A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-06-06 / 23. szám
ISEMADCK életéből - kulturális hírek - népművelés - népművészet - levelek - tudósítások Találkozás LŰRINCZ GYULÁVAL Felszabadulásunk 30. évfordulója jegyében szerveztük meg a nagy élményt jelentő találkozást Lőrincz Gyula elvtárssal. A felnövekvő nemzedék szocialista öntudatának formálása, erősítése, elmélyítése — ez a célja mindig a ré.gi kommunistákkal, a párt érdemes tagjaival való beszélgetéseknek. A fiatalok csak úgy tudhatják igazán megérteni, méltányolni és megbecsülni a szocialista vívmányokat, a szocialista társadalomnak az ifjúságról való gondoskodását, ha megismerkedhetnek a forradalmárok gyerekkori élményeivel, ha összehasonlíthatják a kapitalista világban élő gyerekek életét a saját életükkel. A különbség nyilvánvalóan szembetűnő. Lőrincz Gyula elvtárs élete egybeolvadt, összeforrott a munkásmozgalommal. Ily gazdag életpálya egy-egy mozzanatának hallása is igen nagy élvezet. Ha pedig az ember majd két órán át hallhatja a lebilincselő stílusban, megrázó erővel előadott, a hallgatóságot magával ragadó életregényt, akkor nem tud betelni vele, s csak attól fél, hogy már vége szakad a beszélgetésnek. így voltunk ezzel Bélyben is, amikor az általános iskolának több mint száz 8—9. osztályos tanulója lélegzetvisszafojtva hallgatta az „igazi mesét”. A munkáscsaládban felnövekedett Lőrincz Gyula már 9 évesen közvetlen kapcsolatba kerül a mozgalommal. Hiszen 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság idején Vörösmajorban élt, ahol az édesapja uradalmi gépész volt és oly nagyszerű férfiúval — Balázs Feri bácsival — került közvetlen kapcsolatba, aki csodálatos érzékkel tudta a gyerekeket rávezetni a munkáshatalom lényegére. A főiskolás évek már a kommunista meggyőződés jegyében teltek. Nem tudott a burzsoá köztársaság sem annyi, sem oly nehéz akadályokat gördíteni a tanulni vágyó fiatal elé, amely elkedvetlenítette volna, amely letérítette volna a tanulni akarás, a tanulás útjáról a tehetséges munkásszármazású fiút. A képzőművészeti főiskola sikeres elvégzése után is teljes odaadással dolgozott a kommunista mozgalomban, természetesen már magasabb szinten. A spanyol szabadságharc szervezése, a franciaországi kiküldetés, a fasiszta veszély elleni harc, a vágtornóci hatalmas manifesztáció a Csehszlovák Köztársaság egységéért, mindmind annak bizonyítéka, hogy a kommunista párt helyes irányt szabott tagjainak, oly irányt, melyek igazságosságát, helyességét az élet minden szakaszán fényesen igazolta. A felszabadulás utáni években, mind a mai napig, Lőrincz elvtárs a legelső sorokban harcolt és harcol a marxista-leninista eszmék gyakorlati megvalósításáért, a szocializmus építéséért hazánkban. A több magas állami kitüntetés ékesen bizonyítja, hogy társadalmunk megbecsüli a régi forradalmárokat, akik az elnyomás, a kizsákmányolás elleni harcokban edződtek szocialista rendszerünk rendíthetetlen építőivé. És, hogy milyen eredményeket értek el ezek a harcedzett kommunisták — s vezetésükkel egész dolgozó népünk — arról a felszabadulás óta eltelt harminc év alatt a szocializmus építése terén elért nagyszerű sikerek beszélnek a legékesebben. Lőrincz elvtársat hallgatva egyre jobban megfogalmazódott bennünk az az igény, hogy e gazdag élet munkásmozgalmi tapasztalatait okvetlen meg kell jelentetni könyv formájában mindannyiunk okulására és a csehszlovákiai munkásmozgalom javára. Remélem és hiszem, hogy Lőrincz elvtárs emlékirat vagy valamilyen más publikáció