A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-08-11 / 29. szám
részében emberemlékezet óta nagy jelentősége van az öntözőműveknek. A sivatagi városokban feltárt romok és leletek nyomán a kutatók arra a megyőződésre jutottak, hogy az ókorban, de még a középkorban is egészen más volt itt az éghajlat, más a termőföld és lényegesen több a víz. Biztosan lehet állítani, hogy az Aral-tó egészen más terjedelmű volt az ókorban, s az Amu-Darja, amit a görögök Oxusznak neveztek (a mai Türkmenisztán és Üzbegisztán területe az i. e. 6—3. században perzsa, majd makedón és hellenista uralom alatt volt), a Kaszpi-tengerbe ömlött, sokágú deltát alkotva, s a területet több ezer kisebb-nagyobb csatorna hálózta be. Ma visszatérőben van ide az élet, bár nem minden nehézség nélkül. A megműveletlen földek elsivatagosodtak, mindenütt futóhomok, s ezt ismét termővé tenni csak szervezett államhatalom tudja s a tökéletes mérnöki gondolkodás — ami egyébként így volt mindig a múltban és nem csak az Amu- Darja völgyében. A szovjethatalomnak segítségére van a fejlett tudomány és technika. A sivatagtól visszahódított területeken létesített ültetvényeken ma kitűnő gyapotot termesztenek és rekordterméseket érnek el. Nem jutnak hozzá olcsón. A talajnak igen nagy a sótartalma, ezért tavasszal néhányszor el kell árasztani — „átmosni". Ezért látni itt égetett agyag „szegőkövekkel" körülvett és sekély vízzel elárasztott parcellákat, amelyek a sónyerés céljaira szolgáló libanoni szalmákra vágy a fülöp-szigeti rizsföldekre emlékeztetnek. A látóhatáron hirtelen kisebb kiemelkedés tűnik fel, a környékbeli épületek fölé emelkedve. Egy régi, 62 m magas minaret ez, egyike annak az öt építészeti emléknek, amelyeknek megtekintésére elindultunk. A földrengésektől oly gyakran meglátogatott Közép-Ázsiában szinte a csodával határos, hogy még nem dőlt össze ez a karcsú, magas építmény. Statikai számítások, bonyolult gépek és eszközök nélkül, egészen egyszerű technikával képesek voltak ókori népek Görögországban, Egyiptomban, Mezopotámiában, Közép-Amerikóban ,és itt megoldani olyan problémákat, amelyekkel olykor az összes szükséges szellemi és műszaki kapacitásokkal rendelkező vállalat sem tud megbirkózni. Végre helyben vagyunk. A gépkocsi vezetője most megpihenhet, ránk pedig olyan látványosság vár, amiről innen vagy háromezer kilométerre álmodoztunk. A minaretnek hiányzik a csúcsa, de törzse olyan kedvező alakúra épített, hogy ellen tud állni a veszélyes kilengéseknek. Piros égetett téglából épült, és itt-ott megmaradt még színes külső burkolata is. Teleobjektívvel felnagyítva sikerül elolvasnunk a párkányon körülfutó fríz feliratát. Kutlugh-Timur nevét említi s ezzel az 1321—1336 közötti évekre utal. A minaretnek belső csigalépcsője van, de ez nem vezet közvetlenül a talajtól; a toronyba a mellette állt mecset tetejéről lehetett feljutni, de az épület már régen eltűnt, így sehogyan sem lehet felkapaszkodni a tízméteres magasságba. A minaret lépcsőzete nem vezetett egészen o magasba, véget ért a müezzin erkélyénél, mintegy 9 méterrel a torony csúcsa alatt. Az egyébként még ma is használt hatalmas sírkertben kissé távolabb két nagy mauzóleum áll. A kisebbiket, amely négyzet alakú alapra épített tizenkét szögű kupolaszerű tornyával főimnmmre Jellegzetes közép-ázsiai minaret Khiva sok házának még ilyen, kalligrafikus írásjelekkel, arabeszkekkel