A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-01-17 / 3. szám
gé. Ráébredt vállalkozása reménytelenségére. Ringott hát a vízen, de végülis meddig maradhat az ember a vihartól tizennyolc fokra lehűlt tengerben? Karját felemelte, s megértettük, hogy ez nem integetés a parton állóknak, hanem kétségbeesett segélykérés. Egy fiatalember, maga is vendég, ledobálta ruháit, s gondolkodás nélkül a vízbe vetette -magát. Nyilvánvaló volt, hogy cselekedetének gyakorlati értéke csekély, de valami megnyugvást mégis jelentett. A parthoz láncolt mentőcsónakot nem lehetett igénybe venni, mert sem a mentő, sem a kulcs nem volt kéznél. Joggal hihette a mentő, hogy nem akad senki, aki a vízbe merészkedne. Valamit mégis tenni kellett, hiszen most mór két emberélet forgott veszélyben. Valahonnét kötelet kerítettek, egyik végére deszkát erősítettek, ezzel aztán egy másik fiatalember beúszott a vízbe, míg a kötél túlsó végét a parton tartották. A hullámzás, amely már vagy száz méterre dél felé sodorta a küszködőket, nem tette könnyűvé, hogy mind a hárman meg tudjanak kapaszkodni a deszkában. Megkönnyebbülten láttuk, hogy ez végre sikerült. A parton állók húzni kezdték a kötelet. Merőn a tengerre szegezett szemünk már fájni kezdett és nem bírta mindenki végignézni, mikor a három úszó a hullámverés veszélyes zónájába került. Eltűntek a forrongó, tajtékzó zuhogásbon, csak néha lehetett sejteni egyegy sötétebb foltott, amelyről úgy véltük, hogy a vízzel küszködök. Szívszorongató percek után végre kimerültén mindhármukat partra vonták. A két fiatalembert épségben, a hölgyet pedig kibicsaklott vállal és véresre horzsolódott combokkal. Leírhatatlan megkönnyebbülést éreztünk, hogy a veszedelmes kaland jó véget ért, de abban is mindnyájan szívből egyetértettünk, hogy a betyáros öreglány megérdemelne olyan alapos, de alapos huszonötöt. Néha, amikor itthon a szobában ülök, nekiütődik fülemnek a csönd. Hiába várom a tenger moraját, ami három hétig szüntelen kísérőzenéje volt napjaimnak. Köszöntött az ébrenlét első pillanatában, s az éjszaka óráiban ez altatott el. De talán még álmomban is hallottam. Szimatolok a sétányon őrt álló pálmafák s eukaliptuszok illata után, s felvillan előttem a part esti órákban kigyúló, színesen sziporkázó gyöngyfüzére. Visszaemlékszem arra is, mikor a repülőgép felemelkedett velem, s alattam lassan térképppé zsugorodott a táj. Számomra azonban a felejthetetlen Abházia térképnél mindig többet, személyesebbet fog jelenteni. ORDÓDY KATALIN Abházia fővárosában, Szuhumiban a piac az idegent méreteivel, de főleg színeivel elragadtatja. Ismert és ismeretlen gyümölcsök tarkán pompázó gúlái, az alkudozások, mind arra vallanak, hogy ez már letagadhatatlanul Kelet. A szuhumi múzeum is sok érdekes látnivalót kínált. A skanzenban levő csinos, tornácos fa lakóház már a múlté, s a múlté a kerek, vesszőből fonott, jurtára emlékeztető házacska is, amely közepes szobanagyságú s a fiatal házasok otthonául szolgált, míg nem tellett nekik tornácos családi házra. Milyen bölcsen oldották meg az abházok a lakásproblémát, s biztosították az öregek zavartalanságát, a fiatalok önállóságát. Eredetinek találtam az „apackát" is. Nálunk talán nyári konyha lenne a neve. Tornáca állandóan nyitott, benn a gazdasszony az ételeket készítette, a gazda pedig szabad idejében üldögélt, pipázott