A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-04-18 / 16. szám
Elmesélem az unokámnak... — Miről beszéljek magának? Arról, hogy egyik napról a másikra fedél nélkül maradtunk? Vagy arról, hogy hogyan kerestem az anyámat a temetőben tizenötezer halott között? Nem, nem! Ne haragudjék, de én nem szívesen emlékezem ezekre a dolgokra, — mondta az egyik riportalanyom, s ezzel be is fejezte „nyilatkozatqt". Nem volt hajlandó beszélni arról, amire nem szívesen emlékezik. Pedig az emlékeket nem lehet egyszerűen megsemmisíteni, a múltat nem lehet elhallgatással meg-nem-történtté tenni. A háborúról Is beszélni kell. Hogy soha többé ne Ismétlődhessék meg a katasztrófa .,. „por száll, bombás gép száll a por felett góz pólyálja a gyönge gyermeket..." — így ábrázolta a bombázást a költő, Radnóti Miklós, aki sok-sok társával együtt maga is a fasizmus áldozata lett. Az újváriak, akik akkor éltek és életben maradtak, örökké emlékezni fognak 1944. október 7-ére. Azon a napon, délután fél kettő körül az angol légi haderő szétbombázta az egész belvárost. A vasútállomás épületét egyenlővé tették a föld színével. Állítólag a német kommandó főparancsnokságát keresték, azt akarták megsemmisíteni, A bombázásnak körülbelül tizenötezer ember esett áldozatul ... — Már harmincnyolc éve dolgozom itt, a városi nemzeti bizottságon. Azon a szörnyű, végzetes napon is az épületben tartózkodtam, a kollégáimmal együtt — emlékezik Deák József, a Nővé Zámky-i (érsekújvári) városi nemzeti bizottság pénzügyi szakosztályának referense. — Itt értek bennünket a bombák. Az egyik kollégámnak gerenda zuhant a mellére... Utána még hat napot élt. Az angolok úgynevezett „lónebombákat" szórtak, szóval nyolc-tíz bombát összeláncoltak, s ágy dobták le. Mi, akik itt dolgoztunk, a hozzánk legközelebb eső pincékbe menekültünk. Menekülés közben tizennégy kollégám, illetve kolléganőm halt meg ... Mikor a pincékből előjöttünk, iszonyatos látvány tárult elénk. Én a saját szememmel láttam, hogy egy tizenegy tagú család maradványait egyetlen kosárban vitték ki a temetőbe, Deszkát akkoriban nem lehetett kapni, a sportpálya kerítését bontottuk szét, abból csináltunk koporsókat. Az élők részegen támolyogtak halottaik között: mindenki rumot ivott, hogy a hullaszagot és a rettenetes élményt el tudja viselni. Még néhány nappal a bombázás után is találtunk betemetett pincéket, ahol emberek, családok fulladtak meg. Elképzelheti, mit kínlódhattak ott a föld alatt, ha közben teljesen megőszültek, s még a húst is lerágták a kezükről... Ezerkilencszáznegyvenöt március 14-én megismétlődött a katasztrófa ... A felszabadítók húsvét táján érkeztek meg. Emlékszem, Bánov felől jöttek, úgy délután' négy óra körül. Nem sokáig maradtak nálunk. Csak megmosakodtak, és mentek tovább: Berlin felé. Érsekújvárott ideiglenes Nemzeti Tanács alakult, megkezdődött az utak rendbehozása, a romok eltakarítása ... S az ember fellélegzett, felemelte a fejét és új életet kezdett a romokon. Szabad volt immár. — A felszabadulás után felépítettem egy családi házat. A romokból. Bizony, nyolc évig nemcsakhogy kerítésünk nem volt, de még padlónk sem... A romokból épített házat később eladtam, s újat építettem. Ma már szép, korszerű családi házban lakom. ötvenhét éves vagyok és nagyon elégedett. Az államtól és a kommunista párttól — sokéves munkámért — kitüntetéseket is kaptam. A pártnak negyvennyolctól vagyok tagja. A fiam mozdonyvezető és van egy unokám is. Évikének hívják. Ha egy kicsit nagyobb lesz, majd neki is elmesélem, mi volt itt a felszabadulás előtt. Mert nem szabad, hogy mindaz a szörnyűség feledésbe merüljön ... Az emlékeket nem lehet elűzni, a múltat nem szabad elhallgatni. A háborúról is beszélni kell. Akik átélték a szörnyű világégést, ne hallgassanak: adják tovább rettenetes élményeiket nekünk, akik a felszabadulás után születtünk. Meséljék el a borzalmakat a gyerekeknek, az unokáknak, mondják el mindenkinek. Beszéljenek a háborúról, hogy örülni tudjunk mindennek, amink ma van, és hogy örök legyen a béke... VARGA ERZSÉBET # Nővé Zámkyban (Érsekújvárott), a nyugdíjasak klubjában már bevezették az idős polgárokról való egésznapos gondoskodást. A hozzátartozók reggel elkísérik, az esti órákban pedig hazakísérik az öregeket. A klubban nemcsak étkezési, de szórakozási lehetőséget Is biztosítottak. Hetente egyszer tisztálkodhatnak is. Az idős emberekről eddig a szociális otthonok gondoskodtak. Ami viszont Érsekújvárott történik, az egészen új dolog. Egy háztömbben, szoba-konyhás lakásokban helyezik el őket. És ápolónő ügyel fel rájuk. Személyzet végzi a takarítást, a mosást és az ágyban fekvők ápolását. Az említett intézkedések azt bizonyítják, hogy nálunk legnagyobb érték az ember, akivel nem csupán addig törődik társadalmunk, amíg aktív munkát végez, hanem akkor is, amikor munkaképtelenné válik. # 1972 végén kezdte meg munkáját Kamocában (Kamocsán) a hnb polgári ügyeket Intéző testületé. Havonta össze-EMBERI MEGBECSÜLÉS A kamocsai Hnb polgári Ügyeket intéző testületének vezetősége ülnek, megbeszélik a teendőket, előkészítik akcióikat, évi terv szerint dolgoznak. A testületnek Nagy Imréné a legtevékenyebb tagja, aki fáradságot nem ismerve végzi munkáját. Tevékenységük eddigi mérlege: harminc újszülött fogadása, két alkalommal a bevonuló katonák búcsúztatása, két alkalommal a leszerelő katonák üdvözlése, 13 alkalommal házasságkötést megelőző beszélgetés fiatalokkal a jogokról és kötelességekről, öt polgári esküvő kulturális műsorral és ajándékokkal, három színvonalas polgári temetés és tizenegy ezüst- és aranylakodalom. Az ezüst- és aranylakodalmak sikerültek a legjobban. A hála és az öröm könnyei csillogtak a hetvenéves „menyasszonyok" és a nyolcvanéves „vőlegények" szemében. Az ünnepeltek meghallgatták a beszédeket, átvették a pionírok szegfűcsokrait, végignézték a kulturális műsort, s megköszönték a hnb, az élsz és a Nőszövetség helyi szervezetének ajándékát. ŐSZI LÁSZLÓNÉ hét 6
