A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-27 / 39. szám
Nézi az Gabi eddig sem volt biztos semmiben. Ösztönösen félt attól, hogy játszanak vele, és attól is, hogy a szemére 9 vetik a múltat. Nézte a lányt és elfelejtett mindent. Bizakodott, sokszor elképzelte az életét ennél a háznál, ahol nem kopott a padló, ahol perzsoszőnyeg van, ahol csönd van. Elképzelte, hogyan lehetne e ház körül tenni-venni. Körülszegné a virágoskertet, a góré alatti téglát újra vörösre festené. A Fickónak új házat csinálna. Kezében érezte ezeket a munkákat. Nem gondolta soha, csak érezte, hogy mindez bizonyítás, valami olyannak a bizonyítása, amellyel oda emelkedhetne Kati mellé. Az emelkedésre sokat gondolt, tudta, hogy emelkedni kell. Ezt a sógora is sokszor mondta, no nem így, de mondta: — Egész életedben tanulni akarsz? Mert hozzá kell ám emelkedni az ilyen nőhöz! Tudod, egyszer majdnem én is így nősültem!? Egy tanítólányt akartam elvenni, akkor jártam technikumba. Tanítgatott és nem felejtette el sohasem, hogy ő a tanító. Ha moziba mentünk, akkor is tanított, ha beszélgettünk, megint csak tanított. Erre vigyázz, mert a nők szeretnek óm tanítani! Könnyebb a gyeplőt fogni akkor! — és nevetett. Gabi meglepődve hallgatta, mert mástól is hallott ilyet. Egy darabig figyelte is a Katihoz kötődő viszonyát. Már akkor figyelni tudott. De hogy Kati is tanítgatni akarja, azt soha nem tapasztalta. Most is a lány odamegy hozzá, fölemeli állát, lehajlík és szájon csókolja. — Szamár vagy! — csak ennyit mond, ez a szava járása, és ezt úgy tudja mondani, hogy nem bánt, inkább simogat. Egy dívónypárnóra ül Gabi elé. Kicsit oldalt hajtja fejét, felfelé néz. — Tudod mit? Két hét múlva esküszünk! — mondja Kati. Gabi meglepődik, s úgy magához húzza a lányt, hogy az feljajdul: — No, fáj! — Piri, maga megnémult? — kérdezi Béla, mert már bosszantja, hogy lassan egy hete nem hallotta a lány hangját. Adta a műszereket, bólintott, csak dolgozott a keze alá, de szó nélkül. Csak akkor szólt, ha elkerülhetetlen volt. — Haragszik? — kérdezi újra az orvos. A lány kutatóan nézi. Azon gondolkodik, mit mondjon, mert nem várta Bélától, hogy ilyen könnyen eldobja a barátságot. Ezt a szemrehányást érezte az orvos. — Beszéljünk őszintén! — kezdte újra Béla. — Tudom én, hogy magának mi a baja. De azt is tudom, hogy sok mindent nem ért az egészből. Figyeljen ide! Kezdjem magammal? — kérdezi és szünetet tart. A lány nem válaszol. — Jó, hát kezdem! Maga tudja, hogyan nősültem. Elvettem a feleségem, mert szerettem, és mert az apja orvos, segített berendezni a rendelőt. A kocsim is tőle kaptam. Ha eddig nem tudta ezeket, hát most lásson tisztán. Ennyit magamról. Ez azt hiszem elég. De most nézzük a két lánytl En azt hittem, hogy maga érti őket! Hisz egy cipőben járnak I Az a fiú elég csinos! Bármelyiket kérte volna, lefekszik vele! Különösen akkor, ha nem tudja meg senki. Mit tehet mást egy harmincéves nő? ... Hogy férjhezmennének-e hozzá? Még azt is el tudom képzelni, hisz az ördögök öregapjához is hozzámenne egy harmincéves nő. Magáért a házasságért, de különösen a névért. Bizonyos mértékig szabaddá tesz egy név. Asszonynévvel szeretőt tartani egészen más. És jön egy ilyen taknyos, mint ez a Kati a mago huszonegy esztendejével, és férjül veszi a fiút. Megszűnik a lehetőség . . . Haragudni kell érte? Természetesen. Aztán jön a társadalmi izé . . . Meghogy buta az a fiú, csak egy lakatos! Mit akar tőle? Nyilván szerelmet és sok szép gyereket! Egészséges lány az a Kati? Nem? De mit gondolhatnak ezek a vénlányok? Azt gondolják az életről, hogy... — és itt megáll, nézi Piri változó arcát. Döbbent tekintetét. Ezen mosolyogni kell. Megsimogatja a karját, még meg is csókolná, mert most olyan ez a lány, hogy meg kellene csókolni. De egyszer már próbálta, és olyan lett, mint a vadmacska. Hetekig nem merte levetni az asszony előtt az inget, mert a lány körmének a helye ott volt a mellén. Ez jut eszébe. Viszszalép. 1 — Szóljon már valamit! — mondja. — Fejezze be előbbi — mondja Piri, de megenyhülten. A régen ismert hangsúllyal. — Szóval ünnep az élet, azt gondolják! — mondja az orvos. — Fecsegünk erről-arról, mosogat helyettünk a férj, hogy mi szépek maradhassunk, mert ugye minden nő szép, szebb mint a másik. Mert ha ez o tudat nem lenne, hogyan mernének az utcára menni. Látja itt a hetvenéves mamákat, hogyan takarják el a nyakuk ráncait? 