A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-03-28 / 13. szám

- MERFOLDES LÉPTEKKEL Persze o múlt hagyományainak ébresztgetése mindig csupán kiegészítője lehet egy-egy város újkori történelmének és jelenének „vallatása" so­rán. Ezért aki napjainkban indul hosszabb-rövidebb sétára Nővé Zámkyban (Érsekújvárban), föltétle­nül meg-megófl a szinte szabályos négyzet alakú főtéren is. itt magasodik a város fölszabadításáért életüket áldozó szovjet katonák emlékműve, akiknek hősi tetteire örökké emlékezni fogunk. A Vörös Hadsereg Komárom és Surány irányából közeledett a város felé, és 1945, március 28-án a Malinovsz­­kij marsall vezette 2. Ukrán Front katonái elérték a város határát. Egy nappal később, március 29-én a Vaszjucsenko és Szigyelnyik parancsnokok vezet­te katonák heves harcokban felszabadították az an­gol és amerikai légerő háromszori szőnyegbombá­zása révén javarészt rombadöntött várost. Ezzel új fejezet nyílt a város fejlődésében. A há­ború okozta súlyos sebek nehezen gyógyulnak. Es mégis, Újvár az elmúlt harminc esztendő alatt töb­bet fejlődött, mint az előző évtizedekben és évszá­zadokban együttvéve. Különösen az utóbbi tíz-ti­zenöt évben — a kegyetlen bombázás okozta romok eltüntetése után — ocsúdik föl a város lidérces ál­mából, s ma már a keresztül-kasul ágazó utacskák új arculatot öltenek: a most épülő, korszerű város­­központot egyre jobb utak kötik össze a lakótelepek­kel, az új szállodával, az iskolákkal, a kulturális központ szerepét betöltő Szakszervezetek Házával vagy akár a pazar új állomásépülettel is, mely Közép-Európa legszebb és legkorszerűbb vidéki pá­lyaudvarainak egyike. Az utasnak, aki sok irány­ban hagyhatja el Újvárt, az az érzése kerekedik, hogy ez a város valamiféle különleges állapotban van. Valamiféle olyan sajátos időszakban, mint a fák tavasszal, vagy nyáron a virágok. A város mérföldé* léptekkel fejlődik. Komoly se­gítője a kül- és belföldön egyaránt ismert Elektro­­svit. Korszerű gépi berendezéseken, milliós érték­­rendű tételekben gyártják itt a különböző hagyo­mányos világítótesteket, a neon- és nátriumgőz-lám­pákat. A családok azonban minden bizonnyal első­sorban inkább az abszorpciós — tehát motor nél­küli — hűtőszekrények révén ismerik az Elektro­­svitet. Mészáros Ferenc elvtárs, az üzem személyze­ti igazgatóhelyettese kalauzol a gyárban. És míg a termelés egyes szakaszait járjuk, az érdekesebb­nél érdekesebb adatok egész sorát tudom meg tő­le. Jogos büszkeséggel meséli például, hogy a ter­melés ebben a gyárban mindig felfelé ívelt, egyet­len évben sem esett vissza. Kereken 200 különbö­ző fajta világítótestet gyártanak, hűtőszekrényekből pedig napi 450 darab hagyja el a gyárkaput. Szüntelenül keresik, kutatják a gyártási folyamat korszerűsítésének, gazdaságosabbá tételének és a termékszerkezet bővítésének lehetőségeit. Kísérőm megmutatja a közelmúltban fölszerelt, felső füg­­gesztésű szállító és festő berendezéseket, melyek jelentős mértékben megkönnyítették és biztonságo­sabbá tették a dolgozók munkáját. De szó esik az alkalmazottak iránti gondoskodás egyéb eddigi eredményeiről és az üzem vezetőségének erre vo­natkozó további terveiről is; ezek közé tartozik pél­dául az új üzemi étkező létesítése, Szklenófürdőn pedig egy új üdülő építése. Annyi mondanivaló közepette bizony nem is csoda, hogy arra már nem is jut hely, hogy részletesen beszámoljak az itt ké szülő világítótestek és hűtőszekrények imponálóéi, korszerű gyártási módszereinek részleteiről, az vi­szont még okvetlenül ide kívánkozik, amire a gyár dolgozói talán a legbüszkébbek: az üzemben 58 szocialista brigád dolgozik, és az elmúlt huszonöt esztendőben 17 alkalommal tüntették ki őket a Vö­rös Zászlóval a szocialista munkaversenyben elért eredményeikért. Újvári sétánk egyáltalán nem programszerű, még­is mintha „menetrend" szerint