A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-04-04 / 14. szám

JIRl WOLKER emlékére

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1900. március 29-én egy prostéjovi banktisztviselő családjában látta meg a napvilágot Jifí Wolker, a cseh proletárköltészet egyik legkimagaslóbb egyénisége. Jifí Wolker új színt, új hangot hozott a húszas évek cseh költészetébe, melynek nemegy áramlata az államfordulat természetes következményeként fellángoló cseh kispolgári nacionalizmusnak, a minden forradalmitól és haladótól való idegenkedésnek is hangot adott. Wolker ezek között a disszonáns hangok között is megtalálta a maga hangját, az egyszerűség és a művészi tökély, a forradalmi eszmékkel rokonszenvező proletariátus és a nemes ügy melletti elkötelezettség üdén, tisztán, bátran csengő hangját.

Költői tehetsége már a szülővárosában folytatott gimnáziumi tanulmányai idején megmutatkozott. Első költeményeiben az igazi humanista szemével csodálkozott rá a világra, s boldogan köszöntött mindent, ami szép volt ebben a világban. Ifjúkora azonban nemcsak örömben és gondtalanságban telt el. 1914-es első világháború, a prostéjovi munkások tüntetései az éhínség és a munkanélküliség ellen megrázó benyomással voltak a széplelkű és filozofálgatásokra hajlamos ifjú Jifí Wolker számára. Gimnáziumi tanulmányait 1919-ben fejezte be, majd beiratkozott a prágai egyetem jogi karára. Az egyetemen kapcsolatba került Zdenek Nejedlyvel, a bölcsészkar polihisztor tanárával, és látogatta is Nejedly előadásait.

Az ifjú egyetemista egyre jobban látta, hol a helye. Prágában, Wolker szomorúan tapasztalhatta, hogy a kapitalista kizsákmányolás béklyóiba vert cseh proletariátus helyzete rendkívül nehéz, a munkások éhbérért dolgoznak, éheznek, fáznak és igen sokan a munkanélküliség rémével küzdenek. Az életben, az emberek között szerzett szomorú tapasztalatai egyre inkább a munkásmozgalom, a proletariátus híveinek táborába sodorták az ifjú egyetemistát. Ebben az időben a haladószellemű „Var“ (Forrás) című lapba írt lelkes cikkeket a proletárművészet jelentőségéről és küldetéséről. A proletárművészetről egyik 1922-ben írt cikkében többek között így vallott: „A fiatal művészek nem

VARGA

ERZSÉBET:

Egy fénykép alá

(M. BORSKVNAK)

sínek: ráncok

egy töprengő homlokon

töprengő homlokán a tájnak

ráncai régholt nagyanyámnak

ki hajnalonként ropogós kerek

cipókba gyúrta a napot és boszorkányos

balladákat bűvölt öklömnyi életem fölé

gyerekkézzel tiszta széppel hívtam én őt ölelésre távolodó távolodó

távolodó nagyanyámat —

a távolság már ujjaimra égett kóbor vonatok nem győzik legyőzni nem győzik legyőzni szárnyas vasmadarak egy ropogós kerek cipó odaégett a balladák fonala valahol elszakadt

csak bírálni akarják a valóságot. És nem csak meseszerűen kiszínezni a jövőt. Harcolni is akarnak a jövőért, a harc a fő kapcsolatuk a ma és holnap között, a harc az, amiben összeütközik szívükben a jelen és a jövő. Ezért az új művészet alapvető tulajdonsága a forradalmiság“.

Wolker tehát, mint látjuk a legjobb úton volt ahhoz, hogy a proletariátust ért igazságtalanságok elleni harc szószólójává, a proletariátus jobb jövőjéért folyó elkötelezett harc aktív résztvevőjévé váljék. Ennek az ígéretesen kibontakozó tehetségnek azonban szárnyát szegte az akkor még gyógyíthatatlan tüdőgümőkór. Szülei mindent megtettek felgyógyulása, életben maradása érdekében. Tátraszéplakra küldték, de — sajnos — a gyógykezelés eredménytelen maradt. 1923 karácsonyán az agónia küszöbén álló költőt édesanyja hazavitte Prostéjovba. Napjai ekkor már meg voltak számlálva. 1924. január 3-án utolsót dobbant az a szív, amelyből annyi szeretet áradt az embertelen körülmények között sínylődő proletártömegek felé.