formájában hamarosan megjelenteti e gazdag forradalmi élet tanulságait, hogy a fiatal nemzedékben még jobban megszilárduljon a forradalmiság, a nép iránti ragaszkodás, a hazaszeretet, az internacionalizmus és a szocialista eszmékhez való hűség. MAG GYULA TEVÉKENY CSEMADOKSZERVEZETEK A CSEMADOK Komárnói (Komáromi) Járási Bizottságának Elnöksége legutóbbi ülésén az irodalmi színpadok, a színjátszó csoportok, az énekkarok és a tánccsoportok műsorpolitikájával foglalkozott. Idén 11 csoport nevezett be az irodalmi színpadok járási fesztiváljára. Ezek többsége már évek óta tevékenykedik, s a nemrég alakult irodalmi színpadok is reménytkeltőek. A színjátszó csoportok járási fesztiválját Zlatná na Ostrove-ban (Csallóközaranyoson) tartották meg. Nyolc csoport készült lelkiismeretesen a nemes vetélkedőre, első helyen a perbeteiek végeztek (Kisasszonyok a magasban). A második és a harmadik helyen az aranyosiak (Bátraké a szerelem) és a bajcsiak (Dinasztia) osztozkodtak. A szakmai segítséget igénylő színjátszó csoportok megfelelő támogatásban részesültek a CSEMADOK járási bizottsága, a Járási Népművelési Központ és a MATESZ részéről. A CSEMADOK járási bizottsága tánctanácsadó testületének Kozári Péter a vezetője. A járás tíz helyi szervezetében működik tánccsoport. Kiemelkedő teljesítményt nyújt az izsai „Búzavirág” táncegyüttes. Tavaly a Zeliezovcei (Zselizi) Országos Népművészeti Fesztiválon is sikeresen szerepeltek. A járási elnökség örömmel nyugtázta, hogy a táncmozgalom ismét fellendülőben van. Feladatának tekinti a tánckarvezetők iskolázását. A járásban jelenleg 15 énekkar működik. A tagok száma meghaladja a 450-et. Nemrégen Csallóközaranyos területi énekkori seregszemle színhelye volt, ahol öt énekkar mutatta be tudását. Teljesítményüket bíráló bizottság értékelte. A járási elnökség a tagtoberfzással és a tagdíjak befizetésével is foglalkozott. Az évi tagsági díj összege mintegy nyolcvanezer koronát tesz ki a járásban. Ennek ötven százalékát a tagság már áprilisban befizette. Január elsejétől április végéig 500 fővel gyarapodott a taglétszám. Jelenleg a járásban 6800 a tagok száma. Év végéig 7000-re szeretnék növelni a taglétszámot. Ilyen módon is szeretnék köszönteni hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját. K. L. BARÁTI TALÁLKOZÓ A CSEMADOK Cierny Brod-i (vizkeleti) helyi szervezetének férfikarát nemcsak helyben, de a környéken is ismerik. A minap a Mostovái (Hidaskürti) Vörös Csillag Egységes Földművesszövetkezet baráti találkozóján szerepeltek. A Vörös Csillag a Sopron megyei Hegykő termelőszövetkezettel tart baráti kapcsolatot. Pintér Ferenc karnagy vezetésével az énekkar Bartók-, Kodály-, Bárdos-számokat, valamint forradalmi dalokat, orosz és szlovák dalokat adott elő. Az énekkar műsorát a SZISZ vizkeleti helyi szervezetének Rózsár Ágoston által vezetett irodalmi színpada egészítette ki a Lenin születésének 105. évfordulójára készített összeállítással. Pék Éva irányításával a vizkeletiek Várnai Zseüi verseiből is ízelítőt adtak. Az egész estét betöltő műsort Kiss István, Horváth József és A Zeliezovcei (Zselizi) Általános Iskola úttörőklubjának egyik helyiségében emlékszoba nyílt a forradalmi hagyományok ápolására. Beküldte: Török Jenő Olasz József magyar népdalokkal, Bodri Nóra Radnóti-verssel tarkította. A baráti találkozón jelen volt Csömör Lajos, az SZLKP galántai járási bizottságának ideológiai titkára is. PÉK LAJOS ÜSEMADCK életéből - kulturális hírek - népművelés - népművészet - levelek - tudosításol 10