A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-10-25 / 43. szám

KALANDOZÁS varózsolt völgybe, melynek csodálatos homokkő alakzatait a képzelőerővel megáldott turista vén boszorkányoknak vagy gonosz varázslóknak nézheti. Az argentínaiak alighanem valami alacso­­nyabbrendűségi érzésből mondják, j hogy Bariloche Svájcnál Is svájcabb. Pedig Barlloche különös, egyedülálló vorázsa éppen onnan ered, hogy Itt nyoma sincs a svájci ogyonelvilizált­­j ságnak. Emberkéz nem érintette he­ly». Emberláb nem tapodta rengeteg. A levegőt Itt sehol máshol nem talál­ható madórrajok szelik át meg át, Az erdőkben nincsenek ösvények, nem­hogy utak. Az átlátszó, tiszta tükrű, nagy tavakat és folyócskákat semmi sem szennyezi. Az ember megszámlál­hatja a rezdületlen tükrük mélyén la­puló ezüstpisztrángok hátán a piros pettyeket. Viszont kevés a szálloda, nem építették tele a tündérl tópartokat emberfészkekkel. Az egész környező te­rületet nemzeti parkká nyilvánították. | A safarlra érkező, észak-amerikai, né­met vagy francia milliomosok itt tíz-PATAGO NI AB AN A sűrű köd lassan felszakad. A tá­voli vidék fölött felbukkan a nap és meleg ragyogása szétfolylk az egész világon. Szétfolyik, és jön szikrázó, ap­ró hullámokban, szétterül, elárad, fel­emelkedik és a maga végtelen életé­be ölel minden életet. Feltűnik a Na­­huel-Huapí tó hatalmas szélborzolta tükre, s mintha azt kiáltaná felénk: „Itt vagyok, gyönyörködjetek bennemI" Fák, tavak-és hegyek. A Potogon-Andok világában Argen­­tin Svájcnak nevezik a Nahuel-Huapí tó környékét. Ez Argentína egyik leg­fontosabb Idegenforgalmi és téli sport­­központja, szépségei lenyűgözőek. Ezer­évesnél idősebb faóriások közt csodá­latos, tiszta színű tavak teremtenek varázslatos légkört, és az erdők sűrű­jéből kl-kibukkan egy hóval borított vulkán csúcsa. Kráteréből vékonyka füst­oszlop gomolyog, amely olykor fenye­gető felhővé sűrűsödik és éjszakánként vörösen, félelmetesen parázslik, mintha figyelmeztetni akarná az üdülőket, hogy a föld erői nem pihennek. Mo mór kényelmes, jól épített, fe­ketén csillogó aszfaltozott út vezet San Carlos de Barlloehéba, de tír évvel ezelőtt még kissé más volt a helyzet. Akkoriban még csak Argentína déli csücskéig, Bahía Blancálg vezetett út, s azon túl feneketlen por- vagy fe­neketlen sártenger riasztotta vissza az utasokat. Ma már a Szent György-öböl városából, Comodoro Rlvadavióból cső­vezetékeken szállítják a kőolajat Bahía Blanca kikötőjébe. Es most — bármilyen hihetetlenül Is hangzik — mintha maga a nap szegő­dött volna esküdt ellenségünkké. A végtelen hosszú napnyugta, amikor a vörös tűzgolyó nem akar elrejtőzni az izzó látóhatár mögé. Állandóan szem­be kocsisunk a nappal, s az ember lassan elveszíti a szeme világát, tün­döklő narancsok cikáznak előtte. Meg Is állunk, s ml mást tehetünk, türelme­sen várakozunk a napnyugtára. Végre mégis megérkezünk a kétezer méter tengerszlnt fölötti magasságban fekvő Zopalába. Csakhogy Itt hideg, barát­ságtalanul szeles Idő fogad bennün­ket: nem érdemes kockáztatni utunk sikerét. Legközelebb talán több sze­rencsénk lesz. így Is történt. A vidéken a Llmay-folyó ezüst sza-S 3 folyik keresztül, melynek vizében úgy nyüzsög a rengeteg piszt- j ráng. S a folyó hullámai visznek ben­nünket a Valle eneatadóba — az el­ágú szarvasbikákra, vadkanra, pumára, dámvadra és guanókéra szoktak va­dászni. Ez Patagónla. Amikor Magellán hajósai 1520. már­­cius 31-én partra léptek a San Julián­­öbölben, a finom parti homokban óriási lábnyomokat fedeztek fel. „Que pata­­gonesl" — kiáltott fel egyikük. — „Mi­lyen nagy lábúak I" Az Ismeretlen földet azóta Patagó­­nlónak