A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-05-09 / 18-19. szám
jrv\j j. wm axxo ujlx v/xv£f**tW4 r 11 V Kontár Gyula felvétele A Szőttes Budapesten A budapesti Csepel Vas- és Fémművek Magyarország egyik legnagyobb iparvállalata. A Csepel Művek modem technológiával és magas műszaki kultúrával rendelkező vállalatainál több mint 30 ezer ember dolgozik, akiknek szakmai fejlődéséről, továbbképzéséről messzemenően gondoskodnak a tröszt különböző iskoláiban, tanfolyamain.- Nem hanyagolják el azonban a .szellemi beruházás“ kérdését sem. Erről tanúskodik a Csepel Művek Munkásotthona, amely immár fél évszázada a munkáskultúra fellegvára és nagyon fontos szerepet tölt be a közművelés szolgálatában. Az 1968-ban történt újjáépítése óta, Magyarország legmodernebb művelődési otthona. Kulturális és szórakoztató programjait évente mintegy negyedmillió, a könyvtárat több mint 100 ezer ember látogatja. Otthont ad nagymúltú csepeli művészeti csoportoknak (kórusok, táncegyüttes, irodalmi színpad stb.), valamint különböző szakköröknek, kluboknak. A Munkásotthon Csepel Népművészeti Együttesét már az országhatárokon kívüí is ismerik. Hazánkban 1973-ban jártak a CSEMADOK KB meghívására. Az akkori zselizi népművészeti fesztiválon szerepeltek nagy sikerrel. Ez év márciusának végén pedig a Csepel Művek Munkásotthonának meghívására a CSEMADOK KB Szőttes Népművészeti Csoportja látogatott Budapestre. A csoport tagjai négy felejthetetlen és élményekben gazdag napot töltöttek vendéglátóik körében, mialatt két alkalommal mutatkoztak be műsorukkal a budapesti közönségnek. Már az érkezés első percei, valamint az esti hivatalos fogadtatás is szívélyes baráti légkörről tanúskodott. A vendégeket Csóka Péter elvtárs, a Munkásotthon igazgatója üdvözölte, majd Farkas Józsefné, a Munkásotthon szakelőadója ismertette a csoport budapesti tartózkodásának programját. Az első délelőttön a csoport tagjainak nagyrésze — szabad program lévén — egyénileg ismerkedett Budapest szépségeivel, történelmi nevezetességeivel. Az ebéd utáni pihenő azonban már az esti előadás velejárója volt. Itt kell megemlíteni azt, ami tulajdonképpen indítáoka és egyúttal fő célja is volt a budapesti útnak — a Szőttes műsorbemutatója egy olyan városban, amely a magyar folklór kutatóinak, ápolóinak és terjesztőinek fellegvára; olyan színházakban, ahol a nézők nagytöbbsége a kritikus és a hozzáértő szemével nézi a műsort és alkot véleményt a látottakról. Először a Csepel Művek Munkásotthonának színházában, majd a budapesti Népművelési Intézet bemutató színpadán lépett fel a csoport. Mind a két előadás nagyszámú és lelkes közönség előtt zajlott le. Nehéz volna megállapítani, hogy hol aratott a csoport nagyobb sikert, egy azonban biztos; a csoport tagjai mindkét alkalommal igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani és bebizonyították, hogy országhatárainkon kívül is elismert ápolói és terjesztői népi hagyományainknak. A sok-sok taps, valamint az előadásokat követő szakmai vitán egybegyűlt szakemberek véleménye egyöntetűen ezt bizonyítja. A fellépések mellett azonban, még az idő rövidsége ellenére sem maradt ki a programból egy jól megszervezett gyárlátogatás és városnézés. A csoport tagjai egy egész délelőttöt töltöttek el a Csepel Művek egyik legnagyobb gyáregységében. A Csepeli Fémművekbe kalauzolták el vendégeiket a csepeliek. Ez valójában a tröszt egyik legrégibb, de egyben legfejlettebb vállalata. Ezután a Csepel Művek munkásmozgalmi és gyártörténeti múzeumába látogattak el a csoport tagjai. Itt Mályi Vilmos, a múzeum igazgatója, Fábry István , volt harcostársa tájékoztatta vendégeit a csepeli nagyüzem múltjáról és annak nagymúltú munkásmozgalmi hagyományairól. Utána a csoport tagjai ellátogattak d Kerepesi temetőbe, ahol virágcsokorral tisztelték meg a tavaly elhunyt Rábai Miklós kétszeres Kossuthdíjas koreográfusnak, a