A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-04-11 / 15. szám
A forradalom virágai A Mogadishu közelében lévő kis vendéglő neve: „Áfákalatt". A vendégek a szabad ég alatt a hatalmas ernyőakácok árnyékában telepedhetnek le. Asztalnak, széknek nyoma sincs, kókuszszőnyegek szolgálnak ülőalkalmatosságul. Alighogy megérkezünk, mellettünk terem a „főár" — már legalább 12 éves, vékony, barna fiúcska. Gyorsan elhelyezi számunkra a szőnyegeket. Letelepszünk, és a menü után érdeklődünk. Természetesen kecskét ajánl, sülve, rántva, főzve — ahogy kívánjuk. Térüi-fordul, s hamarosan előttünk van a pompás, ropogós barna kecskesült. Hozzá sűrű grape fruitlét kapunk. A kis pincér mindent egymaga csinál, s van dolga elég: nemcsak mi ülünk itt, a többi fák alatt is várják a vendégék az ebédet. Egy szabadabb pillanatban megkérdezzük a fiút, miért dolgozik itt. „Kell a pénz — mondja —, mindennap itt vagyok az iskola után." Nem egyedüli példa ez Szomáliában. Sok ilyen gyereket láttunk varrógépek fölé görnyedve vagy rágógumit, souvenirt árulva. Mindezt néhány shillingért, mert otthon nagyon kell a pénz. A munkalehetőség pedig kevés, hiszen az országban jóformán nincsenek ipari üzemek. Ezért a legtöbb család rászorul a gyerekek keresetére is. Ez az állapot még ma is jellemző Szomáliára. Pedig a legfelsőbb forradalmi tanács ma már olyan fejlődési lehetőségeket biztosít, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak. A lehetőségekkel azonban még nem mindenki élhet, hiszen nagyon kevés az iskola, a tanár, az oktatási eszköz és a könyv. Ennek ellenére napjainkban több mint százezer diák van Szomáliában. Figyelemre méltó szám, ha meggondoljuk, hogy a függetlenség elnyerésének évében csak húszezer gyerek tudott iskolába járni. A fejlődés egyik előfeltétele kétségtelenül a szomálinak, mint írott nyelvnek a bevezetése volt. Az anyanyelv évszázadokon keresztül csak szóban szállt nemzedékről nemzedékre. Egy szórnál!, aki írni, olvasni akart, ha tetszett, ha nem, arabul, angolul vagy olaszul kellett tanulnia. Már két éve azonban a szomáli a hivatalos nyelv, a gyerekék anyanyelvükön tanulnak az iskolában. Az általános tankötelezettséget a következő négy évben akarják bevezetni. Egyidejűleg hadjáratot indítónak a tudatlanság ellen. (Ma még a lakosság hetven százaléka írástudatlan.) Évről évre húszezer tanár, középiskolás és egyetemista megy vidékre, hogy a legeldugottabb települések lakóit is megtanítsa írni-olvasni. „Mi a forradalom gyermekei vagyunk" — éneklik a legkisebbek az afgói forradalmi ifjúsági központban. Ezerháromszáz 3—16 éves gyerek él itt kellemes körülmények között. Óvodába, iskolába járnak, sportolnak, énekelnek. Ezek a gyerekek azelőtt elhagyottan kóboroltak az utcákon, állandóan az éFThalál küszöbén tengődtek. Itt, a táborban boldogan és vidáman élnek. Tanulnak, dolgoznak, szórakoznak, maguk alapítottak zenekart és tánccsoportot. A tábor vezetői ma már nevetnek azon, hogy voltak olyan idők is, amikor őrizni kellett a gyerekeket. Sokan nem akarták megszokni a közösséget és elszöktek. Ez azonban már a múlté. Most már Inkább az a probléma, hogy több rászoruló gyerek van, mint ahányat be tudnak fogadni. Búcsúzunk a „forradalom virágaitól", akik a holnap független, boldog Szomáliájának letéteményesei. Búcsúzunk Mogadishutól, a várostól, amelyet, ha egyszer lát az ember, soha nem felejti el. HANNELORE KOARD Hilda A színpadon láttam először. Egyik versemet szavalta — szavalta, a szó „jobbik" értelmében: nem „énekelt", nem deklamált, pedig a vers ritmusa alkalmat adott volna neki erre. Mit mondhatnék? Nagyon