A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-09-27 / 39. szám

Nézi az Gabi eddig sem volt biztos semmiben. Ösz­tönösen félt attól, hogy játszanak vele, és at­tól is, hogy a szemére 9 vetik a múltat. Nézte a lányt és elfelejtett mindent. Bizakodott, sokszor elképzelte az életét ennél a háznál, ahol nem kopott a padló, ahol perzsoszőnyeg van, ahol csönd van. El­képzelte, hogyan lehetne e ház körül tenni-venni. Körülszegné a virágosker­tet, a góré alatti téglát újra vörösre festené. A Fickónak új házat csinálna. Kezében érezte ezeket a munkákat. Nem gondolta soha, csak érezte, hogy mindez bizonyítás, valami olyannak a bizonyítása, amellyel oda emelked­hetne Kati mellé. Az emelkedésre so­kat gondolt, tudta, hogy emelkedni kell. Ezt a sógora is sokszor mondta, no nem így, de mondta: — Egész életedben tanulni akarsz? Mert hozzá kell ám emelkedni az ilyen nőhöz! Tudod, egyszer majdnem én is így nősültem!? Egy tanítólányt akartam elvenni, akkor jártam technikumba. Ta­­nítgatott és nem felejtette el soha­sem, hogy ő a tanító. Ha moziba men­tünk, akkor is tanított, ha beszélget­tünk, megint csak tanított. Erre vigyázz, mert a nők szeretnek óm tanítani! Könnyebb a gyeplőt fogni akkor! — és nevetett. Gabi meglepődve hallgatta, mert mástól is hallott ilyet. Egy dara­big figyelte is a Katihoz kötődő viszo­nyát. Már akkor figyelni tudott. De hogy Kati is tanítgatni akarja, azt soha nem tapasztalta. Most is a lány odamegy hozzá, fölemeli állát, lehajlík és szájon csókolja. — Szamár vagy! — csak ennyit mond, ez a szava járása, és ezt úgy tudja mondani, hogy nem bánt, inkább simogat. Egy dívónypárnóra ül Gabi elé. Kicsit oldalt hajtja fejét, felfelé néz. — Tudod mit? Két hét múlva eskü­szünk! — mondja Kati. Gabi megle­pődik, s úgy magához húzza a lányt, hogy az feljajdul: — No, fáj! — Piri, maga megnémult? — kérde­zi Béla, mert már bosszantja, hogy las­san egy hete nem hallotta a lány hangját. Adta a műszereket, bólintott, csak dolgozott a keze alá, de szó nél­kül. Csak akkor szólt, ha elkerülhetet­len volt. — Haragszik? — kérdezi újra az or­vos. A lány kutatóan nézi. Azon gondol­kodik, mit mondjon, mert nem várta Bélától, hogy ilyen könnyen eldobja a barátságot. Ezt a szemrehányást érezte az orvos. — Beszéljünk őszintén! — kezdte új­ra Béla. — Tudom én, hogy magának mi a baja. De azt is tudom, hogy sok mindent nem ért az egészből. Figyel­jen ide! Kezdjem magammal? — kér­dezi és szünetet tart. A lány nem vá­laszol. — Jó, hát kezdem! Maga tud­ja, hogyan nősültem. Elvettem a fele­ségem, mert szerettem, és mert az ap­ja orvos, segített berendezni a rende­lőt. A kocsim is tőle kaptam. Ha eddig nem tudta ezeket, hát most lásson tisztán. Ennyit magamról. Ez azt hiszem elég. De most nézzük a két lánytl En azt hittem, hogy maga érti őket! Hisz egy cipőben járnak I Az a fiú elég csi­nos! Bármelyiket kérte volna, lefekszik vele! Különösen akkor, ha nem tudja meg senki. Mit tehet mást egy harminc­éves nő? ... Hogy férjhezmennének-e hozzá? Még azt is el tudom képzelni, hisz az ördögök öregapjához is hoz­zámenne egy harmincéves nő. Ma­gáért a házasságért, de különösen a névért. Bizonyos mértékig szabaddá tesz egy név. Asszonynévvel szeretőt tartani egészen más. És jön egy ilyen taknyos, mint ez a Kati a mago hu­szonegy esztendejével, és férjül veszi a fiút. Megszűnik a lehetőség . . . Ha­ragudni kell érte? Természetesen. Az­tán jön a társadalmi izé . . . Meghogy buta az a fiú, csak egy lakatos! Mit akar tőle? Nyilván szerelmet és sok szép gyereket! Egészséges lány az a Kati? Nem? De mit gondolhatnak ezek a vénlányok? Azt gondolják az élet­ről, hogy... — és itt megáll, nézi Pi­ri változó arcát. Döbbent tekintetét. Ezen mosolyogni kell. Megsimogatja a karját, még meg is csókolná, mert most olyan ez a lány, hogy meg kellene csókolni. De egyszer már próbálta, és olyan lett, mint a vadmacska. Hetekig nem merte levetni az asszony előtt az inget, mert a lány körmének a helye ott volt a mellén. Ez jut eszébe. Visz­­szalép. 1 — Szóljon már valamit! — mondja. — Fejezze be előbbi — mondja Pi­ri, de megenyhülten. A régen ismert hangsúllyal. — Szóval ünnep az élet, azt gondol­ják! — mondja az orvos. — Fecse­günk erről-arról, mosogat helyettünk a férj, hogy mi szépek maradhassunk, mert ugye minden nő szép, szebb mint a másik. Mert ha ez o tudat nem len­ne, hogyan mernének az utcára men­ni. Látja itt a hetvenéves mamákat, hogyan takarják el a nyakuk ráncait? 