A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-12 / 28. szám

nők külön munkahelyen dolgoznak, ez kevésbé zajos, s könnyebb munkát végeznek. Különféle műanyagokat — PVC-t, polietilént, polipropilént stb. — dolgozunk fel.. Főleg a gépipar, az építészet, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar használja fel termékeinket. Saját szakmunkásképző iskolánk van, tehát az utánpótlásról is magunk gondoskodunk: az iskolában jelenleg 450 fiatal tanul.

Közben megérkezik Karol Kováéovié, a piackutatási osztály vezetője. Vidám, megnyerő külsejű, fiatalember. Csak most veszem észre, hogy a kereskedelmi igazgató is fiatal.

— Milyen a dolgozók átlagos életkora? — kérdezem.

— Huszonnégy-huszonöt év körül mozog...

Fiatal vállalat, fiatal munkások, s a munkahelyen rengeteg virág. így szép, így kellemes és így korszerű. D§ kezdődik a séta, a gyár megtekintése. Kováéovié elvtárs mindent készségesen megmutat, elmagyarázza a különféle gyártási folyamatok lényegét is, s bizony, eléggé nagyképű lennék, ha azt merném állítani, hogy minden szavát értem. A műhelyekben mindenütt faliújságok hirdetik az egyes kollektívák elért eredményeit és terveit, fényképújságok tájékoztatnak a szocialista brigádok életéről, kötelezettségvállalásairól.

Álljunk meg néhány percre a Július Fuéík nevét viselő ifjúsági kollektíva munkahelyén. Vladimír Árp᧠csoportvezetővel váltunk néhány szót, aki büszkén — s tegyük hozzá: nem ok nélkül büszkén — beszél a kollektíva érdemeiről:

— Csoportunk még nem kapta meg a szocialista brigád megtisztelő címet, de versenyben vagyunk a nyugat-szlovákiai kerület legjobb ifjúsági kollektívája címért. 18-an dolgozunk együtt, ebből 14 fiatal tagja a Szocialista Ifjúsági Szövetségnek. Tizenegy önkéntes véradó van köztünk, a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának tiszteletére öt liter vért adtunk. Politikai iskolázásokat és különféle kulturális akciókat rendszeresen szervezünk, s a közelmúltban alakítottunk meg egy női kézilabda-csapatot, hogy a sportban se maradjunk le.

Nem kérdezősködöm tovább: tisztában vagyok azzal, hogy zavarok, hiszen a munka egy pillanatig sem szünetelhet. Kattognak, zúgnak-zakatolnak, dalolnak a gépek, a legkülönbözőbb formákat veszi fel a műanyag: zacskók, zsákok, táskák, csövek, hűtőszekrény-köpenyek alakulnak a szemem előtt. Jól érzem magam itt a műhelyben, a mosolygó, fiatal munkások között. Szinte sajnálom, hogy búcsúznom kell...

Az ajtóban még megállók, visszanézek: egy virágcserépen akad meg a szemem. Mintha integetne felém, de az is lehet, hogy csak képzelem. Lassan elindulok a parkon át, s mint minden utazás befejeztével, most is felvetődik a probléma: vajon milyen címet adjak készülő riportomnak? Rövid gondolkodás után előveszek egy tiszta papírlapot, s mindössze három szót írok rá: Virág és műanyag.

VARGA ERZSÉBET

1962-ben kezdődött — hangzik a korántsem meglepő válasz. Chochláé elvtárs hellyel kínál, aztán elnézést kérő mosollyal mondja: — Sajnos, sietnünk kell, szűkre szabott az időm, ugyanis negyedóra múlva egy küldöttséget kell fogadnom. így kutyafuttában csak a legfontosabb dolgokat mondom el, aztán majd Kováéovié elvtárs megmutatja önnek az üzemet. Azonnal telefonálok neki... Jelenleg 1980 alkalmazottunk van, ebből 800 nő. Az üzem megtekintésekor majd meglátja, hogy a terhes

Hogyan kerülhet egymás mellé két egymástól ennyire elütő fogalom? Virág és műanyag: az egyik régebbi, mint maga az emberiség, a másik egészen új, hiszen mindössze százéves múltja van. Századunk elején még viszonylag kis mennyiségben állították elő, napjainkban azonban már nélkülözhetetlen része életünknek. Mondanivalóm bizonyítására csupán két számszerű adatot említek. Számoljunk tehát: az 1900-as évben földünkön 20 000 tonna műanyagot állítottak elő, 1970-ben pedig már 23 000 000 tonnát. Egyszerű osztási művelettel könnyen kiszámítható, hogy a világ műanyagtermelése, hetven év alatt az 1900. évinek ezerszázötvenszeresére emelkedett. Az imént feltett kérdésre azonban még válaszoltunk: hogyan függhet össze a virág és a műanyag? Mert valamilyen kapcsolatnak csak kell lennie köztük, ha már a címben egymás mellé kerültek. Van is, egész biztosan! Aki nem hiszi, járjon utána! Az utánajárás ebben az esetben egyszerű dolog, hiszen kételkedő olvasómnak semmi mást nem kell tennie, csak Nyitrára kell utaznia. Ha a város központjában fölszáll a 12- es számú autóbuszra, s azzal a végállomásig megy, az út végén egy festői szépségű parkot pillant majd meg, s a park közepén egy impozáns épületet. Az épület homlokára egyetlen szót írtak: „PLASTIKA“. így hívják a nyitrai műanyagfeldolgozó vállalatot. Az épület körül zöldell a fű, nyílnak a rózsák, ezer színben pompáznak a virágok. Ugye, kedves olvasóm, már kezd megvilágosodni az eddig homályos összefüggés? Ha belép az épületbe, a kint látottak után már nem is érheti meglepetés: a munkahelyen is megtalálható a virág. A műhelyekben külön — erre a célra felállított — állványokon he-I lyezkednek el a virágcserepek, s bizonyosan szerepük van abban, hogy a nyitrai Plastika jó eredményekkel dicsekedhet, munkáját, termékeit országszerte ismerik és elismerik.

Esős, hideg reggelen érkezem a 12- es végállomására, s megállók egy rö- i vid terepszemlére a park közepén, szemben az épülettel. Az első pillanatban feltűnik, hogy az épület még | befejezetlen: egyik oldalán ugyanis építőanyagokat látok felhalmozva. Tehát egészen fiatal vállalattal lesz dolgom, állapítom meg, s néhány perc múlva meg is kérdezem Stefan Chochláé mérnök, kereskedelmi igazgatótól :

— Mióta áll fenn a vállalat?

— Üzemünk nagyon fiatal, építése