A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-26 / 30. szám
„Megérett o búzakalász .. EGY NEHÉZ EMBER Tories János igazgatóhelyettes nehéz ember, a szó eredeti értelmében. Százhuszonöt kiló. Van bizonyos súlyfölöslege, közli nevetve. — Mennyi? — érdeklődöm. — Nyolcvannyolc. — Kilogramm? — A, dehogy! Ólomsörét. Látjo, hogy nem értem, ezért elmagyarázza, hogy két évvel ezelőtt egyik vadászbarátja combon lőtte őt. Négy méternyi távolságból. Egy új vadászpuskát akartak kipróbálni, és a fegyver véletlenül elsült. 'S a puska csöve véletlenül épp Tories János combja felé irányult. Az igazgatóhelyettes ma már mosolyogva mesél az esetről, holott akkor egyáltalán nem volt megmosolyogni való. Le akarták vágni a lábát. Ettől szerencsére megmenekült, de az említett nyolcvannyolc sörét most már úgy látszik végérvényesen a combjában marad, ami nem épp a „súlyfölösleg" miatt kellemetlen, hanem, mert nagy a „vándorlási hajlamuk". A rossz emlékű baleset azonban nem vette el Tories János kedvét a vadászattól, ellenkezőleg, ma ő a harminchárom tagú vadászszervezet elnöke. A legközelebbi vadászatra e sorok íróját (akire, bizonyos súlygyarapodás ráférne) is meghívta. Egyébként nagyon könnyű riportalany. Kérdezősködés nélkül is elmond mindent, amiről úgy véli, hogy fontos vagy érdekes. Közben ötpercenként szól a telefon, az állami gazdaság tizenöt farmja közül hol az egyik, hol a másik hívja fel őt. Tories János a jó idegzetű emberek türelmével hallgatja a telefonálókat, s nagy nyugalommal, de épp oly határozottan mondja a telefonkagylóba tanácsait és utasításait. S mert ottjártamkor épp az aratásra készültek, készségesen megmutatta a gazdaság alaposan előkészített, valóságos hadrendben sorakozó gépeit. Az aratás megkezdését e hónap tizedikére tervezték. Azóta már nyilván learatták, betakarították a gabonát, de én most kíváncsi lennék, valóra vált-e becslésük, tudniillik, hogy a gabona átlagos terméshozama ötven mázsa lesz hektó TUDATOS • t ww JOVO ronként. A becslést a lehető legszakszerűbben végezték, dehát az időjárás is a lehető legszeszélyesebb volt ezekben a napokban. Főleg a nagy erejű szelektől, viharoktól féltették a termést. LEDÖLOTT A BUZAKALASZ Kimentünk a Dulov Dvor-i (gyulamajori) óllcmi gazdaság lóndori telepére. Itt vannak (voltak) a gazdaság kísérleti búzaparcellái. Hét-hét hektáros parcellában hullámzott az Auróra, Száva, Kaukázus, Jubilejnaja stb. búzafajta, színben, nagyságban, kalászformában annyira különböztek egymástól, hogy e különbséget az avatatlan szemlélő is azonnal észrevette. A középső parcellán, mint megvert sereg, félig ledőlt, földrecsapott búza. DÉNES GYÖRGY Mákdaráló Évekkel ezelőtt volt egy rokkant mákdarálónk. Az volt a különös benne, hogy rokkanton is megdarálta a mákot. Nem becsültük, mert horpadt volt a tölcsére, lekopott róla a hajdani festék s végül kidobtuk a szemétbe. Kár volt. Azóta sem tudtunk olyan mákdarálót szerezni, amelyik becsületesen megdarálta volna a mákot. Pedig a beiglit, a mákos kalácsot nagyon szeretjük s azt hiszem mások is. Egyelőre azonban le kell mondanunk róla, mert a kereskedelem nem hajlandó mákdarálót árusítani. Igaz, a szemétre dobott öreg mákdarálót mihamar pótoltuk, annak idején megvásároltuk az új mákdarálót, amelynek az volt az előnye, hogy egybeöntötték a tölcsérrel s nem kellett bosszankodni amiatt, hogy elkopik a tölcsér csavarmenete és a tölcsér leválik a darálóról. Nem. Az új mókdarálónál minden stimmelt, minden helyén volt, csak egy picike hibája akadt (talán említenem sem kellene), hogy nem darálta meg a mákot. Próbálgattuk szépen, csúnyán, még varázsszavakat is gügyögtünk darálás közben, de az új gép megmakacsolta magát s nem volt hajlandó becsületesen dolgozni. Visszavittem az edénykereskedésbe s előadtam panaszomat. Meghallgatták és csóválgatták a fejüket. . — Kitűnő mákdaráló — jelentette ki a vezető. — Darált már rajta? — Nem. Még nem daráltam.-- Próbálja meg. Nem próbálta meg, de elmagyarázta, hogyan kell vele mákot darálni. — Látja, ezt a kis pockot alaposan meg kell húzni, hogy a henger szorosan illeszkedjen a darálóba. Akkor kitűnően darál. Ez a titka mindennek. Megköszöntem a szíves tanácsot és otthon követtem a kereskedő utasítását. Sajnos, a mákdaráló semmivel sem működött jobban, mint annak előtte. A mákot átpréselte anélkül, hogy megdarálta volna. Végül is arra az elhatározásra jutottunk, hogy kár vele bajlódni, beiglit nem eszünk, akárhogy is szeretnénk. Azóta folyton járom az edénykereskedéseket, de nem tudok olyan mákdarálót szerezni, amelyik megdarálná a mákot. Mi több, oz utóbbi időben már egyáltalán nem lehet mákdarálót kapni. Az egyik vidéki városka edénykereskedésébe tértem be a minap s előre reménykedtem, hátha sikerül mákdarálót szerezni. De hiába kutattam utána. Végül megkérdeztem az elárusítónőt. Nincs mákdarálójuk? Nincs kérem. — Nem is lesz?-- Nem, kérem. — Miért? — Azért, mert az eddig árusított mákdarálókra sok volt a panasz. Az emberek visszahordták az üzletbe, hogy nem darál. Ezért az ipar leállította a gyártást. Ha nem lehet vele darálni, minek gyártsák, igaz? —- Igaz. Ez a legegyszerűbb. Ha nem darál, fölösleges tovább bajlódni vele. Az elárusítónő sűrűn bólogatott, látta, hogy nem vagyok buta ember és megértettem a dolgot. — Tehát nincs remény? Nincs, kérem. Egyelőre semmi remény arra, hogy olyan mákdarálót kapunk, amely meg is darálja a mákot. Most sorra járom a falukat, nem találnék-e
