A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-11 / 41. szám
*HB AN*1 GLADES őierdeiben Nundarbans — azaz „Szép erdő“ — Ázsia egyik legérdekesebb természeti képződménye. A Gangesz és a Brahmaputra egyesült deltája előtt elterülő, folyóágakkal keresztül-kasul átszőtt félszigetek és szigetek övezete ez a vidék. A Szép erdő kétharmada — csaknem 400 000 hektár — Banglades délnyugati részén terül el, a fennmaradó harmad pedig Bengáliában. A szigetek és félszigetek itt alig emelkednek a mindenütt jelenlévő víz színe fölé. A nagy nyári esőzés alkalmával észak felől hatalmas iszapos víztömegek zúdulnak erre a vidékre a folyamóriásokból. Déli irányból viszont szabályos időközökben a Bengáli-öböl sós vize hatol be erre a vidékre. Ennek következtében a szigetek egy része víz alá kerül. Nagyon nehéz is itt megmondani, hogy melyik az öböl, a folyó vagy a folyó mellékága. A gyakori áradások miatt csak néhány állatfajta él ezen a vidéken. A buján tenyésző gyökérfa-erdőkben tanyázik a bengáli tigris, az óriáskígyó és a szarvas. A vízország lakója még többek között a krokodil is. Sundarbans egész területén nincs országút, így azután az erdőigazgatóság kis folyami gőzhajóján indulunk el tizennégy napos kirándulásunkra. Khulna városában kiegészítjük üzemanyag- és ivóvízkészletünket, élelmiszert és élő baromfit vásárolunk, utána felhúzzuk a horgonyt és indulunk. A folyó két partján egymást követik a fából és a pálmafák árnyékában megbúvó bambusznádból épült falucskák. A partról asszonyok, férfiak és mindenütt jelenlevő gyerekek integetnek, Csónakokkal, bárkákkal s emberekkel, fával és áruval túltömött kis gőzhajókkal találkozunk. Lassan ritkulnak a falvak, a gondozott földeket visszaszorítja a folyó partjáig tolakodó őserdő. Sundarbans víz- és dzsungelországában járunk már. A Szép erdő belsejében nincsenek állandó jellegű falvak. A néhány szerény faház csupán ideiglenes lakhelyül szolgál az állami erdőgazdaság dolgozóinak, akik' innen irányítják a fakitermelést. Az egész vidéken nincs megfelelő ivóvíz, nincs elárusító és nincs vevő, de üzlet, iskola és orvos sincsen. Végre horgonyt vetünk, vízre bocsátjuk törékeny csónakunkat. A folyón nem érezzük magunkat biztonságban, mert a víz folyása nagyon gyors és a parton vígan napfürdőző krokodilokat látunk. A fegyveres érdőőrrel szerencsésen partot értünk. Ismerkedünk a fafajtákkal, a gewával és sundrával. Az előbbiből újságpapír és gyufa készül, a másik pedig kitűnő épületfa. De az erdőben van sok goran-, keorafa és golpatta pálma is. A fák többsége léggyökerekkel rendelkezik, melyek 10—15 cm-nyire kiállnak a földből. Dagály idején ezekkel a gyökerekkel lélegzenek a fák. A favágók magas cölöpökre épített faházakban laknak a szabályszerűen ismétlődő árvizek, a kígyók és a tigrisek miatt. A házikókat palló köti össze egymással. A kunyhók fedele a golpatta-pálma leveleiből készül. Az ablaktalan házakban a munkások nem ágyon, hanem bambuszgyékényen alszanak. A helyiség sarkában van a tűzhely, melyen főként rizst és halat főznek. Mindenütt nagy vizeskorsókat látunk. A munkások egyetlen ruhadarabja egy ágyékkötő. Nagyon nehéz munkát végeznek. A fákat kivágják, legallyazzák és feldarabolják. Fűrészt még nem használnak. Munka közben megkeserítik életüket a vérszomjas szúnyograjok, és sok favágót megölnek a tigrisek. Ha a tigrisek elegendő táplálékot találnak, nem támadják meg a favágókat, de a Bengáli-öböl térségében tomboló ciklonok sokszor elpusztítják a kisebb állatokat s a tigrisek táplálék nélkül maradnak. Így történt ez 1970-ben, a század emlékezetes ciklonja után is, amikor a csaknem kilenc méter magas szökőár, mely áthömpölygött az erdőség déli részén, nagy károkat okozott a szarvasállományban. Az éhező tigrisek negyed év alatt