A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-04-04 / 14. szám
EZÜSTJAGUÄR Ez a címe a kortárs szlovák drámairodalom egyik legjelesebb képviselője: Ján Solovié legújabb színművének, melyet hazánk felszabadulása harmincadik évfoordulójának tiszteletére a minap mutatott be a bratislavai Szlovák Nemzeti Szinház Kis Színpada. Bar a drámairodalomban nemigen szokás úgynevezett diptichek, azaz folytatásos színházi regények Írása, Solovié a tavaly hasonló sikerrel bemutatott Meridiánban fölvetett kérdések társadalmi súlyát tudatosítva, mégis vállalkozott erre a nem könnyű feladatra. Az Ezüstjaguárban így a Meridiánban felszínre került nyílt problémák, a Benedik-család sorsának további alakulását láthatjuk. Solovié szinpadi alkotásaira elsősorban az jellemző, hogy összpontosított figyelemmel és kiváló karakterformáló készséggel boncolgatja az emberek egymás közötti viszonyát. Olykor fanyar humorral, olykor pedig torz tükörképet rajzolva beszél mindennapi életünk gyakorta tapasztalható kisebbnagyobb hibáiról, vagy az embereknek az erkölcs szabta törvényekkel nem mindig összeegyeztethető vétkeiről. Legújabb drámája is ilyen ihletforrásból fogant. A szerző arról beszél benne, hogy a tisztességben megőszült és hirtelen halállal távozott Benedik Tamás kompromisszumokat nem ismerő elvei miként ötvöződtek a mindennapi élet valóságává a fiai, a felesége, a menye s tulajdonképpen mindanynyiunk gondolkozásában és tetteiben. Az Ezüstjaguár részben a publicisztikus dráma műfajába tartozik — és ha e nemben vizsgálódunk, bizonyos, hogy azok közé a színpadi produkciók közé tartozik, amelyek leginkább megfelelnek az elkötelezett drámaírás korszerű követelményeinek. A szinlapnak azon a helyén, ahol az időt és a színteret szokták feltüntetni, ezúttal ugyan nem áll semmi, de már néhány mondat után nyilvánvalóvá válik, hogy: történik ma, a felszabadulás országos ünnepségeinek előestéjén Bratislavában, a belvárosi három szoba összkomfortos lakások valamelyikében. Az elhúnyt Benedik Tamás legidősebb fia, Hja (akit a Meridiánban szüleinek sok gondot okozó főiskolásként ismertünk meg) időközben sikeres építészmérnök, aki tanulmányait befejezve sem tud még morálisan felnőni szakmai és anyagi eredményekhez. Figurája olyan modell, amely könnyűszerrel általánosítható, és Solovié nyilván azt is akarja, hogy általánosítsunk. Ilja most is olyan jellem, amilyennek még főiskolás korában megismertük: lényegében újat akaró, de magánéletében ingatag és önző természetű. Inkább csak „szervezi“ mint építi életét; nem mindig törekszik közhasznú szakmai eredményekre, ám az olcsó egyéni sikereket sosem „téveszti szem elől“ ... Minden mondatában őszinte darab az Ezüstjaguár, Solovié nem titkolja benne, hogy az effajta önszervező életvitelnek sajnos van még talaja jelen viszonyaink között. Az író minden dramaturgiai extravaganciától mentesen, gördülékenyen épiti fel drámáját. Ügy, hogy nemcsak a főhős, hanem az összes szereplő is szembetalálkozik ezzel az erkölcsi dilemmával, és Solovié a kitűnő vonásokkal felvázolt karakterekben megrajzolja Ilja sorsának ellenpéldáit is. Olyan egyértelmű, napi konfliktusokat teremt, amelyek mindnyájunkat elgondolkoztatnak. Az előadás rendezője, Peter Opáleny nem akarta külsőséges eszközökkel attraktívvá tenni az előadást, megelégedett a darabban rejlő konfliktushelyzetek egyszerű, de erőteljes kibontásával. Az Ezüstjaguár főbb szerepeit Éva Kríziková, Mária Prechovská, Duáan Jamrich, Duäan Taragel, Vladimír Durdík, Anna Javorková és Juraj Sarvaá játszák. Szemes Mari (Ilona) és Horváth