díszített ajtaja van Khiva, az egykori kánság fővárosa, nem messze Új-Urgencstől a sivatag peremén ként a Kaukázusból ismert ókeresztény templomokra emlékeztet, általában Fachr al-din al-Razi, a 12. században élt arab polihisztor neve után szokták hívni, aki számos dogmatikai, filozófiai, filológiai és orvosi művet írt, de őt bizonyíthatóan az afganisztáni Herátban temették el. A részben jól megőrzött terakotta burkolatú építmény alatt a valóságban vagy Alá ad-din Acisz, vagy utóda, ll-Arszlán sah tetemei nyugszanak; előbbi 1127-ig, utóbbi 1156-ig uralkodott. A másik, az előbbihez semmiben sem hasonlító, de csak valamivel fiatalabb épületet rendszerint Tekes vagy Saraf sejk mauzóleumának nevezik. A valóságban a szeldzsuk dinasztia legeredetibb egyéniségét, ll-Arszlán utódát, Alá ad-din Tekist temették itt el 1200-ban. Hogy ez a két műemlék hogyan maradt meg a mai napig, az szinte érthetetlen. Kiállta Dzsingisz kán és Timur pusztítását, a földrengéseket és az , igen szélsőséges időjárás viszontagságait. Nagy a hőmérsékleti ingadozás. Télen erős fagyok vannak, a nyár forró és száraz. A műemlékek repedéseibe behatoló víz télen megfagy, s ez igen nagy veszélyt jelent. Vagy talán az építészek ezt előre látták, és képesek voltak olyan ellentálló burkolatot készíteni, hogy a fagy sem tudja veszélyeztetni az épületeket? • Míg a két említett mauzóleum a mongol betörést és uralmat megelőző időben épült, igen kevés fennmaradt építészeti emlék közé tartozik, a minarettel is ellátott legnagyobb építészeti együttes, az ún. Turábegh Khánom későbbi alkotás, a 14. század harmincas éveiből való, amikor Khorezmnek sikerült függetlenítenie magát a mongol Arany Hordától. Noha egy előkelő hölgy nevét viseli, tulajdonképpen a Timur csapatainak betörésével kihalt szeldzsuk dinasztia temetkezési helye volt Az aránylag jó állapotban fennmaradt építészeti emlék mindenképpen eredeti és művészileg igen merész konstrukció, mintegy előfutára a Timuridák dinasztiájának idejére jellemző tökéletes építészeti alkotásoknak és az iráni Szefevida dinasztia uralkodása idején csúcsát elért művészeti fejlődésnek. A mauzóleum monumentalitásával, művészi érettségével és technikai raffinóltságával tűnik ki. A bonyolultba laprajz az európai barokk építészetre emlékeztet. Különböző távolságokból más-más részletével hat: távolról plasztikai kompozíciójával, közelebbről jól érvényesül a felületek megtörése, egészen közelről viszont a felületek csodálatos színes ornamentikája. Ezek az építészeti emlékek egyelőre mint attrakciók nem szolgálják a turistaforgalmat, de igen nagy gondot fordítanak védelmükre, megőrzésükre, s valamennyit tábla jelöli. Találkoztunk itt környékbeli iskolák kirándulócsoportjaival; a gyerekek nemcsak országuk múltjával ismerkedtek, kulturális élményben is volt részük, régi pengető hangszerek hangja mellett népdalokat énekeltek. Már most, tavasz végén is kegyetlenül tűz a nap, alig lehet kibírni a hőséget útközben a gépkocsiban. Érthetetlennek tűnik előttünk, hogyan bírják ki a kara-kalpakok meg a türkmének a fekete báránybörsapkában, amit itt a nyári forróságban és a zord télben egyaránt viselnek. A nemzedékek óta fenálló és bevált hagyományoknak azonban, mint erről nemegyszer meggyőződtünk, mindig megvan az értelme, célszerűsége, ha ezt oly nehezen is értik meg olykor az idegenek. Szöveg és képek: B. PROCHAZKA 21
