A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-02-14 / 7. szám
Tündéri hóhullás volt, gyémántos idő, de a vén Panna megzavarton és sírva fogadta a nagy havat. Szegény — már vénlánynak se illett be, olyan idős volt, nénikének hívták mindenütt; s néha az unokái után érdeklődtek. Neki unokája? Neki valakije széles e világon? Most Is elsírta magát a vastag hó miatt, mert kis szobájától hosszú út vitt a Flórián térig. Sok-sok síkos utca, keresztszelek a sarkon, jégcsíkok, amit a csúszkáló gyerekek dörgöltek a járdákba. S a messzi Flórián téren ott állt Bleyerné kézimunka-boltja. Két üvegkirakata alatt sok fiiéje, goblenje, hímzése ékeskedett Pannának. Mikor görnyedten elért ehhez a két csillogó kirakathoz, kicsit fölnyomta magát a botjáról, s büszkeség töltötte el. Megtette, hogy lopva oldalt húzódott, s hallgatta, mint dicsérik az ő gyümölcsös goblenjét vagy azt az ekrű függönyt, amit négy hétig horgolt. Fülelte a kedves, bókos szavakat s hallotta : — ötven pengő ez a függöny? Nem is pénz érte... — Ah, mennyit is dolgozott rajta. S bár az ellesett dicséretek felbátorították, mégis ilyenkor következett életének legfélénkebb pillanata. A boltajtóból kiállt egy aranyosra pucolt rézkilincs. Ezt kerülgette, nézegette, sokáig, míg végre megfogta. De ha már eljutott eddig, akkor csendesen, illedelmesen beljebb siklatta az ajtót.. . s csak elrebegte Bleyernének, hogy nlncs-e újabb munka, nagyságos asszony? A szíve szinte megállt a válasz bevárásában. Ilyenkor nem mert ránézni a kövér, ondolált hajcsigákat viselő főnöknőre. Csak várta-várta lehajtott fővel, egyre fokozódó ijededelemmel a választ. Mert, hátha még olcsóbb kézlmunkázót talált a boltosné: talán már úgy tele van a raktára, hogy sokáig nem kell neki semmi... ah, nagyon Is gyötrelmes pillanatok voltak ezek. De hát Pannának senkije sem élt, se az apja, se az anyja, mindene Bleyerné volt. Nem került szó erről soha; Bleyerné nem volt jószívű, érzelmes vagy kíváncsi; egy régi jó munkást látott a vén Pannában, de viszont Panna nem így; őnéki maga az élet volt Bleyerné, s soha nem nyugodott addig, míg csak kézcsákkal meg nem köszönte a garasokat. Egyegy nyájas szaváért csókokat lopott a ruhájáról Is. S míg kint a bolt előtt kicsit okoskodott azon, hogy Bleyerné mennyivel többet kér a kézimunkáért, mint amit neki kifizet, Idebent már nem számolt, hiába mutogatta néki Bleyerné a cédulákat; ez megy le pamutra, ez a tű ára, ez anyag... nem akarta látni, hallani... majd annyit ad az aranyos nagyságos asszony, amennyit akar... fontos, hogy munka van... hogy munka vanl — úgy ujjongott ezen a szegény. De ez a hóesés sok fájdalmat okozott neki. így is alig bírta az utat; sokszor leült pihenni az utcai padokra. Most pedig csúszós időben, hidegtől rázva el se bír vergődni odáig. Cipője rossz, kendőcskéje kis őszi kendő; pamut kéne hozzá, téli kendővé áthorgolni. A botja végibe is hegyes szög lenne jó: szemben a kis szobájával egy vén, morc kovács dolgozgat a műhelyében. Panna próbált mór szóba állni vele, olyan nyájasan, alázatosan, ahogy talán csak ő tudott szavakat mondani... szerette volna megértetni vele: szomszédok vagyunk, ugye, én is öreg, te Is vén, hát légy hozzám kicsit kedvesebb... s ha ez a kovács csak egyetlen jó szót válaszolt volna, mennyi szép álma valósulhatna meg Pannának. Mert — úgy gondolta el magában — hogy lassacskán be-behordaná apró lábaskáit melegedni... s ha összebarátkoznának: elhorgolgatna a kovácstűzhely mellett. S viszonzásul szívesen mosna, varrna rá. De az özvegy kovács csak bámult Pannára, kicsi és visszautasító szemmel, aztán a vállát rántotta el: ej, hagyj békét nekem... nem volt hajlandó se kicsit diskurálni, se összemelegedni. Dehogyis verne a Panna botjába ingyen egy szögetl ...Aznap kora délután indult el Panna, s csak késő este vergő3ött haza. A kaput is becsukta a kovács, s Panna elfagyott kezében csak táncolt, reszketett a kulcs, de nem bírt a zárba találni. Máma fordult először fagyosra az idő: hideg tányérral tündökölt a hold. és Panna sehogyan se tudott bejutni a kapun. A