A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-02-28 / 9. szám
léka írástudatlan, s ez az ország egyik legnagyobb problémája, amit most az UNESCO segítségével próbál a kormány leküzdeni. Amikor a norvég Elsie Selmer Höge Nepálba utazott, hogy ott UNESCO- tanácsadóként működjék, egy pár erős hegymászó bakancs is volt a poggyászában. Erre csakhamar nagy szüksége is volt, mert — mint említettük — az egymástól elzárt völgyeket és medencéket csak gyalog lehet elérni. Elsie Höge feladata az volt, hogy fiatal asszonyokat és lányokat találjon, akik hajlandók tanítónőnek kiképeztetni magukat és rendelkeznek Fozzá a megfelelő adottságokkal. Több mint két évig volt úton, meglátogatta a Pokhara körüli hegyifalvakat, és figyelemre méltó sikere volt: 1971-ben 25, a következő évben 50, 1973-ban pedig már csaknem száz fiatal nepáli nőt sikerült toboroznia. Höge asszony egy nagyobb program keretében dolgozott, amelynek célja, hogy bekapcsolja a lányokat és asszonyokat az oktatásinevelési folyamatba. Mielőtt azonban a fő célt, az iskolákat látogató lányok számának növelését (jelenleg a lányoknak csak mintegy 15 százaléka jár iskolába) el lehetne érni, azoknak, akik nevelőként kívánnak tevékenykedni, maguknak is meg kell szerezniük a szükséges képesítést. A kormány által támogatott UNESCO-program igényes: 1975 végéig a nepáli iskolák tanulóinak legkevesebb 40 százaléka leány kell hogy legyen. És mindez annak ellenére, hogy a közelmúltig csők fiúk. részesültek oktatásban, s az ország etnikai csoportjai nem nagy jelentőséget tulajdonítottak a lányok képzésének. Az iskolalátogatás egyáltalán nem ingyenes. Kezdetben havonta egy rúpiába, később osztályról osztályra egyegy rúpiával többe kerül. Ez a lányokra is érvényes. Ezek főleg az ország nagyobb településeiről, városaiból jönnek. A felsőbb osztályokban már nem találni olyanokat, akik kisebb falvakból vagy 2000 rúpiát meg nem haladó évi jövedelemmel rendelkező családokból származnának. Ennek azonban belátható időn belül meg kell változnia, mert egy kormányprogram előirányozza, hogy „Nepál egész népét fel kell vértezni a haladáshoz szükséges ismeretekkel". Ezenfelül a nőt igen megbecsülik Nepálban, s a lakosság összességében egyáltalán nincs a nők képzése ellen. Höge asszony tud nőkről, akik petróleumlámpa gyenge fényénél, a földön ülve vettek részt a művelődési tanfolyamokon. Az UNESCO-tanácsadó problémáját Nepálban két szempontból kell nézni: egyrészt találni kell lányokat, akik hajlandók kiképzésük után a távolabb fekvő területeken is a pedagógusi hivatást folytatni, másrészt olyan lányokat kell kiválasztani, akik már rendelkeznek olyan iskolai végzettséggel, amely alapul szolgál a tanítóképző elvégzéséhez. Nemrég két olyan lány akadt, akik a pokharai tanítóképző központban elvégzett tanfolyam után (mindketten a városba valók) Pokharában akartak maradni, noha ott nem volt tanítóhiány. Azóta Höge asszony elsősorban távol fekvő falvakat látogat, hogy ott toborozzon lányokat. A második nehézség még mindig abban rejlik, hogy nehéz megfelelő, előképzettséggel rendelkező lányokat találni. Az ideális eset a tizedik vagy legalábbis a nyolcadik osztály záróbizonyítványa. De mivel lányok, mint mondottuk, csak ritkán végzik el az általános iskola valamennyi osztályát, rendkívül nehéz olyan valakit találni, aki megfelel ennek a követelménynek. Most szerencsére az UNICEF, az ENSZ- nek a gyermekek segélyezésével foglalkozó bizottsága is bekapcsolódott az akcióba, ösztöndíjat ad azoknak a lányoknak, fiatal asszonyoknak, akik Pokharában tanulnak, ott azonban diák-* otthonokban élnek, mert vidékről származnak. Ezenkívül ugyancsak ösztöndíjban részesíti azokat a tehetséges nőket, akik a tanítói hivatást akarják választani, de nem rendelkeznek a szükséges alapképzettséggel. Ezek segítséget kapnak, hogy befejezhessék a tizedik osztályt. A kezdeti nehézségeket már leküzdötték. Höge asszony és a nepáli team most sikerekről számol be. Érdekes, hogy a második tanulmányi évet befejező 50 lány közül tizenkettő már férjnél volt s az utóbbiak közül három gyermeket várt. Felmerült a kérdés, hazaküldjék-e őket a falujukba, amely egy esetben hatnapi gyalogutat jelentett volna. A férjek azonban a Pokharában maradás mellett döntöttek, mindenesetre azzal a kikötéssel, hogy megváltoztatják az előírásokat a diákotthonban s a bébik együtt maradhatnak az anyákkal. Mivel jelenleg 100 lány látogatja a tanítóképzőt, úgy látszik sikerül megvalósítani a program célkitűzését: 500 tanítónőt képezni 1975 végéig. — ta — 1. Csehszlovák turisták Patanban, Nepál régi fővárosában 2. Hinduista templom Bhadgaonban 3. A földeket teraszosan művelik Felvételek: VI. Priputen (2), arch. (2) közre. Nepál és Tibet határán tör ég felé a világ legmagasabb hegycsúcsa, a 8848 méter magas Csomolungma vagy angol nevén Mount Everest. Az ország területének 28 százaléka szántó, s a 11 milliót kitevő lakosság 90 százaléka a mezőgazdaságból él. A földeket teraszosan művelik. Az úthálózat gyér, bár újabban igen nagy összegeket fordítanak fejlesztésére. Az egymástól elzárt völgyek, medencék jobbára csak gyalog vagy málhásállatokkal érhetők el. A zömmel indiai és kisebb részben mongol származású lakosságnak mintegy 88 százaBz, a Himalája lejtőin és termékeny völgyeiben elterülő Iközép-ázsiai ország a nemzetközi turistainvázió egyik legkeresettebb célja lett. Az ötvenes évekig Nepál gyakorlatilag el volt zárva az idegenek előtt, s a modern civilizáció betörése igazán csak a főváros és néhány látogatottabb város körzetét érintette. Az ország felszíne az őrök hó birodalmától a trópusi őserdőkig terjedően rendkívül változatos. A hatalmas, 7000 méternél magasabb hegyláncok termékeny medencéket és völgyeket fognak 8
