A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-04-11 / 15. szám

AGaram alsó, már a Duna felé igyekvő szakasza még a közeli múltban is nagyon gyéren iparosodott, úgymond kifejezetten mezőgazdasági terület volt, mely — különösen a női foglalkoztatottság tekintetében — hosszú évtizedeken át jelentős munkaerő-tartalékkal rendelkezett. Fokozatosan azonban ebben a tekintetben is változnak az idők, s ma már ez az egykor jellegzetesen mezőgazdasági terület több korszerű üzemmel is büszkélkedhet.

Nem is olyan régen volt még az, hogy ha például a levicei (lévai) pályaudvarról délkeleti irányba indult el valaki, akkor már alig öt percnyi gyaloglás után kiért a városból és csendesen ringó búzatáblák vagy buján zöldellő rétek kellős közepén állt. Ellenben a hatvanas évek derekán, egy szép napon munkaruhás emberek meg kisebb-nagyobb gépek jelentek itt meg. Olykor csípte szemüket a kavargó por, máskor meg térdig süppedtek a ragacsos sárban. Volt, aki bent lakott közülük a városban, ám sokan voltaik a gyárépítők között olyanok is, akik esténként, az egész napi fáradságos munka után a munkások alkalmi szálláshelyéül szolgáló földszintes barakkokban egyenesítették ki sajgó derekaikat.

Mert egy gyár épült Léva határában I

Egy új, korszerű üzem, s ahogyan illik: magasan pöfékelő gyórkéménynyel. Az akkori földút helyett, ma már széles, aszfaltozott utca vezet ide. És ez idén decemberben lesz öt esztendeje, hogy ebben a vadonatúj textilüzemben megindult a termelés. Aki hát napjainkban Léváról beszél, az egyben erre a textilgyárra Is gondol; s aki viszont Szlovákia textiliparának fejlődését fejtegeti, az feltétlenül Levicét (Lévát) is szóba ejti...

Szemre is impozáns, fiatal üzem. Javarészt fiatalok építették, és most is jobbára fiatalok dolgoznak a tágas csarnokok gépsorai között. Az avatatlan ember szeme első pillantásra nemigen talál 'itt látnivalót, hiszen a hatalmas bálákban érkező gyapot tisztításától az előfonat készítésén át egészen a kész termékek festéséig minden gépesítve van itt; és a korszerű, sok száz orsós fonógépek vagy a zakatoló szövőgépek között szinte el-elvesznek fiatal kezelőik alakjai.

A gyárkapuban, amíg a portás telefonon a belépési engedély ügyében intézkedett, egy vidám esetet hallottam. Történt egyszer, hogy egy tanárnő elhozta ide a hetedikeseit, hadd lássák a gyerekek: miképp készül a szövet. De már útban idefelé sokat mesélt tanítványainak a fonás meg a szövés különböző csínjáról-bínjáról. Különösen a rokkák, fonókerekek és az egykori szövőszékek világáról mesélhetett sokat, mert a diákok egyike — miután már jó ideje járták az üzemet — bizalmatlanul a gyártási folyamatot magyarázó kísérő felé fordult:

„Valóban itt készülnek a vásznak és egyéb ing- vagy ruhaanyagok? ..."

„Természetesen!" — hangzott a barátságos válasz.

„Dehát én egyetlen rokkát vagy szövőszéket sem láttam még ... Pedig talán egy órája <is lesz már, hogy itt vagyunk I"

„Vidéken itt-ott találni még rokkát vagy szövőszéket, de a nagyüzemi termelés réges-régen gépesítve van már." — magyarázta türelmesen a csoportot kísérő üzemmérnök, majd szerény büszkeséggel hozzáfűzte még: „És a mi üzemünk az ország legkorszerűbben felszerelt, csupa új gépen termelő textilgyárinak egyike!"

Az üzem magas termetű, fiatal igazgatója: Jaroslav Mosnák mérnök

két fontos értekezlet után, tulajdonképpen már a hivatalos munkaidő lejárta után fogadott bennünket. így hát illetlenség lett volna visszaélni a jóindulatával és sokáig feltartani őt, ám a rövidebbre szabott beszélgetés során is sakmindent megtudtunk tőle.

„Tudomásunk szerint, sikerrel teljesítették az elmúlt esztendő tervfelada-