A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-04-04 / 14. szám
GÁL SÁNDOR A délutáni hőségben a tudok leeresztett szárnyakkal álltak az utca forró porában. Még arra is lusták voltok, hogy ótbalfogjanak a töltésen, s a Duna bő vizében megmártsák magukat. Csend volt a faluban, csend volt a Duna partján, az ártéri erdőben s a szigeten is. Csend volt. De aztán hirtelen minden megelevenedett, mert egy csapat kölyök rohant ki az iskola kapuján, a táskáikból gyorsan kaput építettek, s már rúgták is a harisnyaszárból készült rongylabdát. A lúdíalka méltatlankodó gágogással kapaszkodott fel a meredek töltésre. A srácok pedig mindenről megfeledkezve kergették a porban a puha rongylabdát. Ha nagynéha ökrösszekér vagy lovasfogat jött az utcán, félre álltak, s amikor elment, újra kezdődött a játék. E csapatból csak nagyon ritkán hiányzott a két Zsopka-gyerek, Imrus és Nandi. Imrus volt az idősebb, Nondi a fiatalabb. A „meccs" után az egész gyerekhad belevetette magát a Dunába, s úsztok egy jót. S ez így ment napról napra. Ha elmaradt a foci, akkor pecázni jártak fel a szigethez, vagy a falu alatt fürödtek. Az egyik szeptember aztán Imrust elvitte Komáromba. Nandi még otthon maradt, de az általános iskola felső fokozatára Dunamocsra, a szomszéd faluba kellett járnia, mert Karván csak ötödikig tanítottak. A rongylabdával focizás s a gondtalon pecázások, fürdések óta jó húsz esztendő csörgött le a Dunán, és az egykor rongylabdót kergető középcsatárból agrármérnök lett. A mérnöki diploma mellé később odakerült a tanári diploma is. Az elmúlt húsz év megállóit, állomásait Karva, Mocs, Komárom, Nyitra, Párkány és Udvard jelzik. Karva szülőfalummal, Búccsal határos helység; alig négy-öt kilométerre esnek egymástól. A két falu lakói ha névről nem Is, de látásból egészen jól ismerik egymást, így hát ha Nandi szülőföldjéről írok, olyan, mintha a magaméról beszélnék. Szarvasi-puszta, . Botka-puszta, Búcsi-puszta, Csenke, Nagyérhót, a Lehenék, a Vöröshomok egykor a Duna medre ártere volt; gyerekkorom nagy felfedező útjai ezek között vittek le egészen a titokzatos nagy folyóig. A Dunáig. A Dunai Itt állok a szigettel szemben ebben az őszi szürkeségben, a pergő lombok alatt, s valahogy nincs kedvem mozdulni se innen ... De ahogy a víz sodródik a partok között kimért útján, én is megyek a magamén. Most történetesen Zsapka Nándi után Udvarára, mivel Nandi az ottani mezőgazdasági tanonciskolában tanít, ősz van, igazi ősz. Borult az ég. Szemetel az eső, mire Udvarára értek. Délelőtt van, Nándit az iskolában találom. — Mostanában nagyon be vagyok fogva — mondja. — Naponta hétnyolc órát tanítok. Alig van szabad időm. De azért egy kiadós beszélgetésre még akad. A rongyfooinál kezdjük. Mert hol is kezdhetnénk máshol? — Nagyon szerettünk focizni — me- I séli. — A háború után, tudod, cipő nem nagyon volt, apu, nyugodjon, esténként alaposan megnézte milyen a cipőnk orra. Ha fehér volt, lett nemulass .. . Vigyázni kellett a cipőre .. . TIZENÖT ÉVE INDULTAK A Duna-part, az volt a gyerekkorom. A nyolcéves általánosba Mocsra jártam. A történelmet és a magyar irodalmat Sidó Szilveszter tanította, s majdnem azon a fokon, ahogy később ugyanazt Rezső bácsi. Ez döntő volt eddigi életemre, s az marad ezután is. — De Komáromba, a gazdaságiba az Imrus után mentél, nem? — így volt. Imrus ment gazdásznak, én utána. Kölyök voltam akkor még. Tudod, hogy egyszer meg is akartam szökni, de Imrus elkapott az állomáson — negyedikes volt már — és jól megpofozott. Azt mondta, rája ne hozzak szégyent az iskolában. — A főiskolával hogy volt? Arra emlékszem, hogy te is jelentkeztél, de . .. — Jelentkeztem, úgy ahogy a többiek. Fel is vettek. Az első évfolyam előtt egy hónapot kellett volna brigádozni. Oda is elmentem még. De rájöttem, hogy a szlovák nyelv nagyon gyengén megy. Köteles Gusztival vettünk könyveket, hogy majd tanulunk valamit előre. Szótárazni kezdtünk. De Zsapka Nándor láttam, hogy így semmire se megyek. A brigádról leléptem. Persze ezt odahaza előbb bejelentettem. Mikor utaztam haza, Párkányban az állomáson Imrus várt rám egy ismeretlen férfi társaságában. Azt mondták, menjek