körülbelül ötven favágót öltek meg. Bár egyes fenevadak akkor is megtámadják az embert, ha bőven akad más táplálék is a számukra. Ilyenkor azután felkerekednek a vadászok, hogy ártalmatlanná tegyék a gyilkos fenevadat. De a tigrist megtalálni, ártalmatlanná tenni nem éppen veszélytelen feladat. Ráadásul komplikálja a dolgot az is, hogy a bengáli tigris védett állat, tehát vadászata tilos. Mi ugyan nem találkoztunk itt tigrissel, de friss nyomaik arról árulkodtak, hogy sokszor a közelünkben settenkedtek. Egyik-másik nyom átmérője a 18 cm-t is elérte. A bennszülött őrök állítása szerint a tigris sokszor a hajóval párhuzamosan halad a parton, figyeli az utasokat. Az egész területen tilos a vadászat, A védett állatok közül első helyen állnak a szarvasok. Ezek csábítják leginkább a vadorzókat, akik hajóval járnak ide. Többségük biztonságban érzi magát ebben a vízi útvesztőben, legtöbbször mégis lefülelik őket, s a büntetés igen szigorú. Egy kisebb vadorzó-bandát éppen akkor fogtak el, amikor mi is ott voltunk. A hajójukon egy már feldarabolt szarvast találtak. A hajót és a fegyvereket elkobozták, a szarvas húsát elárverezték, s a vadorzókat átadták a hatóságnak. A kitermelt fát észak felé, Khulnába szállítják a legkülönfélébb vízi járműveken. Többségük nem motoros hajó. Előrehaladásukban felhasználják a tenger árapályát, a vitorlát és a legénység izomerejét. A hajó végén egy hatalmas evező van. amely egyúttal kormánylapát is. Kezeléséhez nagy testi erő, ügyesség és kitartás kell. Sundarbans vidéke állandóan változik, s ennek oka maga a víz. Egyes szigetek nyomtalanul eltűnnek, helyettük más szigetek keletkeznek. Áthelyeződnek a folyóágak is. A Gangesz és a Brahmaputra deltája az idők folyamán egyre inkább keletre tolódik át. S Banglades területe így a Bengáli-öböl rovására állandóan gyarapszik, mivel a trópusi esőzések és a folyók több millió tonna termőtalajt visznek magukkal. Az esőzések idején a föld negyven százaléka víz alá kerül. A víz ezután magával hurcolja és a delta torkolatában lerakja a földet. Időről-időre új szigetek keletkeznek. Ezekre azután a víz magokat hord, s a megtelepedett növények gyökérzetükkel elősegítik a talaj megkötését. Ezért Bangladesnek ezt a vidékét újra és újra fel kell térképezni. Hajónkon tizenkéttagú a legénység. Az öreg kapitány gondosan nyírt szakállat és lungit — szoknyaszerű köntöst visel. A víz helyenként sebes folyású, másutt nyugodt, csaknem állóvíz. A folyóágak néhol olyan szélesek, hogy az ember alig látja a partokat, másutt keskenyek; a parti pálmák meg-megcirógatják hajónk oldalát. Vezetőink szívesen megismertettek bennünket ezzel a csodálatos vidékkel, ahol ragyogóan kék az ég és felejthetetlenek a napnyugták. Nem szabad megfeledkeznem hajónk szakácsáról sem, aki itt csapati néven ismert finom lepényt készített, és csípős csilipaprikával fűszerezett más eredeti ételkülönlegességeket. Szomjunkat kókuszdió héjából készült ivóedényekből vízzel csillapítottuk, de az ivóvizünk gyorsan fogyott, s ugyanez történt élelmiszerkészletünkkel is. Ideje volt már a visszatérésre gondolni. A visszafelé vezető úton tekintetünkkel még egyszer végigsimogatjuk ezt, az emberi civilizáció által csaknem érintetlen hatalmas területet, ahol szinte megállt az idő... Vizet adunk egy eltévedt hajó utasainak. Hajónk jobb oldaláról nézzük a fáradhatatlanul játszadozó delfineket és a parton sütkérező krokodilokat. Magunk mögött hagyjuk a rettentően megrakott teherhajókat. amelyek a sundarbani fát szállítják, és lassan megérkezünk Chalna kikötőbe, a civilizáltabb világba. Egyre több a termőföld és a falu, az erdő visszavonulóban van. Búcsút veszünk a legénységtől s nemsokára Bangladeshi, ettől az egzotikus országtól. Dr. Jifi Skoupy Berlin. A Német Demokratikus