'Azt hiszik, hogy nőnek látom őket, félnek, hogy a ránc az öregséget árulja ell így van ez minden nőnél! Ilyen vegyes dologi Társadalmi, meg kultúr izé és megfellebezhetetlen női szépség, hogy az asszonyok szeretnek az ágyba kerülni, hogy elsősorban ezért mennek férjhez, azt az ilyen Magda félék bizony tagadják. Ez van! Ez ellen viseljek én hadatl Meséljem a feleségemnek, hogy tévednek? Amikor ő már Katival sem szívesen állt szóba? Nem vagyok én hős, csak egy ember vagyok! Megbékélt? Piri nevet. Nézi az orvost, csodálkozik. ö ilyen tömören nem tudta volna ezeket megfogalmazni. És úgy tetszik, hogy igaza van, még akkor is, ha őt magát is bántja, mert hirtelen arra gondol, hogy ő is hozzáment volna Gabihoz, ha kéri. Lehet, hogy nem tudta volna így rendezni a dolgokat, mint Kati, persze Kati sem tudja, hogy rendezi a dolgokat, de az igazság az, hogy ő kérte meg a fiút. — orvost, majd megszólal. — Béla, Béla! Maga nemcsak őszinte, hanem kicsit kegyetlen is, de nemcsak másokhoz, hanem magához is! — Hagyjuk ezt! Csináljon egy fröcscsötl — Ez két ujjnyi alkohol, három ujjnyi víz. Az orvos egy hajtásra kiissza. — öltözzünk, és menjünkl — mondja Béla, s ahogy maga elé engedi Pirit, a lovaglónadrágban domborodó csinos fenekére téved a tekintete: — Kór, hogy ez a lány ilyen — gondolja — aztán félrenéz, mert most idegesíti, hogy Piri előtte megy. Csak két tanú volt az esküvőn, mert a mama az utolsó percig reménykedett, hogy Kati nem csinálja végig, amit elkezdett. A lány felrúgott mindent, Bementek Hársvárra, ott esküdtek. Pedig a mama a lelke mélyén akárhogy, akármint van, szerette volna fehérben látni a lányát. Ezért hát, ha lehet, még jobban gyűlölte Gabit, mint régen, de a félelem attól, hogy ez a gyereke is elmegy, megbénította, csak kiapadhatatlanul sírt, mert még azt a jóvátételt sem kapta meg, hogy menyasszonynak lássa a lányát. Kati kék kosztümben esküdött, és azt is megtiltotta, hogy ők ketten bemenjenek. — Anyám, úgysem akarta ezt a házasságot! — mondta. — Apámat meg megölné egy kanál vízben, ha őt egyedül hívnám! Hazajövünk az esküvő után, ha akar, főz nekünk egy ebédet, ha nem, átmegyünk a Pipacsba, eszünk valamit, aztán buszra ülünk, mert már a beutaló is megvan. Az öreg Veres is rosszul érezte magát most, mert eddig minden gyerekének ott volt az esküvőjén és mindig ők állták a lakodalmat. Most, amikor többjük van, mint bármikor máskor, most ne legyen lakodalom? Pedig már a cigányok is érdeklődtek, hogy kell-e zene? Az ebédnél a szülők és a két tanú között ült. Gabi apja ide is egy kicsit kótyagosan jött, de tartotta magát, legalább is az ebéd végéig. Csak amikor az öreg- Veres felállt, hogy boldogságot kívánjon, akkor itta ki a poharat sokkal előbb, mint mások. Az üres pohár felett körbenéz, összeakadt tekintete a nászasszonyéval, aki gyűlölettel nézte őt. Erre aztán töltött magának, s megpróbált koccintani Veresnével, de az elhúzta a poharát és hangos zokogásban tört ki. Eddig az utóbbi idők némasága még tartott, de a könnyek most beszéltek a szavak helyett. Gabi apja látta ezt, néhányszor töltött magának, és fenékig itta poharát. Megérzett valamit az asztalnál lévő feszültségből. Tán ettől akart szabadulni, vagy talán a bor nem hagyta? A szeme lassan elborult és nagy könynyekkel sírni kezdett. — Apám, — markolta meg a karját Gabi, — térjen észhez! — A farkasok barlangjába eresztelek, gyerekem, hát meg sem sirathatlak!? — mondta alig forgó nyelvvel. — Ejnye, Gábor — próbált nevetni Veres, és felállt az asztaltól. A két tanú, Piri és Gizi össze-összenézett. Tudták, hogy mire számíthatnak, elköszöntek. A két fiatal is felállt. Kerekes még ivott volna, a felesége megpróbálta megakadályozni, Veresné pedig odament a lányához, átölelte, zokogott, s csak annyit mondott: — Látod, kik közé keveredtél!? Vége CSATAI VARGA LÁSZLÓ két verse A Kalász csillagkép alatt megmozdultak bennem a hegyek dübörögnek ismét az egek nagy tömbökben gördül a szavam apám vállán újra kasza van őrt álló kaszák a gátakon merev zászlók rengeteg boton mint egekből metszett türkiszek élükön a nap-gyémánt sziszeg mert tejes még de szemesedik néhol már fölért a szívekig néhol súlya alatt meg is dőlt csillagvetést érlelő időnk Ószi pompa csillageső hull a szivedre csillagtócsák állnak csillog a ruhád őszi selyme mintha csillagos ég volna derekadra tekerve magad is magad is csillaggá változol benne
