A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-15 / 46. szám
Elsüllyesztett hajó a csatorna bejáratánál. a százöt érés * Egy hónappal ezelőtt tisztították meg a szovjet hajók az aknáktól a százöt éves Szuezi-csatornát. Ezzel a legfőbb akadály elhárult a csatorna újramegnyitása elől. Hátra van még a bizton- sági berendezések helyreállítása és a lerakodott Iszap valamint korallzátonyok eltávolítása. E fontos vízi út csak ezután teljesítheti Ismét eredeti küldetését. A forgalom számára először 1869. november 16-ón nyitották meg a Szuezi-csatornát. Megépítése valóságos létszükséglet volt. Noha a feljegyzések A csatorna feltartóinak állandóan küzdeniük kell az eliszaposodás ellen. Hatalmas csöveken szállítják el a kikotort Iszapot. tanulsága szerint már a fáraók korában épült egy csatorna, amely összekötötte a Vörös-tengert a Nílussal (ezt a csatornát katona- és áruszállításra használták), s noha időről-időre újra felvetődött az Európából Dél-Azsiába vezető utót megrövidítő vízi út megépítésének a gondolata — Napóleon hadmérnökei el is készítették a pontos tervet —. valójában a Szuezi-csatorna létrehozása a múlt század közepétől vált a kapitalizmusnak valóságos napiparancsává, A világkereskedelem ugrásszerűen gyors növekedése és a vitorláshajókat egyre jobban háttérbe szorító széntüzelésű és egyre nagyobb kereskedelmi gőzösöknek a megjelenése nyomán mind fontosabbnak bizonyult az, hogy a Földközi-tengerről az Indiai-óceánba vezető utat megrövidítsék. Az Athén—Szingapúr útvonalán közlekedő hajók 14 200 kilométerrel rövldebb utat tennének meg, ps 70 százalékkal gyorsabban jutnának a célba — hangzott az érvelés —, ha Afrika megkerülése helyett a Szueziszoroson át vágandó mesterséges vízi utat használnák. Miért a Szuezi-szorosban épült? A Szuezi-szoros jelentős előnyöket kínált a csatornaépítés számára; mivel a Vörös-tenger és a Földközi-tenger között nincs szintkülönbség, nem volt ró szükség, hogy óriási költséggel bonyolult üzemeltetésű zsilipeket építsenek (mint például a Panama-csatornán). A talaj összetétele is megkönnyítette a földkiemelő munkálatokat, és a szorosban elhelyezkedő sós tavak láncolata révén már eleve adva volt a vízi út egy szakasza. Meg kell említenünk azonban a terv árnyoldalait is: a homokos talaj és a tavasszal gyakori homokviharok miatt a csatorna állandó kotrásra szorul, különben a meder gyorsan eliszaposodik. Ezenkívül a hajózást a déli szakaszon a korallzátonyok képződésének veszélye is fenyegeti. Ki építse meg a csatornát? Noha Anglia rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy megszerezze magának terjeszkedő afroázsiai gyarmatbirodalma e tervezett kulcspozícióját, a feudális Egyiptomtól mégis Franciaország kapott engedélyt a csatorna megépítésére. Megalakult a csatórnatársaság, a Compagnie Universelle du Canal Maritime du Suez, és 1859-ben megkezdődött az építkezés. Egyiptomnak akkor hárommillió lakosa volt, és tíz évig tartó — s a piramisépítés korát idéző — robotban 120 000 kényszermunkára kirendelt paraszt pusztult el az éhségtől és a járványoktól! Az egyre nagyobb gazdasági nehézségekkel — a nyugati uzsorakölcsönök törlesztésével — küszködő egyiptomi kormány nagy reményeket fűzött a csatornához, s a részvények 44,2 százaléka, valamint a haszon ennek megfelelő része fejében ingyen adta a földet a társaságnak, sőt a Nílustól a Szuezi-szoroshoz vezető ivóvíz csatornát is ő maga építette. Egyiptom azonban nem sokáig élvezhette a csatorna előnyeit. Disraeli brit miniszterelnök 1875-ben a Rotschild-bankház segítségével potom négymillió fontért megvásárolta a csőd szélére jutott egyiptomi kormánytól a 44,2 százalékos részesedést, és 1882- ben nem utolsósorban erre az érdekeltségre hivatkozva indított gyarmati háborút Orabi pasa függetlenségi mozgalma ellen. Egyiptom s vele együtt a Szuezi-csatorna is brit uralom aló került, és attól kezdve 74 éven ót brit katonai alakulatok állomásoztak e létfontosságú vízi út mentén. Egyiptom függetlenségének próbaköve A csatorna nem sokat változott száz év alatt. Az egyetlen jelentős módosulás az 1951-ben épített, 13 kilométer hosszú terelőcsatorna el-Qantara és el-Firdan között, amely ha csak korlátozottan is, de lehetővé teszi a kétirányú közlekedést. A »személyi adatok" változatlanok: a csatorna 173 kilométer hosszú, ebből 161 kilométer jut magára a Szuezi-szorosra: a Földközi tengerbe vezető tengeri csatorna 9, a Szuezi-öbölbe vezető tengeri csatorna 3 kilométer hosszú. Szélessége a partvonalon 120—150 méter, a fenéken 45—60 méter. Mélysége 12—13 méter, az engedélyezett merülés 10,3 méter (ez 70 ezer bruttóregisztertonnában szabja meg az átengedhető legnagyobb hajó méretét). A Szeuzl-csatorna forgalmát az 1888. évi konstantinápolyi konvenció szabályozza. Ennek értelmében a csatornahatóságok minden hajót átvizsgálnak, és kiszabják az illetéket. Az északi Port Szóidba vagy a déli Szuezba érkező hajólő csak révkalauzok segítségével indulhatnak el a csatornán (kivételek az 500 bruttóregisztertonnásnál kisebb hajók). A révkalauzokra az állandó zátonyosodás, iszaposodás veszélye miatt van szükség, elsősorban ott, ahol a csatorna a Timsah és a Keserű-tavakon húzódik át. A hajók általában 11 — 12 óra alatt teszik meg a Földközi-tengerről a Vörös-tengerbe vezető utat. A csatorna a legteljesebb mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Míg 1870-ben csak 486 hajó haladt át rajta, az első világháborút megelőző években már átlagosan több mint 5000 hajó. A két világháború között a hajók száma nem növekedett, de a hajók méretének megnövekedése következtében a raksúly mintegy egyharmadával megnövekedett. A második világháború után a Szuezi-csatorna birtoklása az egyiptomi függetlenség próbaköve lett. Az angol megszállás egyre hevesebb ellenállásba ütközött. Az egyiptomi kormány 1951. október 15-én felmondta az angol szerződést, mire London hadihajókat küldött a csatorna kikötőibe. Ekkor partizánmozgalom bontakozott ki a megszállók ellen. 1952-ben hazafias tisztek vették át Egyiptomban a hatalmat. Az új rezsim 1954 októberében megálfőpodott Londonnal, hogy az angolok kivonják a csapataikat. 1956 júliusában távozott az utolsó brit katona is, de a csatorna továbbra is brit és francia tulajdonban maradt. 1956 júliusában az egyiptomi kormány államosította a csatornát, mire az imperialista hatalmak befagyasztották a náluk lévő egyiptomi követeléseket, viszszarendelték a külföldi szakembereket Francia csapatok partraszállása Port Sóidban 1956. októberében. i
