A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-09-20 / 38. szám

Itt fenn, a világ tetején csend, béke és nyugalom van. De csak lát­szólag. Akadhat-e ember a földte­kén, aki egyszerűen nem veszi tu­domásul, hogy borzalmak ekéje szántja a világot, s hogy a magve­tésre született kéz most gyilkos fegyvert szorongat? ... Kiknek a bű­neit vezekli le most az emberiség? Milyen pokoli erők szabadították ör­dögeiket a világra s miért? ... Miért nem nőtt fel az emberiség önmaga tiszteletéig és becsüléséig?... Miért nem tanult a történelem véres kor­szakainak a példázataiból?... S va­jon most, ezek után, ha végleg be­fejeződik ez a pokoli színjáték, meg­­undorodik-e az emberiség a saját mocskától, a szörnyű tetteitől?... Vajon megtisztul-e véglegesen, vagy talán még borzalmasabb tettek el­követésére készül?... S vajon számon tartja-e majd a történelem azokat a névtelen hősö­ket, akik életükkel adóznak az em­beriség vértelen jövőjéért? A kiskatona úgy érezte, hogy a kérdések zápora elől lehetetlen a menekülés, a csontja velejéig hatol­tak. Beleborzongott. Nem lehet elő­le menekülni. Felelni kell rájuk. Ha szóval nem is lehet megválaszolni a kérdéseket, mégis állást kell foglal­ni ellenük vagy mellettük. De ho­gyan ? Hogyan! ? ... Tettel és cselekedettel, géppisz­tollyal és páncélököllel, élettel és halállal! Szédelegve ment a barakba, a langymelegbe. Közelgett a karácsony. Az ünne­peket megelőző napon egy tizenöt tagú csoport bevetésre ment. Esté­be hajlott az idő, mire visszatértek. Sajnos nem hiánytalanul: ketten odavesztek, ketten pedig nem a sa­ját lábukon tértek vissza: súlyosan megsebesültek. A sebesülteket az erdélyi lány vette kezelésbe. — Segíthetek? — kérdezte a kis­katona szolgálatkészen. A lány arra sem méltatta, hogy ránézzen. — Köszönöm, már készen va­gyok — mondta, majd a nyúlánk cigányképűhöz fordult. — Vizet ne adjatok nekik, esetleg pár korty for­ró teát, de azt is csak holnap reg­gel. Elment. — Miért ilyen fagyos? — kérdez­te a kiskatona kissé megbotránkoz­­va a cigányképűtől. — Nem fagyos — mondta — ö ilyen, kiskatona érted? ö nem tud nyakra-főre vigyorogni, mint a leg­több fehérnép. ö egy jellem, tiszta és világos, mint a frissen mosott ab­laküveg. — Ne mondd! — jegyezte meg iró­­nikusan a kiskatona. — Ha valaki csupa megszokásból örökké köpköd, a te szemedben az is egy jellem? ... Tiszta és világos, mint az őzsuta fe­neke? A cigányképű nem sértődött meg, ellenkezőleg: jóízűen felnevetett. A könnye is kicsordult. — Tudod-e, mit csinál a kecske­béka, mielőtt elugrik előled a ré­ten? — kérdezte a cigányképű elko­molyodva, de a szemében hamiskás fények játszottak. — Tudom — felelte a kiskato­na. — Ekkora ívben pössent feléd — mutatta vigyorogva. — Helyes — bólintott a cigány­képű. — Azt tanácsolom én neked, pajtás, hogy fáradj a sziklák mögé és utánozd a kecskebékát. Mire visz­­szajössz, biztosan lehiggadsz. Ezen meg a kiskatona nevetett na­gyot. Majd a sebesültekre pillan­tott és elkomolyodott. Az egyikük az édesapjával lehetett egyidős, a másik fiatal, alig tizennyolc éves. — Mellettük maradhatok? A cigányképű beleegyezően bólin­tott és kiment. Magára maradva megpiszkálta a tüzet, dobott rá egy­két hasáb fát. A frissen hasogatott fenyőfa enyhe gyantaillatöt árasz­tott. A sebesültek aránylag nyugodtan feküdtek. Néha fel-felnyögtek, víz után sóvárogtak. A kiskatona nem feküdt le, hanem a kályha melletti durván ácsolt lócán üldögélt, bá­multa a lobogó lángokat, gondolko­dott. Néha el is szundított egy-egy percre, egyébként ébren virrasztott. Éjfél tájban csendesen nyílt az ajtó: az erdélyi lány jött megnézni a sebesülteket. Friss volt, parányi álom sem látszott a szemében. — Hogy viselkednek? — kérdezte. — Nyugodtak. — Vizet kértek? — Kértek néhányszor. — Adtál? — Nem. A lány leült a lócára, összébb húzta magán a pufajkáját. Hallga­tagon, alig rebbenő szemmel nézett a lángokba. — Honnan jöttél? — kérdezte a kiskatona, hogy ne szakadjon meg a beszéd fonala. — Ne érdekeljen az téged. — Erdélyből? — Ha tudod, minek kérdezed? — Székelyföldről? A