tanítani. De én nem vagyok tanító, válaszoltam. Majd az lesz, mondta az ismeretlen. — És tanító lettél. — Az.' Másnap mór Bélán voltam a szakmunkásképző iskolában. Furcsa helyzet volt. Például az első inspekcióról — a tanfelügyelő kért meg rá — magam írtam a jegyőkönyvet. Egy évig tanítottam Bél ón. De nem hagyott békén a gondolat, hogy tovább tanuljak. . A továbbtanulás szándéka egyelőre azonban csak szándék maradt, mert a katonaság keresztülhúzta a terveimet. — Olyan helyre kerültem — mondja Nandi —, ahol egy fél évben talán ha egyszer hallottam magyar szót. — Vagyis jól megtanultál szlovákul. — Mondjuk. Amikor leszereltem, a szakmunkásképző iskola már Párkányban volt. Gyakorlatvezetőként dolgoztam tovább, s itt újra felvetődött a továbbtanulás kérdése. Imrus akkor a nyitrai tanárképző levelező tagozatának volt a hallgatója. Én is beiratkoztam oda. A szakmunkásképzőben jó társaság jött össze, a kis Karára, meg a Kóróra biztosan emlékszel, nos, ők rábeszéltek, hogy iratkozzam át a mezőgazdasági főiskolára. Átiratkoztam. Matekbői kellett volna különbözeti vizsgát tennem, de valahogy elmaradt. Felvettek. A százkettedik hallgató lettem az évfolyamban az üzemgazdasági szakon. — Otthon hogy vélekedtek erről? — Gondolhatod. Hibbantnak tartottak. De elekor már presztízskérdés volt, hogy végigcsináljam a főiskolát. Az első két év jól ment... S a többi is. A szakmunkásképző iskola XIV. 1968-ban végeztem. Aztán még két évet jártam a Tanárképző Főiskolára, mert a szaktanári beosztáshoz a pedagógiai végzettség is kellett. Közben 1967-ben megnősült. A család azóta négyre szaporodott; a fiú, Attila hét, Mónika pedig négyéves. Nandi felesége varrodában dolgozik itt Udvardon, s közben levelezői tagozaton tanul, ahogy Nándi mondja, „nálunk", vagyis Komáromban. — Most elsős — mondja. — S te mit tanítasz? — Üzemszervezést, növénytermesztést, állattenyésztést és állampolgári nevelést. Ez a szép, korszerű iskola, amelyben Nandi tanít, 1970-ben készült el. Akkor költöztek ide. Nandi a tanítás mellett, a hnb képviselőjeként az oktatás és művelődésügyi szakbizottság munkájából is aktívan kiveszi a részét. 1971-ben a pedagógusnapon, munkája elismeréséül, emlékéremmel tüntették ki. A folyosón felharsan a csengő. — Órám van — mondja. — Bejössz? Már hogyne mennék. A tanulók felállva köszönnek. Nándi beírja a hiányzókat. Elkezdődik az óra. A tanulók jól megnéznek, ahogy letelepszem a leghátulsó padbon. Hirtelenében nem is emlékszem, mikor ültem utoljára iskolapadban. De aztán eszembe jut az érettségi találkozó. Hallgatom a tanulók feleleteit, s valahogy az egészben azt találom a legfurcsóbbnak, hogy a katedránál Nandi áll. És tanít. Az óra végén átballagunk az iskolából hozzájuk. Egyedül van itthon ma. A felesége konzultáción van „nálunk." Délre jár az idő. Kávézunk. Nandi a terveikről beszél. Arról, hogy talán odahaza Karván házat építenek. Ez a legközelebbi elvégzendő és megoldandó feladat. Hiába, gondolom magamban, a Duna nem engedi el egykönnyen azokat, akik a partján nőttek emberré. — Milyen gyakran jártok haza? — kérdem tőle. — A hétvégeket rendszerint odahaza töltjük. Egyrészt, mert anyánk egyedül van,másrészt, mert kell a Duna. S ott vannak a házkörüli teendők, amelyeket Feri öcsémmel végzünk; a szőlő, meg miegyéb... Igaz, az idén gyenge volt a termés. Elvitte a fagy. Most meg az eső és a hideg jött rá... Rövid hallgatás után, amelyre nyomatékül rátelepszik a kinti szürkeség; így folytatja: — Az is lehet, hogy a szőlő megérezte a gazda hiányát. Apámét. Ott halt meg a szőlőben, permetezés közben. Még napok múlva is ezek a mondatok jutottak eszembe, ha Nandira gondoltam. A reggeli ködben, zegernyében, ahogy botorkáltam a Duna partján Karva és Mocs között, vadkacsák, vadludok röpülését lesve, egyszerre csak feltolakodott bennem a gondolat. A szőlőnek is hiányzik a gazda ... A levegőnek a madarak, a srélnek a fák, S nekünk? Talán a tegnapok, a gyerekkorunk Duna-partja, a csukák, a rongyfoci, az utca pora ... Ballagtam a sziget ösvényein, hallgattam a víz csobogását. A fák felett madárraj keringett. Megérkeztek a fenyőrigók. Hosszú lesz az ősz ... 5
