A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-04-25 / 17. szám

fl főszerepben: JOZEF KRONER A Szlovák Nemzeti Színház drámai együttesének egyik leg­ismertebb színésze — Jozef Kroner roppant elfoglalt ember. Idejét pontosan, mondhatnám óráról órára be kell osztania. Alig néhány perce érkezett haza a televízió malomvölgyi stúdió­jából, beszélgetésünk után a rá­dióban várják feljátszásra, este pedig a Kis Színpadon J. Jílek: Szilveszter című komédiájának címszerepét alakítja. Remek karakterszínész, akit esztendők hosszú sora óta szá­mon tart a közvélemény. Igaz, nem a rettenthetetlen bonvivá­­nok típusából való, akik szerel­mi kalandjaik közben egymás után ütik ki vetélytársaikat a nyeregből... Ellenkezőleg: a színpadon, a tévé képernyőjén vagy a mozivásznon olyan em­bereket kelt életre, akik után nemigen kapnak a szebbnél szebb lányok, akiknek jellemét és alkatát fölényesen megmoso­lyogják a hősszerelmesek. És hogy többnyire mégis az általa játszott figura szokott felülkere­kedni, az annak eredménye, hogy Jozef Kroner egyszerű, hét­köznapi, olykor szomorkás sor­sú vagy tragikomikus hősöket szokott ábrázolni, akiknek této­va tanácstalansága és egysze­rű jósáaa megmosolyogtatja s elgondoTkoztatja a nézőt... Bizonyosan Jozef Kronernek ezekre a színészi adottságaira figyelt föl Maár Gyula, az is­mert filmkritikus és szövegkönyv­író, amikor a Végül című első játékfilmje forgatásának meg­kezdése előtt a szereposztáson törte a fejét. És amikor az üz­let a korzón című Oscar-díjas csehszlovák film férfi főszerepé­ből Magyarországon is jól is­mert bratislavai színészre esett a választása, akkor bizonyosan nem sejtette még, hogy dönté­se telitalálat lesz. Maár Gyula filmje azóta ugyanis nagy sikert aratott a manheimi filmfesztivá­lon, sikerrel játszották Svédor­szágban s otthon, Magyarorszá­gon is, ahol a filmkritikusok ta­valyi díját egy hazai színész he­lyett — Jozef Kroner kapta. Lakásán most a forgatás kö­rülményeiről, a film cselekmé­nyéről beszélgetünk. — Milyen szerepet játszott a Végül-ben? — Egy olyan figurát, aki 1948- ban az államosítások idején az első munkásigazgatók egyike. Az élete azonban valahol el­romlik. özvegy már, egyetlen fia van, és a film életének abban a szakaszában játszódik, amikor egy gyár balesetvédelmi felelő­seként megy nyugdíjba. Nagyon érdekes lélektani dráma, jog­gal tarthat igényt a közönség érdeklődésére. • A Végül című új magyar film sikere • Bratislavai színész kapta a magyarorszá­gi filmkritiku­sok díját — Hallottuk, hogy Maár Gyu­la a rendezés során a hosszú beállításokra törekszik. Mennyire felelt meg színészi elképzelései­nek ez a rendezői stílus? — Gondolom, hogy ez a jö­vő útja. Nemcs~aíc azért, mert időben gazdaságosabb, hanem azért is, mert a színész számára lehetővé teszi, hogy elmélyülten beleélje magát szerepébe, a nagyobb játékegységekbe. Kedélyesen, eredeti „kroneri" vidámsággal újságolja, hogy az elmúlt nyáron bizony a Buda­pest és Bratislava közötti mint­egy háromórás autóutat néha naponta tette meg, hiszen a Végül-ben vállalt szerepe mel­lett, több kötelezettsége volt ide­haza is. Még most hónapok múltán is szívesen emlékszik vissza a budapesti Hunnia Film­stúdióban töltött napokra, ahol régi barátokként üdvözölték egymást Ruttkal Évával, Latino­­vits Zoltánnal, Major Tamással és Darvas Ivánnal. Major Tamás partnere is volt Jozef Kronernek a Végül-ben, de játszik a film­ben Törőcsik Mari, Lázár Kati, Garas Dezső, öze Lajos és még többen mások is az ismert ma­gyar színészek közül. — örül a magyar filmkritiku­sok díjának? Elmosolyodik. — Nagyon, hiszen számomra valóban nagy megtiszteltetés, hogy az általában hazai színé­szeknek szánt díjat ezúttal kül­földre osztották. A díj átvétele­kor a magyarországi filmrende­zők több új filmszerepet is kí­náltak, egyelőre azonban a ko­­libai és a gottwaldovi filmstú­diókban vállalt munkám min­den időmet lefoglalja. Martin Tapák rendezővel egy furfangos kalandokba keveredő hegyilegé­nyekről szóló játékfilmet, a gottwaldoviakkal pedig egy hat­részes tévéfilm-sorozatot forga­tok. Jozef Kroner sokat dolgozik, de mint a jó színészek általá­ban, ő is megválogatja, hogy mihez kölcsönzi a nevét. És még így is előfordul, hogy oly­kor le kell mondania egy-egy valóban jó, neki illő szerepet. Legutóbb például épp a Hun­nia Filmstúdió egyik ajánlatát: a Nyúlpaprikás című Tersónszky­­film főszerepét volt kénytelen visszautasítani. — Ez még most, hetekkel ké­sőbb is bánt — mondja kissé