bal harmadában van elhelyezve. s a horizonton álló nappal tölti be a vászonnak ezt a részét. A kép maradék kétharmadát a falu sziluettjével a háttérben egy átlósan megfestett fa tölti be, ez tartja össze a kompozíciót. A nap, a magvető és a görcsös törzsű fa szimbolikus értelmet nyernek. A magvető alakjánál a kezek ábrázolására fektette főleg a hatással volt rá. A tűző napfény, amely különössé teszi a tájat a száraz, vad déli szél a mistral, a kemény, edzett emberek, mind-mind olyan élményanyagot jelentettek számára, amire már építhetett és mint festő teljesen mogára találhatott. A megszállott szorgalmával látott munkához. Gauguint is lehivatja. Elhagyta az impresszionizmus túlhaladott finomságát, ecsetkezelését festői „kézírása* az ábrázolt tárgy, táj, anyag struktúráját volt hivatva visszaadni. Több motívumot háromszor-négyszer is megfestett (Napraforgók, Éjszakai káAUVERSI TEMPLOM, 1890 22
