A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-01-10 / 2. szám
PÉLDAMUTATÓ MUNKA OMPAS NEPRE ÜLNEK mozgásukkal szinte magukkal ragadják a többieket. — Úgy tervezzük, hogy február közepére együtt lesz a 144-es csoport, s ezzel a februári győzelem évfordulója alkalmával megrendezésre kerülő ünnepségen tartjuk meg a főpróbát. Március elejétől május elejéig, amikor majd a körzeti spartakiádokat rendezik, már csak csiszolni, ■ javítani fogjuk a gyakorlatot. Trhové Mytoban (Vásárúton) is ma már új, modern nagyszerűen felszerelt iskolában tanulnak a gyermekek. Váratlanul, bejelentés nélkül kopogtattunk be Szabó Géza igazgató ajtaján. Miután elmondottuk, hogy mi járatban vagyunk, örömmel és jogos büszkeséggel járta velünk végig a gyönyörű iskolát, majd elkalauzolt a tornaterembe, ahol az egyik osztály Matus György testnevelő tanár vezetésével éppen az idősebb korosztályú iskolás-ifjúság spartakiád-bemutatójót gyakorolta. A fiúk ügyesen, lelkesen tornáztak. A bevezetőt szinte már hibamentesen tudják, most a második részt gyakorolják. Az aránylag igényes, ügyességet kívánó számot a gyerekek örömmel tanulják. A fiúk szeretnek tornázni, szeretik a sportot. Ez az alapja a sikeres munkának. Nehézségekről szó sincs. A felszerelést és a szert is már megkaptuk, és a bemutató zenéje is már rendelkezésünkre áll. Ha a fiúk még fegyelmezettebben dolgoznak, akkor — azt hiszem — bemutatónkkal járási szinten ott leszünk a legjobbak között. Figyelje csak a fiúkat! Azt, ott a második sor közepén, Szojka Vendelt. ügyesen, hibátlanul végzi a gyakorlatokat. Vagy azt a fiút, a harmadik sor elején, Gányovics Lászlót, mellette pedig Csömör Károlyt, vagy ott a negyedik sorban Gajdosik Endrét, öröm nézni, figyelni őket! — hívta föl figyelmünket a tornászó fiúkra Szabó Károly igazgatóhelyettes, aki velünk figyelte a fiúkat. Matus György munkája, szaktudása meglátszik a gyerekek mozgásán. Tanítványai azonban nemcsak a spartakiádra való felkészülés terén dolgoznak sikeresen. A kötelező testnevelési oktatáson kívül lelkesen kapcsolódtak be az iskolán kívüli sportmunkába is. Az iskola nagyszerű salakpályáján atlétizálnak, kézilabdáznak, kosárlabdáznak. A téli hónapokban nagy kedvvel asztaliteniszeznek; és Matus György a falu testnevelési egyesülete labdarúgó-csapatának egyik edzője. Az ifjúsági csapat edzéseit vezeti. A tornaterem melletti tanári szobában, melynek falait különböző sportegyesületek és iskolák sportköreinek zászlói díszítik, hosszasan elbeszélgettünk a falusi sport színvonalának fejlesztéséről. — A fejlesztés feltételei adva vannak! Ma már minden faluban van pálya, felszerelés, anyagi eszközök rendelkezésére állnak a sportolni vágyó fiataloknak. A lehetőségekkel azonban élni is kell. Szakszerű vezetés nélkül nem lehet sportolásban sem összefogni az érdeklődőket. A jó munka alapja: a lelkes szakvezetés, ami nálunk már megvan s amire büszkék vagyunk — fejezte be a beszélgetést Szabó Géza iskolaigazgató. FEDERMAYER ISTVÁN PRANDL SÁNDOR felvételei