A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-27 / 39. szám
mellett a széles közönséget közelebbről érdeklő, a pihenést, a szórakozást és a kikapcsolódást szol-Í)áló rendezvényekre is sor került, gy a mezőgazdaságban használatos munkaöltözeteket is szemléltető divatbemutatókra, sport- és lovasversenyekre, valamint színvonalas kulturális rendezvényekre. Tóthpál Gyula felvételei Vajon hány olyan kis falu van, amelynek nevét hiába keressük a térképen? Nem tudom. Biztosan sok. Ilyen Jurová (Dercsika) is. Amikor először hallottam ennek a csallóközi kis falunak a nevét, elővettem a térképet és keresgélni kezdtem az adott négyszögben: Dunajská Stredától (Dunaszerdahelytől) délre, Horny Bar (Felbár), Baka, Gabííkovo (Bős) és Vrakúft (Várkony) között. Bizony, hiába keresgéltem. Meg is feledkeztem volna a csallóközi kisközségről, ha a minap kezembe nem akad a dunaszerdahelyi járási pártbizottság hetilapja, a Csallóköz. Itt olvastam újra a falucska nevét: a járás területén ugyanis búzából a legnagyobb — 70,20 mázsás — hektárhozamot a Dercsikai Egységes Földművesszövetkezet érte el. Kíváncsi természetű ember vagyok, így elhatároztam, hogy utánanézek a dolognak: lemegyek a faluba, hogy megismerkedjem azokkal a szorgalmas, munkás emberekkel, akik ilyen szép eredményekkel dicsekednek. Nem szaporítom tovább a szót, máris a lényegre térek: egy napsütéses szeptemberi délutánon megérkeztem a faluba, amelynek a nevét hiába kerestem a térképen. Mint később kiderült, ismerősök közé jöttem, hiszen lapunknak itt is vannak lelkes olvasói. Ezek egyike egy irodalomszakértő szövetkezeti dolgozó, Manci néni: azaz Mészáros Margit, az egységes földművesszövetkezet üzemgazdásza. Manci nénivel hamar megtaláljuk a közös témát: mindkettőnknek Déry Tibor a kedvenc írója. Mikor Ady Endre verseit is felfedeztem a könyvespolcon, felkiáltottam örömömben: — Manci néni szereti Adyt? — Szeretem. De inkább hallgatom, mint olvasom a költeményeit, mert számomra egy kicsit nehezek. Ha valaki mástól hallom őket, akkor már nincs gondom az értelmezéssel, szóval úgy könnyebben megértem ... Tudja, én szeretem a „bötűt“. A régebbi írók és költők közül Jókai, Arany és Petőfi a kedvenceim. Az útleírásokat szintén nagyon kedvelem. Erről jut eszembe, hogy most, a nyáron a mi szövetkezetünk dolgozói is voltak kirándulni, illetve hát én is velük voltam a bolgár tengerparton. Kitűnően éreztük magunkat... Két hetet töltöttünk ott. Megérdemeltük, nem? A 70,20 mázsás hektárhozam nem kis dolog. De ez még nem is a legnagyobb eredménye szövetkezetünknek, hiszen az orosz „Kaukázus“ nevű búzafajból 78,20 mázsa termett egy hektáron. Ez természetesen nem az én érdemem, de nagyon büszke vagyok a szövetkezet sikereire. Manci néni a szövetkezet legjobb dolgozói közé tartozik: ezerkilencszázhetvenben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumtól megkapta a „Kiváló munkáért“ kitüntetést. Amikul arról kezd beszélni, hogy néhány év múlva nyugdíjba megy, meglepődöm. Nem akarom elhinni, hogy a fiatalos külsejű aszszony már ötvenöt éves. — Bizony, 1919-ben születtem, és azt mondom, hogy kár volt annyira a világra sietni. A mai fiataloknak mór sokkal könnyebb az életük, mint nekünk volt annak idején. Főleg azt irigylem tőlük, hogy nyugodtan tanulhatnak. Fiatal koromban én is szerettem volna, de hát nyolcán voltunk testvérek, s a nyolc közül én voltam a legidősebb ... A következő riportalanyom már a szerencsés nemzedék tagja: egyike azoknak a fiataloknak, akik főiskolán tanulhattak. Simon Iza tanítónő — mint hamarosan kiderül — a CSEMADOK helyi szervezetének „oszlopos“ tagja. — Problémái azért a mi nemzedékünknek is vannak. Én például naponta utazom a munkahelyemre, Dunaszerdahelyre és vissza, mert a városban még nem tudtam lakást szerezni. Beadtam a kérvényt tanítói lakásra, és remélem, hogy hamarosan megkapom. Márcsak azért is szeretnék benn lakni a városban, mert két régi osztálytárnőm is van a Fókusz Irodalmi Színpad tagjai között, s az ő példájuk engem is nagyon csábít. Szeretnék aktívan bekapcsolódni az irodalmi színpad munkájába, de az oda-vissza utazgatás nagyon sok időt elrabol... A CSEMADOK dercsikai helyi szervezete az idén nagy sikerű álarcosbált rendezett, azon én is részt vettem. Eredetileg utcalánynak akartam felöltözni, de aztán meggondoltam magam, mert falun egészen másként fogják fel az efféle dolgokat, mint városon. így lettem aztán „dáma“. Saját „cigányom“ is volt az egyik barátnőm személyében. Nagyon jól szórakoztunk és a közönségnek is tetszett, amit csináltunk. Azt hiszem, hogy a CSEMADOK helyi szervezetének ez az álarcosból volt az eddigi legsikeresebb rendezvénye. De a CSEMADOK munkájá- • ról kérdezősködjék inkább a szervezet elnökétől. Megfogadtam a tanácsát. Kulcsár Lajos tanítótól, a CSEMADOK helyi szervezetének az elnökétől kérdezem : — Hány tagja van a faluban a CSEMADOK-nak? — Negyvenhat. — Nem kevés ez? — Lehet, hogy kevés, bár nem is tudom ... A községnek jelenleg pontosan ötszáz lakosa van. — Ön mióta elnöke a szervezetnek? — Tizenegy éve. — Akkor bizonyára sokat tud beszélni az eddig végzett munkájukról... — Régebben, még a hatvanas években voltak lelkes színjátszóink is, de mór két éve egyetlen színdarabot sem adtunk elő, csupán esztrádműsort és néhány költői estet rendeztünk. A költői esteken Csokonairól, Aranyról és Petőfiről emlékeztünk meg. Aztán volt egy nagy sikerű álarcosbál... — S miért hagyták abba a színjátszást ? — Baj van a közönséggel. Az emberek inkább otthon ülnek, papucsban a tévé előtt, nemigen érdeklődnek a mi előadásaink iránt. Higgye el, nem valami kellemes dolog üres nézőtér előtt játszani. Van a Csallóközben egy kicsi falu, amely nincs feltüntetve a térképen. Üj óvoda, iskola, új kézilabdapálya és egy épülő művelődési otthon tanúskodik a falu ötszáz lakosának szorgalmáról; ezt bizonyítja egyebek között az országos viszonylatban is rekordnak számító eredmény : búzából a 70,20 mázsás átlagos hektárhozam. Reméljük, hogy a jövőben a község kulturális élete is kinő a televíziós keretekből, mozgalmasabbá válik. Talán majd ha felépül az új művelődési otthon ... VARGA ERZSÉBET hőt* 7