tetszett. Másodízben a CSEMADOK Nővé Zámky-i (érsekújvári) járási konferenciáján találkoztam vele: a helyi szervezetek képviselőit fogadta. Ugyanaznap délután egy kiállítás megnyitóján láttam: Veres János-verset mondott. S végül — Immár negyedik alkalommal — Ismét a színpadon pillantottam meg Majercsik Hildát. Kitty Verdun szerepét játszotta a Charlie nénje című zenés vígjátékban, amelyet már huszonkilencedszer adott elő a CSEMADOK érsekújvári helyi szervezetének színjátszó csoportja — ezúttal Is zsúfolásig megtelt nézőtér előtt, óriási sikerrel. Hilda ebben a darabban is remekül játszott. Később megtudtam azt is, hogy nemcsak a színjátszó-, hanem a tánccsoportnak Is aktív tagja, s hogy az előadást megelőző napon sem tétlenkedett: a „Harminc év szabad hazában" című vetélkedő járási fordulóján ő Ismertette a versenyzőkkel a kérdéseket. I l HORVAT FELV. Ki ez a fiatal lány? Már az imént elmondottakból is kiderül, hogy Majercsik Hilda a CSEMADOK érsekújvári helyi szervezetének egyik legtevékenyebb, legsokoldalúbb tagja. Ilyen formában azonban meglehetősen hiányos maradna a „definíciónk". Elárulhatjuk azt is, hogy Hilda negyedikes gimnazista, tehát áz érettségi vizsgára készül, de ezzel sem mondtunk el mindent... A róla rajzolt portré — úgy érzem — minden igyekezetem ellenére hiányos marad. Kimondhatatlanul szerény, segítőkész embernek ismerem. Mindent, amit csinál, természetesnek — szinte kötelességének — tartja. El sem tudja képzelni, miért éppen róla akarok írni... Kérdéseimre kissé zavartan, de mosolyogva válaszol: — Még sohasem fordult elő, hogy — ha például a CSEMADOK-ba hívtak segíteni — azt mondtad volna: téged pedig most hagyjanak békén, tanulnod kell, vagy éppenséggel más foglalatosságod okadt? — Nem. Ezt nem is tudnám mondani ... Előfordult már, hogy otthon maradtam, de tanulás közben is állandóan az járt az eszemben, vajon melyik táncot is próbálhatjuk most a többiek... A vége mindig az lett, hogy vettem a kabátomat és rohantam a CSEMADOK-ba. — Mikor szoktál tanulni? — A próbák, illetve az előadások előtt és után. — Mit szándékozol tenni, ha majd leérettségizel? — Jelentkeztem a bratislavai Zeneművészeti Főiskola táncszakára. Március végén felvételizem. Aztán ... majd elválik. Mikor ezek a sorok napvilágot látnak, Hilda már túl lesz a felvételi vizsgákon. Remélem, hogy az 1975/76-os tanévben már Bratislavában — mint főiskolai hallgatót — látjuk viszont. VARGA ERZSÉBET mini-magazin A képen látható GAZ-A típusú személyautó tulajdonképpen a Volga „nagypapája". Gyártását 1932-ben kezdték meg a gorkiji autógyárban. Azóta a modernebb gépkocsi-típusok hosszú sora hagyta el az üzemet, ahol ma már korszerű tehergépkocsik és a legújabb típusú Volga — a GAZ 24 — készül. Jean Gabin fia, Mathias mondotta: „Nemrégiben egy társasággal táncklubba mentem, s a legnagyobb csodálkozásomra azokra a dalokra táncoltunk, amelyeket apám énekelt lemezre". A hírek szerint Jean Gabin — aki 1974-ben töltötte be hetvenedik életévét — minden eladási csúcsot megdöntött Maintenant je sais című lemezével. E- gyesek a „könnyűzene aytjának" nevezték el Jean Gabint. A Varsói Gázmüvek az utcai gázvezetékek mentén fellépő gázszivárgás helyének feltárása céljából külön erre a célra idomított kutyákat alkalmaz. A kutyák szimatja minden esetben csalhatatlannak bizonyul. A fekete-tengeri Jaltában egy tenger fölé emelkedö magas sziklán áll a felvételünkön látható épület, amely századunk elején a mesebeli várak mintájára épült. Jelenleg az egész Szovjetunióban ismert kávéház van benne, ahol naponta átlag 600 vendég fordul meg.