vagy végigdőlt a dikón. Ajtaja minden vándor, minden utas számára nyitva, menedéket jelentett rossz idő esetén, s ha megéhezett az átmenő, ételt is kapott anélkül, hogy csak köszönettel is tartozott volna. A keleti népeknek ezt a vendégszerető szokását alkalmazza a mai vendéglátóipar, amikor a magyar útszéli csárdákhoz hasonlóan opaokákat állít fel, az eredetiekhez külső kivitelre teljesen hasonlót, amelyben folytonosan sül a birkahús, fő a bab, a mamaliga, s jófajta ital is akad az utas számára — csak éppen nem ingyen. A hangulat viszont mindig kitűnő. A múzeumkertben láttam a legértékesebb objektumot, egy időszámításunk előtti 4000- ből származó temetkezési helyet, dolment. Ennek minden oldalát terméskőből állították össze, a tetőnyílást is hatalmas szikladarab fedi, s az elülső oldalába kerek lyukat csiszoltak, amelyen át a holttestet becsúsztatták az üregbe. Ez a temetkezési mód sziklák között lakó népre vall, amely nem áldozhatta halottal számára a kevés rendelkezésére álló termőföldet. Egy családi dolmenbe elméletileg szinte vég nélkül lehetett temetkezni, hiszen az üregben egyszerre tíz tetem is elfért, de mire egy-egy új halott odaköltözött, az előzőeknek már talán csak a csontjai maradtak meg. Ami a múzeum épületében megörvendeztetett, az egy vitrin volt. Ott találkoztam azzal a szépséges pávával, amit a kaukázusi abház öreglegények énekcsoportja érdemelt ki a Magyar Televízió Aranypáva népdalversenyén. Szuhumiba került hát a budapesti páva, ott ékeskedik az énekesek fényképével és a díszoklevéllel együtt. A sok vonzó látnivaló maradandó benyomásokat hagyott bennem, mégis mindennek a koronája, a legfőbb élmény az volt, hogy októberben, novemberben a nyár tűző napsugarát élvezhettem, s élvezhettem a tengerben A SZUHUMI SZÍNHÁZ Emberek között Abháziaföld keleten a Kaukázus hegyóriásainak támaszkodik, nyugaton.a Fekete-tenger hullámai mossák partjait. Keskeny sáv a hegyek és a víz találkozásának határán. Aki gazdasági, politikai stb. adataira kíváncsi, lapozza fel a lexikont. Én képeslapot küldök csupán, melyen e kis darab föld mélységes ' és ragyogó színeit szeretném megközelíteni. c&BHÁZlAI KépéSlapok^ való nagy úszások örömét is. Az első vízimádók még félig sötétben, nyolc óra tájt jelentek meg o parton, s végezték bemerülés előtti tornagyakorlataikat. Ezek közé tartozott egy angol származású hölgy is, hetvenegy éves kora ellenére imponáló kondícióban. Háromnapos tengeri vihar után, mikor már abban reménykedtünk, hogy másnap nemcsak napozhatunk a strandon, de fürödhetünk is, arra lettünk figyelmesek, hogy az idős hölgy fittyet hányva a még erős hullámverésnek, beúszott a tengerbe. Ez a merészség mindnyájunkat megdöbbentett, csoportokba verődve a parton és az erkélye-APACKA ken, izgatott aggodalommal néztük a hullámok hátán hintázó kis golyót, a fürdőző fejét. Tapasztalatból tudtam, hogy erős hullámverésnél a vízbe beúszni nem annyira nagy feladat, mint onnan a szárazföldre jutni. Egy ízben alaposan megharcoltam, és segítő kézre is szükségem volt, hogy a nagy erővel visszaszívó alsó áramláson végülis úrrá legyek. Most a hullámverés még nagyobb erővel tajtékzott. Izgalmunk fokozódott, mikor a fürdőző a part felé vette az irányt. Néhány sikertelen kísérlet után, mikor megforgatták a rázúduló súlyos hullámok, visszaúszott néhány méternyire a hullámverés mö
