A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-02-28 / 9. szám

KlllllKI'i Kiirsiik Sajnos, már elmúltam 40 éves. Bete­geskedő édesanya vagyok. S ha tollat fogtam a kezembe, azért tettem, mert 15 éves fiam gondot okoz számomra. Beleszeretett egy 18 éves lányba. Míg nem ismerte, nagyon jó, szófogadó fiú volt, azóta azonban nem hallgat rám, nem használ neki a szép szó, a verés, csak megy a feje után. Hq/udozik, csa­varog, hajnalban jár haza a lánytól, s nemegyszer részegen. Nemrégen két hétig nem ment iskolába. Pedig minden vasárnap adok neki 70 koronát az útra és 20 korona zsebpénzt. Ugyanis vasár­nap délután 1 órakor indul az iskolába. A múlt héten azonban még kedden is Újvárban sétált a nőcikével. Ezek után bizonyára megértik az olvasók: nagyon féltem a fiam. Az a lány, aki elcsavarta a fejét, már lopott is. Tizenöt ezer ko­ronát. Sok rosszra tanította már meg a gyermekem. Mint minden szülőnek, nekem is az a vágyam, hogy ugyan­olyan rendes embert neveljek ebből a fiamból is, mint a másik kettőből. Izgató kérdés: honnan van pénze? Ha megtudakolom, azt a választ kapom, hogy a lánytól kapja. Minden vasárnap elkíséri a fiamat Újvárba. Már az egész falu róluk beszél. Nagy beteg vagyok, és még emiatt is idegeskednem kell. Szerintem a lány a bűnös. Miért kezdett ki egy gyerekkel? Milyen lány az, aki rossz útra térít egy 15 éves fiút? Sze­retném, ha az olvasók tanácsaikkal len­nének a segítségemre. Hogyan térítsem a fiam helyes útra. Egy boldogtalan édesanya Két fiatal barátnő reménnyel kezdte az életet. Bíztak az emberekben. Meg­ismerkedtek két szomszédos községből való fiúval. S ettől a pillanattól a két lány élete rosszra fordult. Mindkét fiú­nak autója volt, ezért mindenki irigyelte őket. Azt beszélték, hogy csak az autó miatt állnak szóba a fiúkkal. Pedig ez így nem volt igaz. Autó nélkül is szeret­ték volna a fiúkat. Később azonban az történt, hogy a legények elverték őket, ha betették a lábukat a falujukba. Ezt sem bánták. Kitartottak a lányok mel­lett. Titokban találkoztak, mivel a szü­lők sem helyeselték a kapcsolatukat. Az irigyek aztán nőcsábászoknak állítot­ták be a fiúkat. Ez a lányokat annyira élkeserítette, hogy már öngyilkosságra is gondoltak. De nem akartak szóbe­széd tárgya lenni. Bíztak az életben, bíztak abban, hogy jóra fordul minden. Óév utolsó estéjén a fiúkkal mentek szilveszterezni, s emiatt olyan családi perpatvar lett, hogy kénytelenek voltak szakítani a fiúkkal. A faluban ujjal mu­togattak rájuk, mert irigyelték, hogy boldogok voltak. S a két barátnő azóta szomorú. Ennyi röviden a történetük, és szívesen vennék, ha az olvasók tanácsot adnának, visszahívják-e a fiúkat, akiket még mindig szeretnek, vállalják-e to­vábbra is a megaláztatást? leiige: Két barátnő, akiket üldöz a balsors Válasz: Vidd el fecském levelemet jeligére Azt olvastam ki a leveléből, hogy rossz volt a férje. Elhagyta önt. Azt azonban nem írta meg, hány éves gyer­mekekkel hagyta el? Ha harminc esz­tendeig együtt éltek, akkor mindenkép­pen segítenie kellett a gyermekek neve­lésében. Legalábbis valameddig. Meg­nyugtatásképpen árulom el, hogy az én férjem hatéves kislányával nem törődve költözött el egy másik asszonyhoz, aki egy hónappal később gyermeket szült. El sem hiszi, amit mondok: ez a nő már a hetedik volt az életében rajtam, az első feleségén kívül. S további ka­landokba talán már nem is bocsátkoz­hat a tartásdíj miatt. Olyan férfi volt, aki meg is akart mérgezni, úgy próbált eltenni az útból. Pénzkölcsönöket vett fel, adósságokba keveredett, s a köl­­csöneit koplalás árán én törlesztettem. Bizony, nem tudnám megmondani, hányszor nem volt mit ennem. A gyer­mekeimnek adtam oda az utolsó fala­tokat is. Mikor ez történt, még másképp volt minden, mint ma. A kislány mellől nem mehettem el dolgozni, ön még kezdetne más életet. Feltéve, ha tud hinni. Gyermekeim