A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-03-14 / 11. szám
tiviili kiadás III. évfolyam II. ütni l*tt<rknnl: MIMii MIMI*« fotel*« u«rtK«ntt: u l84N.at mag\ar Wtfradatom kUcncvcnedNi óvdordukiUrn. - \ ..Mai>ar Nap" ebbe« au vmMpt arámban me*«niWikc/.ii« IVtolMI. Tár»csksr<M. KosMithrAl. a M«ha<l»*idt»iv n*fy vcróreirVil: a mags ,>r forradalom «Kd »»«Iáról; a 90 óv «Willi beavatkozásról: a CfaHókóli iKmvidhlrokról: Komáromról, a uabadsáffiarc végváráról és a ncgyvan* nyolcas dicaö napok ónkkor mozzanatairól, hagyományairól és lamilsáialrói. NEM ELLENETEK, HANEM VELETEK!... A szlovák nép és 1848 tanulságai Az 1848—49. évi magyar szabadságharc 90. évfordulója alkalmából, a szlovákiai magyar dolgozók napilapjának a Magyar Napnak szerkesztősége felkérte Laco Novomeskyt, hogy nyilatkozzon az idézett napilap 1938 márciusi ünnepi számában arról, hogyan ítéli meg a szlovák demokratikus közvélemény a magyar március hagyományait. Harminchét évvel ezelőtt a lenti címmel az alábbi sorokban írt ma is időálló marxista bírálat hűen tükrözi az akkori szlovák demokratikus értelmiség Ítéletét. A cikket a rangos és népszerű szlovák költőnek és publicistának a közelmúltban ünnepelt 70. születésnapja, valamint a magyar szabadságharc 127. évfordulója alkalmából közöljük. íme a cikk, amelyet RÓJÁK DEZSŐ bocsátott a Hét rendelkezésére. PAVEL BUNCÁK hatvanéves Hatvanadik születésnapján köszöntjük a kor társ szlovák költészet egyik legjelentősebb alkotóját, Pavel Bunőákot. A tájékozatlanabb magyar olvasó megütközhet a minősítésben, mert Bunőák nem tartozik a divatos, sokat publikáló, gyakran emlegetett poéták közé. Ám épp a magyar olvasóknak lesz alkalma rövidesen meggyőződni arról, hogy mindezek ellenére milyen jelentős alkotót köszönthetünk a jubiláló Pavel Bunőákban, a Komensky Egyetem szlovák tanszékének professzorában, a Szlovák Irodalmi Alap volt elnökében, a modern francia költészet legavatottabb szlovák ismerőjében és tolmácsolójában. TERMÉSZET Szélnek neveztük el tárgyakat leplez le mindenfelől megmutatja őket mindenfelől veri őket magjukat feltöri szívüket felfedi a magházat kilopja sírnak a tárgyak maga előtt űzi őket két háromfelé hasítja őket parancsára a tárgyak szaltóznak piruetteznek jajgatva hullnak a magasból repülnek fütyülnek s nem nevet senki s nem haragszik senki mondván a természet megőrült bolond természet gyilkos természet le a lóról le a trónról HÁZAK Egy ház nyitott szemekkel a télbe az éjbe reggelbe térdenálló ősrégi óriás Midőn lakói kihaltak szellemeik világítanak a télbe az éjbe reggelbe De ma itt új emberek élnek a holtakról akik előttünk éltek itt már mit sem tudnak soraik meneteik úgy folytak át a házakon mint a folyók medreikben Ha lehunyom a szemem arcot látok sápadt szomorú arcot éveken át nézte az utcát ahol nem történt semmi csak a naplemente Hol van az a nemlétező régi ház régi tere hol az a négy fal utcára nyíló ablakokkal Csak a szememben él ki nem száradó folyóban benne folytok bennünk folytok egész az eltévedt öröklétbe amely kerestetik CSELÉNYI LÁSZLÓ fordításai A szabadságharc márciusi kezdetének mostani kilencvenedik évfordulója rendkívüli jelentőségű, és rögtön megmondhatjuk, hogy nemcsak a reakcióelleni politikai lázadás felejthetetlen pátosza miatt, amelynek élő időszerű értelmet ad a mai helyzet, a metternichek és wlndlschgrätzek elfajzott utódainak utolsó fellobbanása. A mai évforduló rendkívüli jelentőségű magának Márciusnak a megértése szempontjából, és lehetővé teszi azoknak az eseményeknek alapvető értékelését, amelyeknek kezdetét jelentette az 1848-as Március. Amíg a márciusi magyar megújhádós egyetlen értelmét a jövő számára a nemzeti agresszivitás és felsőbbrendűség kezdeti gesztusaiban látták, amíg a Márciusnak ez az egyik oldala, az összes következő években azt a szegényes „gondolatot" szolgálta, amely az egyik nemzet felsőbbrendűségét hirdeti a másik (vagy a többi) nemzet felett, addig a legjóakaratubb megértés is csak azt