A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-05-09 / 18-19. szám
MOSZKVAI MOZAIK Moszkva az ellentétek városa. Faházakat és óriás palotákat láthatunk egymás mellett, hagymakupolás apró templomokat és égbe törő felhőkarcolókat, a Kreml középkori falai szomszédságában szupermodern épüietcsodákat. A jövőt idéző széles sugárutakba a múlt századbeli falusias Moszkva girbe-gurba utcácskái torkollnak, bádogtetős, földszintes házikókkal. Múlt, jelen és jövő egyszerre mutatja magát. Moszkva nem egynemű város. Nem egyetlen korszak mába átmentett múzeumvárosa, mint a reneszánsz Firenze vagy a kései barokk és klasszicista Leningrád, Moszkva köntösén minden évszázad rajta hagyta a keze nyomát. Sokféle stílus, sokfajta ízlés alakította, formálta külsejét. Ezért olyan változatos a moszkvai városkép. Moszkva városrészeinek, színeinek, fényeinek sokfélesége különleges, sajátos atmoszférát teremt. A magasba törő díszes-tornyos felhőkarcolók és a modern üveg és beton épületkolosszusok tövében több helyütt földszintes faházak kuporognak, hagymakupolás apró templomocskák aranykeresztjén szikrázik a napfény, a külvárosokban a felszínen száguldó modern metrószerelvények mellett öreg villamos csörömpöl a macskakövek közé rakott síneken, s a nappal szünet nélkül áramló, kifogyhatatlannak látszó autófolyam éjszakára eltűnik, szinte teljesen kiürülnek az utcák. Moszkvának nincs éjszakai élete ... Az is a város sajátos arculatához tartozik, hogy Moszkvának nincsenek szegénynegyedei. Igaz, nincsenek hivalkodó villasorai sem. Az olykor 600—800 ezres lélekszámot is elérő peremkerületek lakásai semmiben sem maradnak el a centrumban levőktől, sőt a több évszázados városközpont ma már hátrányosabb helyzetben van, mint az új lakónegyedek, ahol a 8—10— 12 emeletes épületek lakásai összkomfortosak, minden igényt kielégítenek. Moszkva ugyan — lélekszámút tekintve (jelenleg kb. 7 és fél millió) — a világ negyedik legnagyobb városa, de falai között járva nem érzi az ember azt a nyomasztó hatást, amit például New York acél- és betondzsungele kelt az idegenben, főleg az európaiakban. Moszkvában is hatalmasak a méretek, de nem embertelenedtek el, mint némely hasonlóan nagy világvárosban. Ennek az az egyik magyarázata, hogy itt nem száműzték olyan könyörtelenül a múltat az új építése közben, mint például New Yorkban, ahol a háromszáz éves Manhattan területén egyetlen XVII. századi épület sem található, s a XVIII. századból is csak nyolc műemléket tartanak nyilván. Ezerkilencszáztizennyolc márciusa óta, amikor Moszkva ismét Oroszország fővárosa lett, sokszor terveztek neki új „köntöst". Le Corbusier, a világhírű francia műépítész, aki több közismert moszkvai épület tervezője, azt ajánlotta a harmincas évek elején, hogy az óváros mellett építsenek fel egy új, modern Moszkvát. Tervét elvetették, s úgy határoztak, hogy sajátos jellege megőrzésével fiatalítják meg a nyolcszáz éves várost. Az utóbbi évtizedek moszkvai építészeti eseményeiből világosan látható az a törekvés, hogy gondosan megőrizzék a Kreml körül kialakult történelmi városmagot. Ez azonban nem afféle múzeumsziget, hiszen sok újat építettek itt is. S a különböző korok alkotásai nagyon jól megférnek egymás mellett. Nemhogy ütnék egymást, mint az aggodalmaskodók jósolták, hanem ellenkezőleg, még jobban kiemelik egymás jellegzetességeit, sajátos szépségét. Milyen jól illeszkedik az ősi környezetbe például a Kreml modern Kongresszusi palotája vagy a Razin utca ódon templomsorába a Rosszija Szálló sziluettje, s a Gorkij utca régebbi házai között is jól mutat az