már a maguk életét élik. Huszonharmadik éve vagyok egye­dül. Magam keresem a kenyerem. És látja, ilyenek vagyunk mi nők, akár­milyen rossz is egyedül, egyszerűen kép­telen vagyok elhinni, hogy létezik kü­lönb, jobb férfi is a világon, mint ami­lyen ő volt: a gonoszok gonosza! Jelige: Egy 55 éves asszony Tisztelt Hölgyem I Elolvastam a levelét, illetve a vallo­mását. Elgondolkoztattak a sorai. Híve és tisztelője vagyok az igazságnak. Meglepett a levele. Eddig nem tudtam volna elképzelni, hogy testvérek egy­más boldogságát képesek elrontani. El­hiszem, hogy nem akart rosszat a nő­vérének. Az édesanyja sem. Az ember azonban soha nem tudja, mi vár rá. Sajnos, én is hasonló helyzetben va­gyok, mint a kedves nővére. Egyenlőre tartózkodom családi ügyeim tüzetesebb leírásától. Valakinek, a nővérének azon­ban személyesen elbeszélnék mindent. Jelige: Reménykedem Választ SOS jégvirág jeligére! Huszonhárom éves leányanya vagyok. A szüleimmel és a nővéremmel lakom. Szüleim nem engednek sehová szóra­kozni. Azt mondják, „ha már gyereket szültél, ülj a fenekeden". Senkim sincs, akivel elbeszélgethetnék. Munkahelye­men a lányok kinevetnek, mert farmer­­nadrágban járok. Nagyon szeretnék emberek közé menni. Kérdem én: olyan nagy szégyen lányfejjel gyermeket szül­ni? Úgy tudom, sok férjes asszony el­dobja magától a gyermekét. Én szere­tem a kislányomat. Ö az én boldogsá­gom. Szívesen elköltöznék a falumból, és akármilyen munkát elvállalnék, ha a munkaadótól lakást kapnék. Vagy mindenütt gyűlölik a leányanyát? BABI TIBOR „Azért“ című verséből idézünk 3 verssort a vízszintes 1 (zárt betűk: N, Z, R, J, T), függőleges 14, (zárt betűk: N, T, S, D, N, E, G, P), 1, vízszintes 22, 54, és 38. számú sorban. Vízszintes sorok: 14. Fővárosa Bathurst (é. h.). 15. Ze­nei kifejezés. 16. Francia iró, ez év március 24-én lesz halálának 70. év­fordulója. 17. Kronométer. 19. Latin kötőszó. 21. Ad acta. 28. A hajó hátsó része. 30. Igen oroszul. 32. Lemara­dásban van! 33. Okmány. 35. A mély­be. 36. Nem egészen molett. 40. Király olaszul. 42. Ékezettel: arany vagy ezüstszállal átszőtt kelme, főleg se­lyem. 44. Azonosak. 45. A francia for­radalom kimagasló alakja. 47. Ghana fővárosa (k'-c). 50. Izomkötő. 52. Ének­hang. 53. Hiányos rend. 59. A bratis­­lavai autók jelzése. 61. Baráti nép. 63. Tantál vegyjele. 64. Erna Aranka. 65. Lágy fém. 66. Asszony lesz belőle. 68. Nevelő. 71. Volt Szlovákiában. 73. Zola ismert regénye. 76. Bécsi tojás. 77. Három több szláv nyelvben. 79. Eszköz. Függőleges sorok: 2. Mohamedán pap. 3. Nándor Béla. 4. Neves párizsi divatcég. 5. Ékezettel: az első emberpár névjele. 6. Betű ki­ejtve. 7. Az emberi test érzeteinek ve­zető szála. 8. Együgyű. 9. Sorszélek. 10. Megvédelmez. 11. A Brit Légifor­galmi Társaság neve. 12. Termést be­takarít. 13. Ismeretlen névjele. 18. N- betűvel a végén: Jordánia fővárosa. 20. Harmat része. 23. Tova. 24. Rakd. 25. Négy „a“. 26. Kérdés. 27. A tábori autók jelzése. 29. Alumínium vegy­jele. 31. Idom. 34. Trombitahang. 37. Ismert kávéház Budapesten, a Nagy Körúton. 39. Lida betűi. 41. Ide (é. h.). 43. Tehát latinul. 45. Férfinév. 46. Eu­rópai nép (tbsz.). 48. Régebbi hazai autó-márka. 49. Papír mérték. 51. Dal. 52. Lanthanum kémiai jele. 55. A mondat része. 56. Azték betűi felcse­rélve. 57. A sakkjátszma vége. 58. ... Ráby, Jókai regénye. 60. Hacsa­­turjan szovjet zeneszerző személyneve. 62. Fontos ásvány. 67. Sem, se szlo­vákul. 69. Földféleség. 70. Orkán kez­dete. 72. Folyó Etiópiában. 72a. Állami jövedelem. 74. Szovjet repülőgép jel­zése. 75. A mélybe. 78. Állathang. Beküldendő a vízszintes 1, függőle­ges 14, 1, vízszintes 22, 54, és 38. szá­mú sorok megfejtése. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „A Győzelmes Február a szocializmus diadalát jelentette hazánkban.“ Köt, 20 FOTO: KÖNÖZSI

Next

/
Thumbnails
Contents