Sándor (Guszti) a Névnapban Két komédia A BUDAPESTI JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ BRATISLAVA! VENDÉG-SZEREPLÉSÉRŐL Március első felében különösen élénk színházi élet zajlott Bratislavában, hiszen a főváros hazai társulatainak több figyelemre méltó premierje mellett, két rangos külföldi együttes vendégszereplésére is sor került. Először a belgrádi Nemzeti Színház mutatkozott be nagy sikerrel a bratislavai közönségnek, kereken egy héttel később pedig a budapesti József Attila Szinház művészeit fogadhattuk a Hviezdoslav Színház színpadán. Ennek a fiatal magyarországi társulatnak sajátos helye és küldetése van Budapest színházi életében. Állandó otthona a magyar főváros ipari kerületében van, itt tartja előadásainak javarészét és ez egyben meghatározza törzsközönségének összetételét is: látogatóinak zöme e gyárnegyed üzemeinek dolgozóiból toborozódik. A József Attila Színháznak így részben amolyan népi szinház jellege van, s a darabválasztás, illetve a színpadi fogalmazás eszközeiben ehhez a küldetéshez igazítja művészi célkitűzéseit. A műsorába iktatott zenés darabokkal, a klasszikus és mai tárgyú vígjátékokkal elsősorban a nézők szórakozás iránti igényeinek kielégítésére törekszik, ami ellenben távolról sem öncélú vagy „olcsó" műsorpolitikát jelent. Ellenkezőleg: a József Attila Színház repertoárjából nem hiányzanak a mélyebben szántó, magvasabb gondolatokat fölvető drámai alkotások sem. Csehszlovákiai vendégszereplésre — hiszen Bratislaván kívül Brnóban és Prágában is bemutatkoztak — két komédiával érkezett e társulat. Első este Kertész Ákos maró őszinteséggel írt, mai tárgyú színművét — a Névnapot láttuk, második előadásként pedig Shakespeare halhatatlan vígjátékainak egyikét, A makroncos hölgyet mutatták be. Kertész Ákos — akit eddig főképpen a Makra szerzőjeként ismertünk — ebben a darabjában újra egy közérdekű, sőt, egyesek által talán túlságosan is „hétköznapinak" tűnő témát választott, amikor a házastársak s a barátok közötti, már-már rutinjellegűvé sekélyesedő mindennapi viszony színpadi ábrázolására vállalkozott. Hangvétele ironikus és őszinte; a cselekmény többnyire eleven és találó humorral fűszerezett dialógusokra épül. Amolyan keserű komédia ez a darab, tele nyílt és őszinte szókimondással. Az író a kíméletlenül igaz helyzetek egész sorozatában és mulattatóan eredeti mivoltukban mutatja be hőseit. Három egy műhelyben dolgozó munkatárs és jóbarát: Guszti, Lehel és László hagyományosan együtt ünnepelt névnapjának ürügyén az emberek tetteit gúzsbakötő szokások, az igaz érzéseket fölényesen lefitymálló viselkedési s erkölcsi normák ellen lázad. Ez a darab legnagyobb pozitívuma, mely így számos néző egy-egy hétköznapjának akár hű tükörképe is lehetne. Hiszen Víg Guszti és felesége házasságából sem hiányzik az oly sokak által ismert reggeli mogorvaság, az ingerült zsörtölődés, a kicsinyes viták és félreértések egymásutánja. Guszti névnapján is így kezdődik a reggel, ám a folytatás rendhagyó: a férj és feleség — persze, egymás tudta nélkül — szabadságot vett ki erre a napra. Ez az „apró" titok mindkettőjüknek egy kis kikapcsolódóst jelent a fásult érdektelenség mindennapjainak szürke körforgásából. Feloldódnak, szinte megszépülnek és megfiatalodnak; a kellemes és szokatlan izgalomban váratlanul egymásra találnak. De mindez csupán szalmalóngszerű érzelmi fellobanás. Este, a három munkatárs együtt tartott névnapja, „igazi" mulatozás kísérte „nagy" névnappá kerekedik; a vendégek távozása után pedig — a hirtelen egymásra találás s a váratlan névnapi