lány nem felelt, csak nézett a lángokba. Ismét összébb rántotta a pufajkáját, csizmás lábát keresztbe vetette, nézett maga elé, hallgatott, majd könyökét a térdének szúrta, tenyerével alátámasztotta az állát. — Megszoktál már köztünk? — kérdezte sokára, mégis váratlanul. — Meg. Ismét hosszú csend. — Nem tudod, visszajött már a parancsnok? — kérdezte a változa­tosság kedvéért a kiskatona. — Vissza. — Biztos? — Most adtam át neki a legfris­sebb jelentést. A kiskatona cigarettával kínálta a lányt, de nem fogadta el. Rágyúj­tott, s egyre azon törte a fejét, mit mondhatna, mivel törhetné fel a lány zárkózottságát. Egyetlen épkéz­láb gondolat sem jutott eszébe. — Nincs véletlenül tűd meg cér­nád? — bökte ki végül. — Minek az neked? — Elfeslett a zubbonyom. — Hol? — tekintett rá a lány. — Itt... itt a hónom alatt. — Vesd le! A lány a pufajka hajtókája mö­gül tűt és cérnát varázsolt elő, tér­dére terítette a zubbonyt és öltöget­­ni kezdett, gyakorlott, ügyes kézzel. Mintha a világ legtermészetesebb dolgát csinálná. Az egyik sebesült nyögdécselt, na­gyot vetett magán, feljajdult, aztán megnyugodva elcsendesedett. — Igazítsd meg rajta a takarót... légy szíves! A kiskatona szolgálatkészen fel­pattant, megigazította a sebesült ta­karóját, majd visszaült az előbbi he­lyére. — Ha egyszer székely vagy, isme­­red-e Tamási Áront? — Ismerem. — Szereted is? — Szeretem — felelte a lány. Olyan szépen mondta, olyan egysze­rűen és természetesen, mint ahogy a szép verset szokták elmondani. — Én is szeretem — mondta a kiskatona nagyot sóhajtva. — Miért? — kérdezte a lány, mi­közben gépiesen öltögetett. — A nyelvezetéért... Csodálatos a nyelvezete: ízes, zamatos, kifeje­ző, tele van bájjal és költészettel. A meséje meg üdén, frissen csobog, akár egy fürge hegyipatak... — Benned egy költő veszett el — mondta a lány dicsérőn, anyásán. — Tessék, felveheted! — Köszönöm! (Folytatjuk) VÍZSZINTES SOROK: 1. Az idézet első része. 14. Távbe­szélő műszó. 15. Folytonossági hiány. 16. Porcióm. 17. Mely személy. 18. Ke­vert vita. 20. Rangjelző szócska. 21. Föléje. 22. Gaál Gábor. 24. A száj­üregben van. 26. Hegy Veszprém kö­zelében. 28. Béta betűi. 30. Angol he­lyeslés. 32. Latin művészet. 33. Eszem­mel felfogom. 34. Láoszi néptörzs. 35. Spanyol férfinév. 37. Tóra betűi. 39. Európai nép. 41. Kónyá Lajos névjele. 42. Egyforma mássalhangzók. 46. A Bratislavai Információs Szolgálat szlo­vák nevének rövidítése. 47. Férfinév. 49. Fordítva: friss. 50. Kettő római számmal. 51. A szovjet motorgépko­csik nemzetközi jelzése. 52. Allathang. 54. Méhcsalád. 56. Orvosságban van! 57. Egyiptomi napisten. 62. Eladási ér­téke. 64. A harmadik dimenzió. 65. Is­meretlen névjele. 66. Senki franciául. 68. A láb része. 70. R. O A. 73. Nö­vény, főzete üdítő ital. 75. Régi fegy­ver. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Ad acta. 2. Salak egynemű betűi. 3. Éppen hogy. 4. Helyes. 5. Az idézet harmadik része. 6. Nyitás kezdete. 7. ö-betűvel a végén: közlekedési esz­köz. 8. Pap Károly. 9. Azonosak. 10. Vajdasági község. 11. Két azonos fran­cia névelő. 12. Károly Gábor.- 13. Ütő­erek. 14. Az idézet második része. 18. Oda. 19. Holt nyelv. 23. Geofizika ré­sze. 25. Almafa szélei. 26. Krajcár rö­vidítve. 27. ... Lili, magyar színésznő. 29. Nem halt meg. 31. Egyformák. 33. összevissza tép. 36. Az idézet negye­dik része. 38. Szóvégződés. 40. Hová szlovákul. 43. Fontos ásvány. 44. Fér­finév (ford.). 45. Baba betűi. 48. Becé­zett Mária. 50. Jegyez. 53. Áthelyez. 54. Egyforma betűk. 55. ... Amos Ko­­mensky. 56. Szlovák személyes név­más. 58. Termést betakarít. 59. Az el­ső emberpár névjele. 60. Figyelmez­teti. 61. Város Erdélyben a Maros mentén. 63. Női hangnem. 67. Egy né­metül. 69. Ékezettel: gyermekköszön­tés. 70. Föléje. 71. A. J. 72. Izomsza­lag. 74. Mássalhangzó kiejtve. Beküldendő a vízszintes 1, függőle­ges 14, 5, és 36. számú sorok megfej­tése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „ ... az új felfedezések az emberiség­nek inkább javára, semmint kárára fognak válni“.

Next

/
Thumbnails
Contents