állapíthatta meg róla, hogy tragikus európai meg nem értés és esztelen, véres zavarok ideje volt. Semmi többet. Az ilyen Március a nemzeti felszabadító harcnak még csak magyar jelképe sem lehetett. Hiszen éppen ez a célzata volt sikertelenségének okozója. Ez a szellem kezdettől fogva meghatározta a nemzetnek azon rétegelt, amelyeknek kizárólagos érdeke volt, hogy a megindult küzdelem Ilyen célok érdekében sikerrel járjon. S ezek a rétegek nem voltak sem számottevőek, sem eléggé megbízhatóak. S azután: ez a szellem majdnem automatikusan reakciós soviniszta ellenhatást keltett az összes többi szomszédos nemzet ébredő öntudatában és eleve szembeállította őket Március ilyen jellegével. Az így jellemzett szabadságharc nem lehetett az igazi szabadságharc hagyománya. Még a magyarok számára semi S ha a magyar Márciusnak csak ez lett volna a jellemzője, a magyaroknak sem lenne rá okuk, hogy ünnepélyes magasztalással emlékezzenek meg róla, legfeljebb annak a tanulságnak a kedvéért, hogy nemzeti öngyilkosság minden olyan nemzeti szabadságharc, amely más nemzetek ellen irányul, mert a valóságban csak az összes nemzetek szabadságharca lehetséges a közös rabtartók ellen. Érdeklődéssel figyeljük a jelenlegi magyar szociológia és történelemkutatás munkáját, amely megállapítja, hogy Március hódító és támadó jellege, amit a magyar sovinizmus előadásából Ismerünk és amiről a mi magyarellenes, nacionalista érvelőinktől hallottunk, egyáltalában nem meríti ki Március sajátságait, sőt nem is tartozik jelenségei közé. Illyés Gyula „Petőfije" például hatásosan vázolta a márciusi nemzedék arra irányuló törekvését, hogy a magyar ellenállás céljait népiessé, demokratikussá és köztársaságivá tegye. Ez nemcsak igazolja Március hagyományát, hanem hatalmasabb, dicsőbb és tragikumtól mentes képét adja, mert egyúttal Március bírálatát is tartalmazza és felsorolja vereségének okait. S amikor ebben a csodálatos krónikában azokhoz a helyekhez érünk, ahol Petőfi hiába törekedett a márciusi harcok forradalmasítására, ha arról olvasunk, hogy Március lazító vezére milyen nagy súlyt helyezett a falu népének hűbérellenes harci részvételére, akkor eszünkbe jutnak az akkori idők szlovák történelmének fejezetei, amelyek közül nemegy hajszálnyira hasonló a magyar eseményekhez. Hiszen Petőfi Sándor a magyar költő szemével fogta fel ezeknek az eseményeknek igazi értelmét. Jankó Kráí szlovák költő is, aki a 90 év előtti mozgalmas napokban a falvakat és majorokat járta és arra hívta fel a népet, hogy akassza fel urait. Ha a magyar nemességnek és politikusainak nem sikerül meggátolni a Petőfik és Táncsicsok törekvését, ha a magyar nemzeti harc a magyar népnek hűbérellenes és az urak ellen megnyilvánuló ellenállásából meríti erőti, akkor a szabadságharc végét valószínűleg nem Segesvár, Világos és Arad jelezte volna és a magyar Március biztosan nem eredményezte volna Magyarország többi nemzetének magyarellenes ellenállását. Kétségtelen, hogy kezdettől fogva a mi Márciusunk is lett volna. Nem azért hangsúlyozom ezeket az újonnan megállapított körülményeket, hogy értéktelen elmélkedést kezdjek arról „mi lett volna, ha...", ami úgysem változtat a történelem száraz tényein. A történelmet nem úgy nézzük, mint különálló események torlódását, hanem folyamatnak, hullámzásnak tekintjük, amely egyszer elfojtja, máskor felveti az eseményeket. A márciusi harc nem fejeződött be katonai időszakának likvidálásával, és az évtizedek messzeségéből napjainkig nyúlnak azok a meg nem valósított (mert meg nem értett) törekvések, amelyek a nemzeti felszabadító harc forradalmasítására, demokratizálására és az urak elleni kiélezésére irányultak. S ha eszünkbe idézzük, hogy ilyen formájában már akkor, 90 évvel ezelőtt az összes nemzetek Márciusa lehetett volna — a miénk is —, úgy ezt azért tesszük, hogy világosan megmondjuk: a magyarok ilyen irányú törekvésükben ma már nem találnának bennünket magukkal szemben, hanem az oldalukonl LACO NOVOMESKY 15