nevezik. (Patagónla a Rio Co­­loradótál a Magellán-szoroslg nyúló háromszög. Idegen testként forradt va­lamikor a kontinenshez. A pampa he­lyén sok millió éven át tenger hullám­zott. A tenger feltöltődött, és Patagó­nla összeforrt o brazíliai őspajzzsal.) Bariloche vidékén valamikor a harcias araukán Indiánok éltek, akik sokáig el­lenálltok a spanyol hódítóknak. Az ő nyelvükön a vidék neve Vurlloche. De a terület nem sokat árul el az ősla­kókról. Legfeljebb az emléktárgyakat árusító üzletekben lelhetjük fel a múlt nyomait. Gyönyörű, természetes színek­ben (sárga, barna, fekete és fehér) pompázó gyapjútakarókat és ponehó­­kát vásárolhat Itt az ember, ha van miből. Egyébként a vidék mo már ha­tározottan tirollas jellegű. A lakosság túlnyomó része német, de laknak Itt szlovákok és délszlávok Is. A karácsonyt a közép-eurápal hagyományok szerint ünnepük meg, tehát az ezen a konti­nensen annyira dívó dobok és tűzijá­tékok nélkül. De a húsvét itt nem a tavasz, hanem az ősz érkezését jelzi. San Carlos de Barllochénak csoko­ládé és gyümölcsíz Illata van. A cso­koládé ízetlen, de a gyümölcsíz és a befőtt kitűnő. Az őslakók és a hódítók leszármazottai magukhoz méltatlannak tartanák, hogy a málnát és a földi­szedret leszedjék, de a németek még nem. feledkeztek meg áhazal nagya­nyáik kiváló befőttjeiről ét nem hagy­ják kárbamennl az ízletes gyümölcsöt. Spanyol nyelven a tó neve logo. A Logo Mascardl-vízválasztó. Vizének egy része a Csendes-, másik része pedig az Atlanti-óceánba ömlik. A Logo Tre­­fűlt hatalmas erdei fenyők veszik kö- » rül. Tobozának magvait Itt nemcsak a mókusok, hanem az emberek Is nagyon kedvelik. Olyan íze van, mint a mo­gyorónak. Patagónla a juhtenyésztés Igazi föld­je. A Falkland-szigetek tenyésztői a múlt század hatvanas éveiben próbáitok sze­rencsét először az Indiánok vadász­mezőin. Ma már több mint 20 millió juh legel Patagónla pusztáin, óriási nagybirtokok, úgynevezett estanciák alakultak ki az indiánoktól száz éve el­vett területeken, A nyájak felügyelet nélkül kóborol­nak a legelőkön, és csak évente egy­szer, nyáron lovagol ki a legelőre, ku­tyái kíséretében, a gaucsó, hogy az ál­latokat beterelje a birtok nyírókarám­jaiba. Ilyenkor szétválasztják a levá­gásra és az eladásra szántakat. Az utóbbiakat összeterelik egy nagy nyáj­ba, és aztán megindul a „tropa“. Gya­korta megtörténik, hogy hóvihar lepi meg az úton levő tropát, akkor a gau­­csót kísérő kutyafalka kaparja ki a hó­val borított nyájat, A délkeleti partokon már feltűnik az Antarktisz rokonszenves madara, a pingvin. Minél délebbre haladunk, an­nál nagyobb tömegben találhatjuk meg őket. Sok érdekes és furcsa szokásuk között különösen kedves udvarlásuk párválasztás Idején. Az udvarló a part kavicsai közül kiválaszt egy különösen szépet és ezt a kiszemelt plngvlnkis­­assiony lábai elé’rakja. Ha az feleme­li, már bele is egyezett a házasságba. A dolog azonban nem folyik le min­dig Ilyen simán, olykor vetélytárs is akad. Ez esetben a riválisok annyi kö­vet raknak a kiválasztott lába elé, amennyit csak tudnak. A partlakók életében a legfontosabb szerepet o halászat játssza. A tenger bőségesen ontja a zsákmányt, egy-egy dagály olyan tömeget vet partra, hogy a halak kilométer szélességben borít­ják a fövenyt. A nagyobb halak közül a cápa egyik faja, a eafton a legbe­csesebb zsákmány, mivel májából gyógyszer készül. Később az Ide kivándorolt és ala­posan kiábrándult honfitársaink pana­szait hallgatjuk, akiket gyötör a hon­vágy. S közben ráeszmélünk mi Is, hogy milyen messze Is vagyunk ottho­nunktól és örömmel gondolunk a ha­zatérésre.

Next

/
Thumbnails
Contents