történne minden . .. Alighogy visszaérünk az Elektrosvitből a városköz­pontba egy kis céltalan nézelődésre, mintha a földből -nőtt volna -ki, elénk toppan Vörös Tibor elvtárs, a városi nemzeti bizottság alenöke. És né­hány röpke perc múlva máris ott ülünk az ő dol­gozószobájában. — Rengeteg tennivalónk és talán még több ter­vünk van — mondja határozottan, s közben szét­teríti maga előtt a város térképét. — A háború ál­tal teljesen rombadöntött régi város helyén most egy teljesen új várost építünk. Elsősorban a lakás­építésre összpontosítjuk a figyelmünket, de azt is tudatosítjuk, hogy az összkomfortos tömbházak épí­tése közben nem szabad megfeledkeznünk egész­ségügyi központok, kórházak, szolgáltatási üzemek, üzletek, bölcsődék, óvodák, pormentes utak építé­séről sem. Szükség van parkokra, játszóterekre, sportpályákra is ... Nem hagyhatjuk figyelmen kí­vül a foglalkoztatottság kérdésének megoldását sem. És ez még nem minden, hiszen a lakosságnak a rendszeres és színvonalas kulturális életre is jo­gos igénye van. Ehhez pedig megfelelő termekre, mozikra, könyvtárakra, klubokra van szükség. Kezével végigsimít a térképen. — Akad. hát itt munka bőven, csak győzzük erő­vel és lendülettel... Fiatal, 32 éves férfi az alelnök. Régi kötöttségek fűzik a városhoz, hiszen itt született, és a nyitrai tanárképzőben töltött éveket leszámítva itt töltötte egész életét. A szavai mögött feszülő lendület azon­ban sokkal több a szülővárosa iránti puszta sze­retetnél. Fiatalos tettvágyról árulkodik minden karlejtése, minden egyes mondata. Igen, Vörös Ti­bor szereti ezt a várost, sokat akar tenni még az érdekében, de nem azért, mert az ő városa, hanem azért, mert társadalmunkban megszülettek annak feltételei, hogy ez az ősi mezőváros is gyors, eddig sohasem tapasztalt ütemű fejlődésnek induljon. E szándék megvalósítására összpontosítja szinte min­den erejét, és ennek megfelelően fest a napi mun­kabeosztása is. Értekezletek, megbeszélések, hiva­tali „papírmunka“, félfogadás, tervezgetés és sok­oldalú társadalmi munka váltják egymást hétfőtől vasárnapig Vörös Tibor életében. Immár öt éve, pontosabban azóta, hogy akkor még „csak" huszon­éves fejjel megválasztották ebbe a felelősségtel­jes tisztségbe. Lehetséges, hogy valakinek most úgy tűnik: egy kissé „félrecsúszott" a riporter tolla. A városról akart szólni, és az ezernyi problémával küszködő városi vezetők egyikének portréját kör­vonalazza... Ám valóban?... Hiszen a város gondjai — az alelnök gondjai is, e két tényező nagyon szorosan összefügg egymással, hiszen Új­várnak a felszabadulás óta megtett és további fej­lődésének első, döntő lépései mindig itt, a vnb irodahelyiségeiben és tanácstermeiben születtek. Olykor a vnb plénumának egésznapos tanácskozá­sain, máskor a város vezetőinek éjszakákba nyúló tervezgetése közben. A városról beszéltünk, és szó esett a gondos városatyák egyikéről is. Ez talán csak természetes ... Az estét, stílusosan, a főtérre torkolló belvárosi utcácskákban töltöttük, aztán — mintegy búcsú­zóul — bepillantottunk még az új tömbházakban lakó fiatal családok egyikéhez. Fujasz György és családja, a korszerű lakótelepeken élő családok ezreihez hasonlóan, tágas, korszerűen berendezett szobákban lakik. És ahogy körbepillantok az Ízlé­ses, takaros lakásban, a fiatal csalód elégetett boldogsága láttán a valóságban is megértem, hogy mire célzott a vnb-alelnök, amikor dolgozószobájá­ban a tömeges lakásépítéssel kapcsolatos kérdések­ről szólva leszögezte: — Újvár most eddig sohasem tapasztalt ütem­ben fejlődik. Szinte napról napra változik az arcu­lata. Rövidesen a múlt gondjait végleg elfeledve, nagyvárosi jellegű járási székhely lesz, talán ötven­ezer lakossal. Mert biztosan lakja majd ennyi. De nem mindegy, hogy hogyan! I. M. P. (Foto: KONTÁR GYULA) 13

Next

/
Thumbnails
Contents