A fiatalon elhunyt költő életműve egy ígéretesen induló nagy tehetség alkotásának szerény torzójaként maradt ránk. Ebben az életműben találhatók tanulmányok éppúgy, mint költemények, színműtöredékek, elbeszélések és gyermekmesék. Legjelentősebbek azonban költeményei. Ezek „Vendég áll a házhoz“ („Host do domu“, 1921) és „A szülés órája“ („Tezká hodina 1922), című kötetekben jelentek meg. Az első kötetben közzétett versek mint az élet ezernyi szépségétől elragadtatott ifjú költőt mutatják be Wolkert. Nemzedékének szószólója ezekben a költeményekben, azé a nemzedéké, amely boldogan lélegzik fel a háború szörnyűségeinek évei után, élvezi a szabadságot, örül mindennek, ami szép és nemes. Az ifjú költő szívére öleli az egész világot, melynek képe az ő meglátása szerint kissé idealizált, Hiszen ezt a világot a harmónia, a kiegyensúlyozottság és a biztonság jellemzi, Talán a költő ifjú korával is magyarázható (e költeményeket ugyanis mind húszéves kora előtt írta), az első kötetben közzétett • versekben nem látja még a világot megosztó ellentéteket.

Az emberszeretettel teli humanistából öntudatos forradalmár válik a költő második kötetének, „A szülés órája“-nak tanúsága szerint. E kötet költeményei már a világot jobban ismerő, érettebb Wolkert mutatják, aki megismerte a kiszákmányolt proletariátus életét és költészete most már ezt az életet tükrözi realisztikusan és elkötelezetten. A költő, akinek eddig egyetlen fegyvere minden bajok ellen a szeretet volt, most már megtanulja gyűlölni mindazt, ami útjában áll az emberi boldogságnak. Belátja: nem elég a jó szív, kemény ökölre is szükség van ahhoz, hogy harcolhassunk a kizsákmányolt proletárok igazáért. A költő most

már világosan látja, hogy osztálytársadalomban él.

Az ifjú munkásnemzedék, Wolker kortársai nagy örömmel és szeretettel fogadták a kötet többi költeményeit is, amelyek egytől-egyig azt bizonyították, hogy Wolker a proletariátus jobb életéért folyó küzdelemnek szenteli életét. Meggyőző erővel mutatja be az osztályellentéteket az „Arc az üveg mögött“ („Tváf za sklem“) című költeményében is; ennek végső kicsengése az, hogy a gyűlölet szikrájából egyszer fellobbanhat a forradalom mindent elpusztító lángja. Ilyen hangulatot ébresztenek egyéb költeményei is, elsősorban komor hangvételű balladái, mint, pl. „A röntgennél“ („U roentgenu“), vagy a „Ballada a fűtő szemeiről“ („Balada o oéich topiéovych“). Ezeket a balladákat már a költő életében igen megkedvelték és lelkesen olvasták a proletárköltészet hívei, elsősorban a munkásfiatalok. Wolker a cseh balladaköltészet legjobb hagyományait folytatta és fejlesztette tovább. Tanítómesterei a balladaírásban a nagy cseh klasszikusok, Karel Jaromír Erben és Jan Neruda voltak, de sokat merített a népköltészet gazdag kincsesházából is.

Wolker lírája rendkívül rokonszenves, új színnel gazdagította a haladó cseh költészet palettáját. Középpontjában ugyanis a proletár, a dolgozó ember állt, mint determináló, meghatározó erő. A költő jól tudja — és ezt költeményeiben is kifejezésre juttatta —, hogy a dolgozó ember képes átalakítani a világot. A dolgozó embert, annak forradalmi hitét, harckészségét és elszántságát énekli meg akkor, amikor a cseh költészetben még a dekadens, az erotikától áthevült szólamok sem mennek ritkaságszámba. Végső fokon Jifí Wolker költeményei a szocializmus erkölcsi erejének és fölényének fényes dokumentumai. Bár Wolker költői alkotása terjedelmében nem nagy, a kortársköltőkre és a későbbi cseh proletárköltő nemzedékekre gyakorolt hatását tekintve azonban óriási. De Wolker nem tagadta meg magát prózai műveiben sem. Különösen gyermekmeséivel bizonyította, hogy a proletárgyermekek nem tündérmesékre vágynak, hanem a mindennapi élet realitásaiban gyökerező, tehát tulajdonképpen igaz mesékre. Jól bizonyítja ezt Wolker két szép meséje: „A milliomos, aki ellopta a napot“ („O milionáfi, ktery' ukradl slunce“), és „A kéményseprő" („O kominikovi“) című.

Születésének 75. évfordulóján szeretettel emlékezünk a cseh proletárköltészet nagy alakjára, aki a magyar olvasók szívéhez is megtalálta az utat. annál is inkább, mivel kitűnő műfordítások formájában ismerkedhettek meg költeményeivel. Wolker műveinek magyar tolmácsolói között olyan kiválóságokkal találkozhatunk, mint József Attila és Szabó Lőrinc.

SÁGI TÓTH TIBOR