A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-05-09 / 18-19. szám
virágzó fák nyújtóznak a szélben. Az utcák még nedvesek, hajnalban egy kis eső esett. Május. Egyszerű, hétköznapi reggel van. Nincs benne semmi különös. Ébred a főváros, lassacskán benépesednek az utcák. A lakások százezreiben egymás után csörögnek az ébresztőórák. Ugrás a papucsba. A fürdőszobában illatos szappan habzik, a konyhaasztalon reggeli gőzölög. Ropog a friss kenyér vagy a sóskifli szőkésbarnára sült burka. Egy kattintás a rádión. Pattogó zene, hírek, reklám, aztán pontos idő. „Hopp, bizony indulni kell már!" A nyitott ablakon még egy pillantás az utcára: kissé hűvös, szeles a mai reggel... Akkor elő a melegebb pulóvert és a hosszú ujjas inget. Egy pillantás az órára, azután kattan az ajtózár. Indulási Villamos, autóbusz és egy esztendeje már a metró is. Ki a gyárba, ki hivatalba, ki az iskolába tart. Mosolyogva, gondtalanul. Immár harminc esztendeje, hogy napról napra ilyen békés reggelek köszöntenek az ezertornyú Prágára — ha a város felszabadulását követő első hónapok és évek, természetesen, még nem lehettek ennyire derűsek. A szovjet hadsereg katonái 1945. május 9-én fegyverletételre kényszerítette az akkor már minden oldalról körülzárt fasisztákat, és ezzel nemcsak a Moldva-parti fővárost szabadította föl, de egyben véget vetett a második világháborúnak is. Minden esztendőben, ha beköszönt a május, örömmel és hálával gondolunk vissza hazánk történelmének e fontos fordulópontjára, mely lehetővé tette, hogy békés, derűs reggelek virradjanak ránk; s a CSKP és a munkásosztály vezette új társadalom építésére nyitott lehetőséget... A felszabadulástól eltelt harminc év a lelkes építőmunka sikereiről tanúskodik. Prágában és egész hazánkban egyaránt! A főváros egyik legnogyobb ipari létesítménye a CKD-üzem. Például egyetlen önálló részlege: a híres CKD- mozdonyokat gyártó Lokomotívka több mint háromezer ember munkahelye. Manapság valósággal virul ez a gazdag munkásmozgalmi hagyománnyal büszkélkedő gyár. Az itt készülő jobbnál jobb mozdonyok messze földön is híressé tették a nevét. A külföldi partnerek — akiknek élén a Szovjetunió áll — jónak, megbízhatónak tartják az üzemet. Frantisek R e z n í c e k elvtárs, a Lokomotívka üzemi pártszervezetének elnöke egy barátságos kérdéssel oldja fel az első találkozások szokásos, kezdeti bizonytalanságát: — Mi iránt érdeklődnek? Tessék, kérdezzenek! Egykori olvasmányaim kusza emlékei, gyerekkorom fiúkhoz illő, kandi pályaválasztási vágyai sűrűsödnek válaszomba, amikor kiszalad a számon: — Csupán annyi: hogy készül egy mozdony? ... És persze azt is meg szeretném tudni, hogy tulajdonképpen milyen emberek is a mozdonygyáriak? . . . Kedélyesen fölnevet. — Menjen, beszéljen velük. És akkor Ivan Ruzicka egyben azt is meglátja, hogy készül egy igazi mozdony. A hatalmas szerelőcsarnok tágas tolóajtaja éppen tárva-nyitva. Idekinn langyos tavaszi szellő kergeti szelíden a port. Ez a friss, üde levegő a bejárat közelében ugyan el-elkeveredik még a csarnok nehéz levegőjével, de alighogy néhány lépéssel beljebb megyünk a széles vasküszöbtől, itt már úgy tűnik, mintha egy hatalmas szürke felhő kendőzné a napot. .. Fakóvá válnak a színek, sötétessé olvad minden: a gombnyomásra más-más helyzetbe állítható tartópillérek a hatalmas rámák, a kabinná, üzemanyagtartályokká formált acéllemezek. Embernagyságú fúrók berregnek, hangos csikorgással ontják a szikrák millióit a kisebb-nagyobb köszörűk, zivatarszerű villogás kíséri a hegesztőpisztolyok munkáját. . . Hirtelen változik a kép: a gyári daruk egyike kész mozdonyrészt emel a magasba. Impozáns látvány a leendő mozdony levegőben úszó, nyolc-tíz méter hosszú tetőzete, amelyen a vasvarratok sűrűsége alapján térképszerű pontossággal felismerhető a végtelen türelemmel dolgozó hegesztők hangyamunkája . . . Vajon hány millió villanás kísérte munkájukat, amíg odainthettek a darukezelőnek, jelezvén, hogy az utolsó centiméter összehegesztésével is elkészültek. Alighogy kifújják magukat, újabb lemezeket illesztenek a rámákba, hogy ismét hozzálássanak a hegesztéshez. Milliméternyi pontossággal végzett, derekas férfimunka ez a javából. Centiméterről centiméterre birkóznak meg a végtelennek tűnő illesztések mindegyikével, miközben a hegesztőpisztolyok tüzes hunyorgással földre hulló szikrácskái olykor bizony utat találnak a térdelve, állva vagy éppen oldalt fekve hegesztő munkások cipőjébe vagy ruházata alá ... Bepillantunk a kovácsműhelybe is, ahol hét-nyolc kemencéből árad tüzes lángolással a hőség. A kovácsok egyike éppen rövid pihenőt tart. Egyetlen húzásra kikortyolja egy málnásüveg tartalmát. — Szomjas? Cserzett arcán a kemencéből áradó sárgás fény táncol. — Vörösre izzott vassal dolgozunk. Gépkalapáccsal és kézi csipesszel egyaránt. Csuromvizesre izzad itt az ember. Olykor tíz üveg málnát is megiszom egy műszak alatt. — „Lazítani", pihenni lehet közben? — Legföljebb amíg megiszom a málnát. Különben kihűl vagy túlizzik a vas. Alaposan meg kell fogni a dolog végét. — Szép munka? A válasz tömör, kerek. — Szeretek dolgozni. És az is jó érzés, hogy még ebben az esztendőben át tudjuk majd adni a szovjeteknek a kétezredik CM—3-as vontatómozdonyt! Az 1900. már készen, síneken áll a gyárkapuban, most végzik rajta az utolsó simításokat és a műszaki ellenőrzést. A százasokra, ezresekre kerekedő számmal jelzett mozdonyokat mindig égy-egy kis ünnepség keretében bocsájtják ki a gyárkapun. Az ilyen kerek számot kapó „masina" átadása persze a mozdonygyáriak számára is mindig külön ünnepélyt, külön örömet jelent. Az indulásra kész mozdonya először még a gyárkapu belső oldalán állva sípol egy rövidet, hogy készítőinek a tudtára adja: búcsúzik, kisvártatva elindul a hegyek-völgyek határolta meszszeségek felé. Már amolyan szabály itt, hogy a csarnokok mélyéről ezekben a percekben kijönnek olajos szerelőruháikban a hegesztők, a lakatosok, kőindulásra készen a gyárudvaron 16
