A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-20 / 38. szám
A HÉT FOLYTATÁSOS KÉPES FILMREGÉNYE • Szovjet bűnügyi film • Rendezte Aloisz Brencs a briliánskirálynőnek 1.ré Szokolovszkij felügyelő letette felöltőjét, táska jóból kis magnót vett elő, még egyszer körüljárta a feldúlt lakást, utána ismét az asszonyt kérdezte: — Mikor látta utoljára Grubsnét? — Az utcán találkoztam vele. Bevásárolni volt. Elmondottam neki, hogy a hét végét anyámnál töltjük, kislányommal elutazunk. — Mikor, melyik napon volt ez? Emlékszik rá? Az asszony egy ideig gondolkozott. — Biztosan tudom: szerdán. Pontosan tíz órakor, délelőtt. A felügyelő oz asztalra tette o magnót és a mikrofont, magához intette munkatársait, és rövid utasításokat adott nekik. A lakóházbon futótűzként terjedt o hír: Grubsnét holtan találták lakásában, — a szerencsétlen asszonyt ismeretlen tettes meggyilkolta . . . A bűnügyi rendőrség nyomozói perceken belül megérkeztek. Szokolovszkij, a tapasztalt felügyelő körülnézett a feldúlt lakásban, majd a hullát vizsgáló orvoshoz fordult. — Mikor történt? — kérdezte röviden. — Két vagy három nappal ezelőtt. A gyilkos erős kénsavval öntötte le az áldozat arcát. Lehet, hogy a kénsav, de az is lehet, hogy más okozta a halóit. Ezt majd a boncolás állapítja meg. A kénsav felismerhetetlenségig szétmarta az asszony arcát. Szokolovszkij magához intette a fényképészt. — Az áldozatot szokás szerint minden oldalról fényképezd le, és a feldúlt lakás minden részéből készíts felvételeket — mondta neki, majd az ajtóban kíváncsiskodók egyikéhez fordult. — ön Grubsné szomszédja? — Igen... Kérem ez szörnyűi Szegény Grubsné ... Ki hitte volna, hogy a szegény asszony .. . — önt hogy hívják? — szakította félbe a felügyelő a siránkozó szomszédasszonyt. — Olga Balodisz vagyok. Evek óta lakom itt, de ilyen még sohasem történt . .. A felügyelő az ablakhoz ment. Előbb a csukott ablakot, majd az alatta nyüzsgő utcát figyelte. Ezután folytatta oz asszony kihallgatását. — Es szerda óta nem látta Grubsnét? — Nem! — És ez önnek nem tűnt föl? — Nem! Grubsnét néha hetekig, sőt volt úgy, hogy hónapokon át nem láttam. Időnként elutazott. — És segélykiáltásokat nem hallott? — Nem! — De én hallottam! — szólt beszélgetésükbe a házmester, aki a kíváncsiskodó asszonyok között szintén az ajtóban ócsorgott. — Jöjjön beljebb! — szólt a felügyelő a házmesterhez. — Mikor hallotta a segélykiáltást? Beszélgetésüket a telefon csengése szakította meg. A felügyelő jelentkezett, szótlanul vette tudomásul a központ tájékoztatását. — Előbb azt mondotta, hogy hallotta Grubsné segélykiáltását. Mikor, és miért nem ment segítségére? — Csütörtökön, éjfélkor volt. Vendégeim voltak, azokat engedtem ki a kapun. Grubsné kiabálásának nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, mert sokszor előfordult, hogy hisztérikus rohamaiban a szomszédokkal veszekedett. — ön hol volt csütörtök este? — fordult a felügyelő ismét Olga Balodiszhoz. — Otthon voltam. Sokáig a televíziót néztük, majd lefeküdtünk. — és semmit sem hallott? — Nem! A daktiloszkopus szakította félbe a beszélgetést: — Ezen a poháron két női ujjlenyomatot találtam. Az áldozat minden valószínűség szerint nővel szórakozott utolsó órájában ... Az ajtóban álló egyik fiatalasszony észrevehetően nagyon megijedt. .. (Folytatjuk)