csoport egykori nagy barátjának sírját. Az utolsó napon a városnézés keretén belül csoportunk budai műemlékekkel, muzeális létesítményekkel ismerkedett. Ellátogattak a budai Várba is, majd a Halászbástyán tett rövid séta után visszaindultak Csepelre. A Munkásotthon nagytermében összegyűlt csepeliek — barátok és ismerősök — már búcsúzni jöttek. Rövid volt ugyan az ott töltött idő, de annál gazdagabb élményekben és tapasztalatokban. És ami a leglényegesebb — és ezt joggal elmondhatjuk — a Szőttes népművészeti csoport budapesti látogatása még jobban elmélyítette és megszilárdította a két országnak a népművészeti hagyományok ápolása és terjesztése, valamint egyáltalán a kultúra terén fennálló eddig is gyümölcsöző kapcsolatait.- ng -Éljen a zene! — ezt énekelte műsorának befejező számaként a kisújfalusi Rozmaring női kórus. Hogy hol? A Nővé Zámky-i (érsekújvári) járás műkedvelő énekkarainak nagyszabású, színes találkozóján, amelyre április 6- án került sor a dubníki (csúzi) új kultúrházban. Viva la musical — mottója, jelszava lehetett volna ez a rövid mondat a színpompás seregszemlének. Az érsekújvári járásban ezúttal is bizonyítottak a CSEMADOK helyi szervezeteinek éneklő csoportjai. Bizonyították, hogy szeretik, ápolják a népi kultúrát, a népi hagyományokat, s szívügyüknek tartják a népdalok megőrzését és továbbadását. Ajkukon él és élni fog a népdal ... A seregszemlét Dobai Lajos, a CSEMADOK járási elnöke nyitotta meg. Színes, változatos beszédében hangsúlyozta a népdalok nevelő szerepének fontosságát, s nézetének alátámasztására a múltat idézte: a népies írók, költők már a múlt században rájöttek arra, hogy a népdal felé fordulás, a demokratikus népi szellem életre hívása az idegen, arisztokratikus kultúra leghatásosabb ellenszere. A népi kultúra ápolása napjainkban sem csupán a kegyelet megnyilvánulása, hanem a kor követelményeiből eredő nemes feladat. A találkozón, amely —■ azt hiszem — mind a szereplőknek, mind a közönségnek maradandó élményt nyújtott, a CSEMADOK bényi, nagylóti, kisújfalusi, kéméndi, baracskai, csúzi, párkányi, pozbai, szálkái, párkánynánai és tardoskeddi helyi szervezeteinek énekkarai és éneklő csoportjai léptek fel. Nehéz lenne eldönteni, melyik csoport szerepelt a legjobban. Véleményem természetesen nem a szakember nézete: nekem különösen a bényi menyecskekórus, a párkányi énekkar, a párkánynánai Csillagvirág, a kisújfalusi Rozmaring és a Baracskai asszonykórus tetszett. Meglepően jól szerepelt a járás legfiatalabb énekkara, a kéméndi vegyeskórus is, amely 1974 őszén alakult meg. A szebbnél szebb népdalokon kívül csodálatosabbnál csodálatosabb népviseleteket mutattak be az egyes csoportok. A legpozarabb öltözékben a bényi menyecskekórust láthattuk. Persze, a közönség számára meglehetősen fárasztó lehetett volna, ha három órán keresztül csupán népdalokat hallgat. Változatosságot, színt vittek a műsorba a szavalatok, a járási szavalóverseny legsikeresebb szereplőinek fellépései. Közülük főként a szálkái Juhász Erika és a párkányi Nevigyánszky Mária teljesítménye érdemel elismerést. Mindketten Radnóti-verssel — a Himnusz a békéről, illetve a Hetedik ecloga cíművel — álltak a közönség elé. Nehéz feladatukkal sikeresen birkóztak meg: szavalatuk — véleményem szerint — csodálatos élmény marad a közönség számára. Természetesen a szereplők sem távoztak Csúzról új élmények nélkül. Ha többet nem is, egyet biztosan magukkal vittek mindannyian. Mert ugyan ki számított arra, hogy az érkezőket — méghozzá külön-külön minden csoportot — zenével fogadja majd a csúzi tűzoltózenekar? Ez bizony kellemes meglepetés volt. A folytatás pedig méltó volt a kezdethez. Három órán át szállt az énekszó, zúgott a taps a csúzi kultúrházban. Csodálatos három óra volt... VARGA ERZSÉBET SFMADCK életéből - kulturális hírek - népművelés - népművészet - levelek - tudósítások VIVA LA MUSICA!