'Azt hiszik, hogy nőnek látom őket, fél­nek, hogy a ránc az öregséget árulja ell így van ez minden nőnél! Ilyen ve­gyes dologi Társadalmi, meg kultúr izé és megfellebezhetetlen női szépség, hogy az asszonyok szeretnek az ágyba kerülni, hogy elsősorban ezért mennek férjhez, azt az ilyen Magda félék bi­zony tagadják. Ez van! Ez ellen visel­jek én hadatl Meséljem a feleségem­nek, hogy tévednek? Amikor ő már Ka­tival sem szívesen állt szóba? Nem va­gyok én hős, csak egy ember vagyok! Megbékélt? Piri nevet. Nézi az orvost, csodálko­zik. ö ilyen tömören nem tudta volna ezeket megfogalmazni. És úgy tetszik, hogy igaza van, még akkor is, ha őt magát is bántja, mert hirtelen arra gondol, hogy ő is hozzáment volna Gabihoz, ha kéri. Lehet, hogy nem tudta volna így rendezni a dolgokat, mint Kati, persze Kati sem tudja, hogy rendezi a dolgokat, de az igazság az, hogy ő kérte meg a fiút. — orvost, majd megszólal. — Béla, Béla! Maga nemcsak őszin­te, hanem kicsit kegyetlen is, de nem­csak másokhoz, hanem magához is! — Hagyjuk ezt! Csináljon egy fröcs­­csötl — Ez két ujjnyi alkohol, három ujjnyi víz. Az orvos egy hajtásra ki­issza. — öltözzünk, és menjünkl — mondja Béla, s ahogy maga elé en­gedi Pirit, a lovaglónadrágban dombo­rodó csinos fenekére téved a tekintete: — Kór, hogy ez a lány ilyen — gon­dolja — aztán félrenéz, mert most idegesíti, hogy Piri előtte megy. Csak két tanú volt az esküvőn, mert a mama az utolsó percig reményke­dett, hogy Kati nem csinálja végig, amit elkezdett. A lány felrúgott min­dent, Bementek Hársvárra, ott esküd­tek. Pedig a mama a lelke mélyén akárhogy, akármint van, szerette volna fehérben látni a lányát. Ezért hát, ha lehet, még jobban gyűlölte Gabit, mint régen, de a félelem attól, hogy ez a gyereke is elmegy, megbénította, csak kiapadhatatlanul sírt, mert még azt a jóvátételt sem kapta meg, hogy meny­asszonynak lássa a lányát. Kati kék kosztümben esküdött, és azt is megtil­totta, hogy ők ketten bemenjenek. — Anyám, úgysem akarta ezt a há­zasságot! — mondta. — Apámat meg megölné egy kanál vízben, ha őt egye­dül hívnám! Hazajövünk az esküvő után, ha akar, főz nekünk egy ebédet, ha nem, átmegyünk a Pipacsba, eszünk valamit, aztán buszra ülünk, mert már a beutaló is megvan. Az öreg Veres is rosszul érezte ma­gát most, mert eddig minden gyereké­nek ott volt az esküvőjén és mindig ők állták a lakodalmat. Most, amikor többjük van, mint bármikor máskor, most ne legyen lakodalom? Pedig már a cigányok is érdeklődtek, hogy kell-e zene? Az ebédnél a szülők és a két tanú között ült. Gabi apja ide is egy kicsit kótyagosan jött, de tartotta magát, legalább is az ebéd végéig. Csak ami­kor az öreg- Veres felállt, hogy boldog­ságot kívánjon, akkor itta ki a poha­rat sokkal előbb, mint mások. Az üres pohár felett körbenéz, összeakadt te­kintete a nászasszonyéval, aki gyűlö­lettel nézte őt. Erre aztán töltött ma­gának, s megpróbált koccintani Veres­­nével, de az elhúzta a poharát és hangos zokogásban tört ki. Eddig az utóbbi idők némasága még tartott, de a könnyek most beszéltek a szavak he­lyett. Gabi apja látta ezt, néhányszor töltött magának, és fenékig itta poha­rát. Megérzett valamit az asztalnál lé­vő feszültségből. Tán ettől akart szaba­dulni, vagy talán a bor nem hagyta? A szeme lassan elborult és nagy köny­­nyekkel sírni kezdett. — Apám, — markolta meg a kar­ját Gabi, — térjen észhez! — A farkasok barlangjába ereszte­lek, gyerekem, hát meg sem sirathat­lak!? — mondta alig forgó nyelvvel. — Ejnye, Gábor — próbált nevetni Veres, és felállt az asztaltól. A két tanú, Piri és Gizi össze-össze­­nézett. Tudták, hogy mire számíthat­nak, elköszöntek. A két fiatal is felállt. Kerekes még ivott volna, a felesége megpróbálta megakadályozni, Veresné pedig odament a lányához, átölelte, zokogott, s csak annyit mondott: — Látod, kik közé keveredtél!? Vége CSATAI VARGA LÁSZLÓ két verse A Kalász csillagkép alatt megmozdultak bennem a hegyek dübörögnek ismét az egek nagy tömbökben gördül a szavam apám vállán újra kasza van őrt álló kaszák a gátakon merev zászlók rengeteg boton mint egekből metszett türkiszek élükön a nap-gyémánt sziszeg mert tejes még de szemesedik néhol már fölért a szívekig néhol súlya alatt meg is dőlt csillagvetést érlelő időnk Ószi pompa csillageső hull a szivedre csillagtócsák állnak csillog a ruhád őszi selyme mintha csillagos ég volna derekadra tekerve magad is magad is csillaggá változol benne

Next

/
Thumbnails
Contents