A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-03-07 / 10. szám

Amodern konstrukció szókapcsolat emlí­tésekor rendszerint valamilyen készü­lékre gondolunk és kevésbé gyermek­­kocsira. Ennek ellenére megmásíthatat­lan tényként kell tudatosítanunk, hogy a Mél­­ník-i Gyermekkocsikészítő Vállalat a közel­múltban modern szerkezetű, mély és összerak­ható gyermekkocsikat állított elő. E készítmé­nyek igazi Jelentőségét akkor értjük meg kellő­képpen, ha felidézzük, mily gondot jelent a gyermekkocsi személyautóval, Illetve nyilvános közlekedési eszközzel való szállítása. Persze nem a gyermekkocsi városi szállítására, hanem nagyobb távolságokra való eljuttatására gondo­lunk. Hisz a fiatal szülők zöme a szabad szom­batot és a vasárnapi pihenőt hétvégi házban, üdülőhelyen, illetve a víz mellett tölti. Ily eset­ben kétségtelenül nagy előnyt jelent, ha a , gyermekkocsi szétszerelhető, mert szállítása lé­nyegesen kisebb helyet igényel. A szétszerelt gyermekkocsi a személyautó kofferjében, a jár­műre erősített rácson, vagypedlg vonaton, autó­buszon könnyebben szállítható. Mi is tulajdonképpen a mély gyermekkocsi szétszedhetőségének előnye? A leglényegesebb az, hogy a fekvő rész, az ú. n. kocsiszekrény leszerelhető, melynek feszes tartását mindkét oldalon támaszdrót biztosítja. A fekvő rész ma­gassága 28 cm, összerakva csupán 8 cm. A mély kocsi teljes magassága nem kevesebb egy mé­ternél; e méret összerakás esetén a felére csök­ken, ami kétségtelenül előnyt jelent. Lássuk azonban a műveletek sorrendjét. A gyermek­­kocsi szétszedése nem tart tovább 15—20 má­sodpercnél. A kocsi fedele két táskazár lenyo­másával és hátradöntés után emelendő le. Az oldalfeszítők kiengedése után a fedél könnyen összerakható. A fekvő rész összerakását meg­előzően a két oldalon elhelyezett feszítő drótok oldalra döntendők. A fekvő rész az alvázról két biztonsági zár felnyitása után emelhető le. Az alváz összerakása igen egyszerű; csupán két biztosító fémgyűrűt kell a tolókaron felhúzni, majd a tolókart előre kell dönteni. A kiskerekű MODERN SZERKEZET - DIVATOS FORMA gyermekkocsikról a kerekek is leszerelhetők, ami a rajtuk levő biztosíték lenyomásával tör­ténik. A leszerelhető kerekekkel ellátott szét­szedhető mélykocsik magassága — szétszedés esetén — nyilván kisebb, mint azoké a gyer­mekkocsiké, melyek ún. rögzített, kerekekkel rendelkeznek. A szétszedhető mélykocsik továb­bi előnye — ha azok szállítása személyautóval történik —, hogy az egyes részek külön-külön is elhelyezhetők és a jármű kofferjébe is köny­­nyebben berakhatók. Ha a gyermekkocsi szál­lítása a jármű tetejére erősített rácson történik, az összecsukott kocsit a legcélszerűbb lgelit­­zacakóba helyezni, ami utazáskor védelmet biz­tosít a beporosodás ellen. Hasonlóképpen szál­lítható a gyermekkocsi más közlekedési eszkö­zön is. Mindez persze azon gyermekkocsik elő­nye, melyeknek a fekvő része leszerelhető. Tulajdonképpen mely gyermekkocsikra vonat­koznak az elmondottak? Eddig a mélykocsik három típusa került a forgalomba, mégpedig a H 7421, a H 7422 és a H 7423 jelzésű. Az aláb­biakban az egyes típusokról közlünk némi is­mertetést. A H 7421 jelzésű típus — melynek ára 910.— Kős — fekvő része trikó-anyagra dolgozott műbőrből készül, az oldalsó részt dí­szítés ékesíti; a modern szerkezetű, ún. kard­alakú alváz rúgószerkezetes. Kerekeinek átmé­rője 225 mm, az ún. kisebb kerekek leszerelhe­tők, sárvédő-nélküliek. Mindkét hátsó kerék le­fékezhető. A H 7422-es típus leszerelhető fekvő része szintén trikó-anyagra dolgozott műbőrből készül, a fekvő rész oldalait préselt minta dí­szíti. A kocsi alváza az előbbiével azonos, kere­kei azonban nagyobbak, a rögzített kerekek át­mérője 300 mm; a kerekeket sárvédő takarja. Hátsó kerekei szintén lefékezhetők; az ára 960.— Kés. A harmadik típus jelzése H 7423, melynek leszerelhető fekvő része ugyancsak tri­kó-anyagra rádolgozott műbőrből készül. A sze­relhető fekvő rész formája kissé különbözik az előbbi két típus alakjától, az oldaldísz préselt, az alváz azonos. Kisebb átmérőjű kerekei (225 mm) leszerelhetők, a kerekeket nem ta­karja sárvédő. Hátsó kerekei lefékezhetők. Az ára 940 — Kős. Az ismertetett mély gyermekkocsik mindhá­rom típusa valóban modern szerkezetű és for­májuk divatos. A Mélník-i gyermekkocsikészítő n. v. arra törekszik, hogy állandóan új alakú és modern szerkezetű gyermekkocsit juttasson a piacra. A leszerelhető fekvőrésszel gyártott gyermekkocsik vitathatatlan előnye, hogy hosz­­szabb utazás esetén könnyebben szállíthatók. E típusok további előnye, hogy az alvázukra SD 7020 jelzésű ülőrész szerelhető, amire akkor kerülhet sor, amikor a gyermek már nem igényli a fekvőrészt. Leszögezhetjük tehát, hogy a szerelhető fekvőrésszel ellátott mély gyer­mekkocsiknak több előnye van. Végezetül néhány gyakorlati tanáccsal szolgá­lunk. A gyermekkocsi polyamld-betétre helye­zett kerekeit időnként zsírozni kell. Az ún. na­gyobb méretű kerekek rögzítő csavarjait be kell húzni. A gyermekkocsi, illetve fedelének össze­rakásakor ügyelni kell a következetes munka betartására. Sohasem szabad a kocsit falhoz támasztani, mert ennek következtében a kocsi­fedél éle ledörzsölődhet. Mosáskor nemcsak a bepiszkított helyet, hanem az egész felületet kell lemosni. Az egyes gyermekkocsik részletes leírása, szét­szedésük és összerakásuk menetének ismerteté­se, sem a róluk készített fényképfelvétel nem helyettesítheti teljes egészében közvetlen meg­tekintésüket. Ezért az lesz a legcélszerűbb, ha e termékeket alaposan megvizsgáljuk a Fo­gyasztási Cikkek Vállalatának Játék- és Gyer­­mekkocsi-Szaküzleteiben (HR ACKY—KOClKY), ahol bemutatják az egyes típusokat és ismerte­tik széfszedésük egyszerű módját. E boltok szakavatott elárusítói készségesen állnak ren­delkezésükre, s az érdeklődő megítélése szerint választhat a különféle típusok közül. Nyilván mindenkinek az az óhaja, hogy gyermekének minél nagyobb kényelmet biztosítson, s a kocsi egyben igényeit is kielégítse. hé18

Next

/
Thumbnails
Contents