A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-05-16 / 20. szám
zsákmányt. Egy pillanatig mindenki mereven, mozdulatlanul áll: három tengeri kígyó, egy lél méteres cápacsemete, gerincükön hosszú tüskéket viselő halak és rengeteg medúza. Most egy testes asszony lép oda a zsákmányhoz, nem halászteleség. Ő is leveszi lejéről a kosarat. Tekintete hideg, jeges. Végigméri a zsákmányt, a halászokat s biztonság okáért még benéz a halászok aszszonyainak kosarába is. Aztán szótlanul távozik. Mindenki sokáig követi a tekin„ telével. Végül a halászok megragadják a hálókat és az egész zsákmányt visszaszórják a tengerbe. Az asszonyok viszszateszík a kosarat a lejükre. Az egyik férfi vízszintesen vállára vet egy hosszú evezőt, s a többiek mindkét végére lelcsavarnak egy-egy nagy, víztől nehéz hálót. Aztán szó nélkül elindulnak a kunyhók leié. Napjában többször is kimennek — hasonló nehézségek közepette — a halászok a tengerre. Lehet, hogy talán ez a halászat lesz sikeres .. . Megint közeledik egy csónak a parthoz. A nők s a gyerekek lutnak lefelé, a földre rakott kosarak sorfalat alkotnak le egészen a csónakig. Elsőként megint a gyerekek gyülekeznek körülötte. Az egész partot betölti visongásuk. Most már az asszonyok is odaszaladnak és segítenek partra húzni az ezüstpikkelyes halakkal teli hálót. Óvatosan szedik ki egyiket a másik után, s a homokon növekszik a halom. Akinek keze van, odanyúl és különválasztja a medúzákat a halaktól. Nem akar csitulni az élénk terelere. — Csodálatosan süt a nap. Egyszerre idegen árnyék magasodik a halászok feje felett. A szemek akaratlanul a testes aszszony leié fordulnak. A kezekből kihull a szivárványmedúza, elhal a zsivaj. Nem indul meg újra a beszélgetés akkor sem, amikor a halászok egy-egy kosárral viszik mögötte a halat. Hja, törleszteni kell az adósságot, kamatostul. . . Az asszonyok két kosárba összeszedik a maradék halat — legalább a vacsora kitelik belőle. Már egyetlen szó sem esik, mindenki megy a kunyhójába. Elárvult a part, csak egy kis fekete fiúcskát lelejtettek ott. Derekán zsineg, különben teljesen mezítelen. Elgondolkodva bámulja a nagy vizet. Már rég eltűnt az utolsó halász is a kunyhójában, de a gyerek ott áll mozdulatlanul. Mosolyog! Talán motoros bárkákat lát, sok-sok halat, amit nem vesznek el tőlük adósság lejében, otthon meg rizzsel teli tálat — talán egyszer felvirrad a hajnal India legelleledettebb csücske fölött is... B. STRASlKOVÁ Lea Machalícková felvételei HALÁSZHÁLÓK a Bengaliöbölben nehézkes evezőlapátokkal. Ennél több igazán nem kell a halászathoz. Csak legyenek kegyesek az istenek. Csak a templom őre tudja, milyen áldozatokkal lehet elnyerni a kegyeiket. A halászlalu lakóinak már nincs mit áldozatként felajánlaniuk. Egyáltalán már semmire sem telik nekik. Legalább az éghajlat kegyes hozzájuk itt, a Bengáli-öböl környékén. A föld sohasem hűl ki, hűvös szellő sohasem fúj, a telet nem ismerik. Nem sok ruhára van szükség, de enni kell. Ennek ellenére az asszonyoknak, lányoknak egy évben legalább egyszer új szárit kell kapniuk. Az itt tisztelt istenség ünnepén, hogy ne haragudjon meg rájuk túlságosan. A Bengáli-öbölben fukar a tenger, és kegyetlen. Egyetlen kagylót sem ad ki csak úgy magától. A tengerparton félig felborult és homokba temetett házak egy régebbi tajfún nyomait viselik magukon. Hány esztendeje állnak már Így ezek a romokI Ezt a ki szögeilést nem keresik fel tengerjáró hajók, mégcsak a távolban sem látni egyet sem. Mintha végleg megállt volna az idő évtizedekkel ezelőtt. Az első napsugarak felébresztik a falucska lakóit. A halászkunyhókban nagy a sürgés-forgás. Férfiak, fiúk rohannak a csónakjukhoz. Több tucat kéz ragadja meg, emeli vállra a csónakokat s cipeli a vízbe. Gyors, ügyes evezés, hogy legyőzzék a hullámverést. Húzd meg! Húzd meg! Ebben a pillanatban a csónak rézsútoson keresztülhasitja az első meg a második magas hullámot. Meginog, de aztán túljutva megtartja irányát. . . Tovább már aránylag nyugodt a tenger. Még egy kicsit kijjebb eveznek, aztán kivetik a hálót. Úgy három óra elteltével jönnek vissza. A falu apraja-nagyja fut le a partra a csónakokhoz. A fiúknak segíteniük kell partra húzni a csónakokat. Feszülnek az izmok, a lábak mélyre merülnek a homokba a csónak terhe alatt. Két lépés előre, egy hátra. Végre! Gyerekek veszik körül a csónakot, kíváncsian, milyen zsákmánnyal tért vissza az apjuk. Az asszonyok kissé távolabb álldogálnak, kosárral a fejükön. A halászok szó nélkül szemre veszik a Leszállt az alkony. Lehűlt a tengerpart forró, napégette fövenye. A sötét, básonyos égbolton felragyogtak a csillagok, a Hold ezüstös fénnyel szórja be a tengert. A kunyhókban elköltötték a vacsorát, kialudt a tűzhelyek fénye, az emberek nyugovóra tértek. Csak a szél nem: fáradhatatlanul hajtja a hullámokat a part felé. A hullámok locsogása olyan mint az altatódal. A parton néhány sötét árnyék: a bennszülött halászok néhány gerendából összetákolt primitiv csónakjai, rajtuk az elmaradhatatlan hálóval és a