bosszúsan —, mert egy olyan szerep lett volna, melyre olykor esztendőkig vagy akár egy év­tizedig is várnia kell egy szí­nésznek. Mivel azonban nem kedvelem a felületes fércmun­kát, nem akartam időhiányban ilyet nyújtani, lemaradtam erről a ritka alkalomról,.. Persze, így is rengeteg jobb­nál jobb alakítás áll már mö­götte: mintegy száz színházi szerep — közöttük például a Viharos alkonyat Polezsájev pro­fesszora, Orgon a Tartuffe-ben és még számos egyéb kiváló alakítás; eddig mintegy hatvan tévé- és játékfilmben játszott, rádiószerepeinek száma pedig szinte megszámlálhatatlan. — A mi filmszínházaink is műsorra tűzik a „Végül”-t? — Erre csak a Filmexport Vállalat tudna választ adni. Sze­rintem a film mindenképpen megérdemelné, hogy a csehszlo­vák közönség is megtekinthesse, hiszen nálunk is ismert kérdé­seket feszeget: egy öregedő ember gyötrelme ez, aki a nyugdíjaztatása pillanatában kü­lönösen átérzi, hogy valahogy fölösleges lett... Egy kissé eltűnődik, aztán tré­fára fordítja a szót. — A kolibai szinkronstúdiók valamelyikében valóban szíve­sen beszélgetnék a film főhősé­vel most már a saját anyanyel­vemen is! M. P. LŐRINCZ GYULA kiállítása a Csallóközi Múzeumban A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Csalló­közi Múzeum újjáalakított épületében: a Sárga Kastély két termében április másodika óta tekint­hető meg a szlovákiai kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb egyéniségének — Lőrincz Gyulának grafikai kiállítása. A tárlaton, melyet a járási székhely és az egész ország felszabadulásának 30. évfordulója tisztele­tére rendeztek, a nagysikerű Kosúti sortűz és a Dózsa György katonái című grafikai sorozatokból szerepel hetven alkotás. Lőrincz Gyula dunaszerdahelyi kiállítása nem­csak jelentős társadalmi és művészeti esemény a Csallóköz központjának életében, de egyben e vá­ros részéről adósságtörlesztés is a neves művésszel szemben, akinek mindeddig — tulajdonképpen ért­hetetlen okokból — Szerdahelyen nem volt még kiállítása. Valóban, komoly mulasztás pótlása ez, hiszen Lőrincz Gyula nemcsak a csehszlovákiai magyar képzőművészet vezető egyénisége; nemcsak az egész csehszlovákiai képzőművészet legjelentő­sebb mestereinek sorába tartozik, de emberként s művészként is szenvedélyesen szereti a csallóközi tájat, az itt élő embereket... Ezeket a gondolato­kat hangsúlyozta a kiállítást megnyitó ünnepi be­szédében Nyári István, az SZLKP dunaszerda­helyi járási bizottságának titkára, majd egyebek között kifejtette még: „Lőrincz Gyula becsüli a Csallóköz dolgos fiait és _ büszke azokra az ered­ményekre, amelyeket .ez a nép a hazánk felszaba­dítása óta eltelt három évtizedben a szocializmus építése során elért. Ugyanakkor őt is ismerik, tisz­telik és becsülik mint embert és barátot, s úgy is, mint közéleti személyiséget, aki mindenkor meg­alkuvás nélkül vallotta és hirdette a marxizmus— leninizmus igazságát.“ A^ forradalmi múltról szőlő vallomásnak tekint­hető',,Kosúti sortűz“ és a „Dózsa György katonái“ című grafikai sorozatokból készült válogatás hűen tükrözi Lőrincz Gyula művészetének egyik jelleg­zetesen alapvető jegyét: azt, hogy mondanivalójá­nak központjában mindig az ember áll. Alakjai úgyszólván mindig egyszerű emberek, akiknek áb­rázolásában nála rendszerint nagy hangsúlyt kap a fej és a cselekvés. Ennek magyarázata is kézen­fekvő, hiszen éppen az arc jellemzi a legkifeje­zőbben az embert: a szemek, a fejtartás rengete­get feltár az ember belső énjéből és gondolataiból; a mozdulat egy-egy töredékével ábrázolt cselekvés pedig tárgyi tartalmat ad képeinek. Ezt igazolják a művész szavai is, aki a Dózsa-ciklus születése kapcsán nemegyszer kifejtette már, hogy rajzolás közben Dózsa György egyszerű katonáinak megje­lenítése izgatta őt... Figurái ezért sosem tétlen szemlélők, hanem fegyverrel, kaszával vagy puszta ököllel állnak, harcolnak, menekülnek, ölelik vagy védik egymást; portréi viszont vidámságot és le­­törtséget, félelmet és elszántságot tükröznek, ma­gukon viselve az ember belső világának megany­­nyi jegyét. A május végéig megtekinthető tárlat látogatói is­mét meggyőződhetnek arról, hogy Lőrincz Gyula egy személyben testesíti meg a politikust és az ér­zékeny, az élet rezdüléseire odafigyelő művészt, aki idejét és erejét napról napra megosztja politi­kai s közéleti kötelességei, illetve a művészi hiva­tástudat és a festői szenvedély között. B. M. P. % Köt-, 16 Rajz a Dózsa katonái című sorozatból

Next

/
Thumbnails
Contents