előjáték ellenére — ismét a megszokott módon, „szabályos" fásultsággal megy tovább minden. Berényi György rendezése elsősorban a realista környezet- és jellemábrázolásra törekedett — a közönség elé mintegy tükröt állítva a színpadon megelevenedő figurákról. A szerző szándékát érvényesítve, ügyesen bontotta ki a mindvégig egyazon környezetben játszódó cselekmény lényegesebb szálait. Az előadás több színészt mozgató második felében azonban nemegyszer úgy tűnt, mintha kifogytak volna a rendező találó ötletei, s ezzel akadozni látszott az előadás üteme. Ez különösen a „magyar módra" ült névnapi jelenet vontatottságára vonatkozik, ekkor a tragikomédia jellegzetesen groteszk fintorai helyett is inkább csak az erőltetetten harsány mulatozás dominált. A színészek közül Szemes Mari vitte a prímet, Ilonája mindvégig sodró lendületű, őszintén hiteles és minden tekintetben jó alakítás. Horváth Sándor Gusztijában alaposan kidolgozott és gyöngébben sikerült szakaszok váltakoztak. Tetszett még Margittay Ági, Kállay Ilona és Örkényi Éva teljesítménye is, míg Guszti két barátját alakító Soós Lajos és Makay Sándor színészi játéka darabosnak és egysíkúnak tűnt. A József Attila Szinház bratis.lavai vendégszereplésének második napján Shakespeare prózában, musical- és filmváltozatban mindig megújuló sikerrel játszott vígjátékát: A makrancos hölgyet láthatta a zsúfolásig telt Hviezdoslav Színház közönsége. És hadd tegyem rögtön hozzá: kétségtelenül örömmel fogadtuk, hogy magyarországi vendégeink hazánkban járva ezt a patinás veretű komédiát is bemutatták. A makrancos hölgy megtekintése ugyanis nemcsak egy kellemes színházi estét jelentett, hanem egyben arra is lehetőséget nyújtott, hogy összehasonlítást tegyünk e klasszikus vígjáték hazai és külföldi színpadi megfogalmazása között, hiszen Shakespeare-nek ezt az alkotását a bratislavai Új Színpad Stúdiója is játssza. A budapesti művészek napsugaras, derűs színpadi fényben tüntették föl a csinos, de önfejű Kata, azaz a makrancos hölgy megszelídítésének vidám történetét. Seregi Lászlónak, az előadás rendezőjének érdeme, hogy rátapintott a darabnak arra a pontjára, ami ezt a klasszikus vígjátékirodalom gyöngyszemei közé sorolható komédiát a mai néző számára is izgalmassá és időszerűvé teszi. Igaz, a rendező munkájának sikerét elsősorban a stílushűség s a félreérthetetlenül vállalt korabeliség garantálja, de egyben „ráérzett" mindarra, amit a felszíni történet alatt a férfi és a nők örök konfliktusáról, a szerelem édességével együttjáró sok és olykor bizony keserű megalkuvásról mond el Shakespeare. Rendezői elképzeléseit nagyszerűen segíti az ötletes színpadkép, mely a színészeknek sodró lendületű és friss játékra, a rendezőnek pedig a hiteles légkör megteremtésére nyújt tág teret. A címszerepben Margittay Ágit láttuk. Katája egyszerű és tiszta alakítás, amit legfeljebb egy csipetnyivel több szenvedéllyel lehetne még fűszerezni, ám így is durcás és kedves, veszedelmesen nyelves és szelíden engedelmes figura. Az előadás stílusát leghívebben Szilágyi Tibor ragadta meg Petruccio szerepében. Dinamikus játéka részleteiben is kidolgozott, jelenléte mindig új pezsgést hozott a színre. Emlékezetes alakítás Pálos Zsuzsa Biancája is, akinek játékában a naiv báj, az elkomorulásra hajlamos vidámság és a szeszélyes búsongás ötvöződik. A hosszan tartó tapssal jutalmazott előadás további fontos szerepeiben Téry Árpádot, Márton Andrást, Zoltay Miklóst, lámory Lászlót, Ujréti Lászlót, Maros Gábort, Kránitz Lajost, Horváth Gyulát és Bánfly Györgyöt láthattuk. hóU 16