gonosz zár sokáig nem csikordult. A hóna alatt nem volt más munka, mint holmi apró góbién: rajta egy hetyke francia úr, amint kirántja a kardját. Semmi több, kilátás sincs másra ... Bleyerné nagyon komoly volt ma ... pillanatra se mosolyodott el, még a kezét is alig hagyta megcsókolni... már-már úgy látszott, nem kap munkát tőle, mikor irgalmasan ezt a francia urat adta ... Minő utat járt érte ... keze-lába meggémberedett. Mikor a szobájába ért Panna, még jobban vacogott a hidegtől. A falak szinte jeget fújtak. Rögtön az ágyhoz menekült, még a fejét is a sovány dunyha alá dugta, s mindig összébb görbítette magát. Most aztán mi lesz? Előleget nem mert kérni erre a kis munkára, fája, szene nincsen, hogyan hímezi meg a francia urat ebben a hideg szobában? S mit fog csinálni egész télen át? Elárasztották a könynyek. Megint az özvegy kovácsra gondolt, aki ott veri szemben a vasat, forró tűzön hevít, még a homlokát is törli a nagy melegben. Konok egy ember ez a kovács. Ha csak maréknyi parazsat adna, mi lenne az néki, s már ettől Is langyossá válna Panna kihűlt szobája. Csak lenne ő szép és fiatal, legalább addig, míg a tél tart... akkor adna tüzet még ez a kovács is. Sóhajtott és sírt Panna, de éjjel csudálatos ólma volt. Egy mécsvirág lábánál apró tücsök ült, egyre a bajuszát pödörgette, és folyton pislogott. Ilyen vidám, gondtalan pillanata, mint ez a csöpp álom, régóta nem volt. Nagy sóhajjal ébredt belőle: lehetett úgy öt óra. Valami zaj hatolt be hozzá, s amikor kidugta a fejét a dunyha alól, látta, hogy szemközt már motoz a kovács, munkához készül. És érezte, hogy az irtózatos hidegben jegessé válik az arca. O, Istenem, mi lesz vele egész nap. Miért nem hozta még este ágyába a francia urat, a tűt, a fonalat... Sajnos, föl kellett kászálódnia értük, és Panna egészen megbénult a rárohanó hidegtől. Még sóhajtani se bírt, csak összehúzta magát és vacogott. Aztán mégis mosdani, fésülködni akart, mint addig: de a mosakodásról lemondott; nem, azt nem bírná elviselni, még megfagyna egészen belé... hanem a tört fogú fésűjét kézbe vette, s belebámult a falon lógó tükörbe. Az öreg tükörben visszalátszott Panna szobájának ablaka s mögötte a kovácsműhely torppa homálya. A fésű csak úgy reszketett Panna kezében, nehezen ment vele a cifráikodás, csak épp hogy nem akart kócos maradni, ha már nem mosdott máma. S míg a hajszálait rendezgette, folyton borzongott. S e pillanatban furcsa zaj tört be hozzá, majd a tükörben megjelent a kovács alakja. Valamit húzott maga után. Most eltűnt a kovács, s a tükör mélyéből forró tűz lobogott föl. Nesztelen borította el ezüst színét a sok láng, s a fényük mindig nagyobbra nőtt, mert a kovács folyton hajtotta a tűz-'fújtatójót. Panna viaszsárga arca hirtelen rózsás lett, a haja vörös, fésűje tűzbe merült, s fekete kendője bolyhain szikrák repkedtek. A vén Panna először megrettent, aztán gyönyörködve csudálkozott rajta, s a végén kacagott egyet. Csak a kis nyúl tud Ilyet nevetni, ha meglátja az első zöld füvet. S úgy nyújtogatta a tükör felé a kezét, mintha meleget érzett volna. S már-már hozni akarta a tűjét, a pamutot, a francia urat, s nekilátni a munkának. No lám... a kovács... nem is olyan rossz ember — és bólogatva mosolygott Panna. Aztán Isnjét vacogni kezdett... ott kellett hagyni a bűvös tükröt. Az ágyba menekült, fölhúzódott egészen a végébe, mert onnan jobban láthatta a tükör lángjait. Amíg nézte, egyre merészebb remény suhant át a lelkén: hátha így adott jelt a kovács, no, gyere már, te fázós Panna. Ah, ravaszok az özvegyemberek: először zordak, aztán így a tükörből Integetve, csillogtatják a reményt a vénlány felé. De ma még nem megy ... elhímzett Itt az ágy végében, s oda-odapillantott a tűzre... de holnap megmosdik szépen, fölveszi az ünnepi sötét ruháját s beállít hozzá. így szőtte-főtte a dolgokat, mikor hirtelen fekete lett a tükör, majd gőz csapott fel benne: a kovács odaát kioltotta a tüzet. Panna kezében megállt a kis tű, s a szívében is a sok édes gondolat. FOTO; KONOZSI hét; 14 A vén Panna tükre GELLÉRI ANDOR ENDRE
