A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-12 / 28. szám

A díjnyertes román gyártmányú mosószerek lati tárgyakat, gépeket, találunk, vagy a szobában, ahol a korszerű vegyipar gyártmányaiban, a gyönyörű és köny­­nyen mosható függönyökben, szőnye­gekben gyönyörködhetünk. És a korsze­rű vegyipar vívmányai közé tartoznak azok az új gyógyszerek, melyek segít­ségével ma már könnyűszerrel az olyan betegségeket is eredményesen gyógyít­ják, melyek még negyedszázaddal eze­lőtt halálos kimenetelűek voltak. A vegyipar gyártmányaival azonban nemcsak otthonainkban és az orvostu­domány területén, de az ipar minden ágazatában találkozunk. A műanyagból készült gyártmányok technikai tulajdonságai előnyösebbek a hagyományos anyagokénál. A műanyagból készült két- és négyszemélyes szovjet gyártmányú motorcsónakoknak sok csodálója volt A műanyagok értékét még egy egy­szerű példa is igazolja. A távlati tervek szerint 1980-ban gépiparunknak T20 ezer tonna műanyagra les? szüksége. Ha a feldolgozásnál ötszázalékos vesz­teséggel számolunk, okkor 114 ezer tonna kész gyártmány áll majd gépipa­runk rendelkezésére. Ugyanakkor, ha a gyártmányok fémből készülnének, 530 ezer tonna fémre volna szükség, mert mint ismeretes, a fém feldolgozásánál 30 százalékos veszteséggel kell számolni. Hazánkban is, különösen az elmúlt negyedszázad alatt fejlődött rohamos ütemben a vegyipar. Iparunk legkorsze­rűbb és legeredményesebb ágazata lett. Andrej Baréák külkereskedelmi mi­niszter ezt az INCHEBA '74 kiállítás alkalmával rendezett sajtótájékoztató­ján is hangsúlyozta. — A jövőben a vegyipar lesz a cseh­szlovák népgazdaság legdinamikusab­ban fejlődő ágazata, — mondotta Bar­­éák miniszter tájékoztatójában. — Az ötödik ötéves terv éveiben a poliamid-, a poliészter- és a polipropilén-szálak, valamint a műtrágyák termelése csak­nem kétszeresére növekszik. Ugyancsak gyors ütemben, körülbelül hetven szá­zalékkal növekszik a gumiipari termé­kek, a növényvédő szerek, a gyógysze­rek és a különböző vegyipari segéd­anyagok termelése is. A vegyipari ter­mékek lehetővé teszik a népgazdaság további ágazatainak fejlesztését, hasz­nos változásokat eredményeznek a ter­melés anyagi-technikai alapjának szer­kezetében. Ez a fejlődés — fejezte be tájékozta­tóját Barcók miniszter — természetesen megköveteli a nagy teljesítményű pet­rolkémiai komplexumok építését, vala­mint a Szovjetunióból importált kőolaj és földgáz mennyiségének további nö­velését. És érdekünk a világ valamennyi államával az együttműködés. Minőségi gyártmányok Sok érdekes újdonsággal ismerkedhettek meg a vásár látogatói Egyre bővül a csehszlovák-magyar árucsereforgalom. Tavaly másfél mil­liárd rubel rekordmagasságot ért el, de ez az idén előreláthatólag még ma­gasabb lesz, akárcsak a következő évek­ben. Az árucsereforgalom értékének mintegy nyolc százaléka vegyipari ter­mék, ezen felül azonban, például a gu­miiparban és a gyógyszervegyészetben, több nagy jelentőségű kooperáció való­sul meg. A magyar vegyipar hagyományosan minden évben részt vesz a bratislavai nemzetközi vegyipari vásáron. Az idén több mint hétszáz négyzetméteres terül­­leten 26 magyarországi vállalat és kül­kereskedelmi szerv mutatta be termékeit. A magyarországi gyárak három cso­portban állították ki termékeiket. Az első csoportban a vegyipari alapanya­gokat, félkész és kész árucikkeket, mű­anyagokat, háztartáskémiai termékeket, kozmetikai szereket, a második csoport­ban gyógyszereket, a harmadik csoport­ban pedig gépi berendezéseket és mű­szereket állítottak ki. Farkas László, a magyar kiállítási részleg igazgatója elismeréssel nyilat­kozott az idei kiállítás szervezéséről és rendezéséről. — A magyar vegyipari gyártmányok, gépek és műszerek nagy elismerést kel­tettek. Közszükségleti vegyipari termé­keink az idén is akárcsak tavaly, öt dí­jat — öt aranyérmet nyertek. Magyarország harmadik legnagyobb külkereskedelmi partnere — a Szovjet­unió és a Német Demokratikus Köztár­saság után — a Csehszlovák Szocialista Köztársaság. Ennek tudatában az idén is nagy körültekintéssel készültünk az Inchebára. Legjobb vegyipari termé­keinket, minőségi gyártmányokat sora­koztattunk fel, mert ezen a területen is számolunk az árucsereforgalom bővíté­sével. Az idei nemzetközi vegyipari vásár szerintem a legigényesebbeket is kielé­gítette. De nemcsak maga a vásár, de a vásár keretében megrendezett nem­zetközi szimpózium és a bazini kong­resszus is teljesítette hivatását. Számo­lunk azzal — fejezte be nyilatkozatát Farkas László, a magyar kiállítás igaz­gatója —, hogy a jövőben megrende­zésre kerülő seregszemlén még nagyobb területet igényelünk és még több gyárt­mányunkat mutatjuk be. Jozef Lenárt, az SZLKP KB főtitkára Peter Coiotka szlovák miniszterelnök és Matej Lúcan mlniszterelnökhelyettes társaságában a vásáron A kiállítás női látogatói nagy érdeklődéssel figyelték az új kozmetikai szerek szakszerű alkalmazásának bemutatóját

Next

/
Thumbnails
Contents