Köztársaság fővárosa. A repülőtérről jövet gondosan megművelt zöldellő gabonatáblák, parkszerű ligetek, kiterjedt ipartelepek, a külvárosokban nagyszabású lakásépítkezések mellett visz el az út. A Frankfurti-kapun át jutunk be a városba. Igaz, kapunak itt már régen se híre, se hamva, az elnevezés csak hagyományt őriz. Az egykori kaput a széles Frankfurter Allee két oldalán álló egy-egy hatalmas háztömb jelképezi. A Frankfurter Allee a Karl-Marx-Alleéba megy át, amely már szinte amerikai méreteivel tűnik ki; szélessége: négynégy közlekedési sáv mindkét irányban, s ehhez jönnek még a szintén elképzelhetetlenül széles járdák. S már benn is vagyunk a demokratikus Berlin új városközpontjában, az Alexanderplatzon, Itt valahogy minden nagy, sőt hatalmas, impozáns. Itt áll a 37 emeletes, 2000 ágyas Interhotel Stadt Berlin, a tévétorony, a Fernsehturm égre mutató ujja, amely mindinkább átveszi a városszimbólum szerepét a Brandenburgi-kaputól, az NDK legnagyobb áruházkomplexuma, a Stadtbahn (magasvasút) pályaudvara, természetesen lejáróval a földalattihoz, a világ minden jelentősebb nagyvárosának zónaidejét egyszerre mutató érdekes világóra és egy megkapó külsejű modern palota, a Tanítók Háza. Az Unter den Linden sétaút a Brandenburgi-kaputól a Marx-Engels-Platzig Berlin múltjának és jelenének érdekes keveréke. A Friedrichstrassei pályaudvarra, a város központjába emelt szinten futnak be a vonatok, ami különösen érdekes látvány. A kanyargós Spree folyó két ága zárja körül a Múzeum-szigetet, ahol a Nemzeti Galéria, a még romos Bode Múzeum, az ún. Régi Múzeum és a Pergamoni Múzeum áll. Ennek az ókori Kelettel foglalkozó, valamint antik műtárgyakból álló gyűjteményei is híresek, de a kisázsiai kultúrát bemutató kiállítása egyenesen a British Museuméval és a Louvre-éval vetekszik. Birtokában van többek között az ógörög építészet egyik leghíresebb remeke, az úgynevezett milethoszi kapu és az ismert pergamoni oltár, a hellenisztikus kor építőművészetének alkotása (i. e. 184—159). Sok látogatója akad a Német Történeti Múzeumnak is. Közelében áll a Schinkel által 1816—1818-ban a római templomok mintájára épített Neue Wache, amelyben állandó díszőrség áll a fasizmus és a militarizmus ‘áldozatainak emlékére. Nem messze innen áll — még romos állapotban — a budapesti Bazilikára emlékeztető Dóm, vele szemben épül a Köztársaság Palotája, amely hatalmas kultúrcentrum lesz. Egyáltalán rengeteg épült és épül a demokratikus Berlinben, hiszen a háborúban elpusztult az épületek több mint 35 százaléka. Azóta — hogy csak egyetlen számadatot említsek — több mint 120 000 új lakás épült fel, azonkívül természetesen iskolák, óvodák, bölcsődék, áruházak és üzletek, orvosi rendelőintézetek, színházak, kulturális létesítmények. Romjaiból teljesen újjá kellett építeni számtalan műemléket, így például az 1870-ben elkészült városházát, amelyet Vörös Városházának neveznek, nemcsak azért mert vörös téglából épült, hanem azért is, mert a városi tanács tagjai a Hitlert megelőző időkben többségükben „vörösök” — szociáldemokraták és kommunisták voltak. Rostock — az NDK tengeri kapuja. Szépen fejlődő nagyváros, több mint 200 000 lakossal, virágzó nagyiparral és kézműiparral. Iparában természetesen a hajóépítés dominál. Hajógyárai évente átlag 30 tengeri hajót bocsátanak vízre kb. 270 000 tonna űrtartalommal. A hajók csaknem kilencven százaléka kivitelre készül, főleg a Szovjetunió, Norvégia és Franciaország számára, Jelentős halászata Is. Az évi fogáseredmény meghaladja a 15 millió tonnát és évente átlag 3 millió tonnával emelkedik. Az óváros középpontjában áll a gótikus városháza, világos barokk előépítménnyel, szemben vele a hatalmas gótikus Mária-templom zömök melléktoriyával. A Lange Strassén, amelyet régi
