A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-13 / 37. szám
A fürdőpark központja NIMNICA A Fehér-Kárpátok és a Javorníky hegylánc találkozásánál, a Vág folyó romantikus völgyében levő Púchov város tőszomszédságában, a hatalmas duzzasztógát mentén épült hazánk legfiatalabb gyógyfürdője: Nimnica, melyet az első -■ években Nosicének neveztek. Nimnica 290 m tengerszint fölötti magasságban fekszik. A gyógyfürdő létesítményeit a duzzasztógát mentén húzódó domboldal déli, napos részén építették. Éghajlata rendkívül kedvező, flórája gazdag. A tájat nagy kiterjedésű virágos rétek jellemzik, ezek fölött összefüggő erdőségek és fiatalabb erdősávok vonulnak. Nimnica gyógyfürdőt 1959-ben létesítették. A völgyben bugyogó források vizét azonban a környék lakói már évszázadokkal azelőtt ismerték. Jóízű, hideg vizének gyógyító hatásáról már a régmúlt időkben tudott a nép, a forrásokról regéket meséltek. Cranz professzor, az európai hírű balneográfus 1777-ben megjelent művében szintén megemlíti, hogy néhány kilométerre Púchov várostól, Nimnica falu közelében, az egyik domboldalon kitűnő, gyógyító hatású, új erőt adó ásványvíz bugyog a föld mélyéből. A forrás később elapadt, feledésbe ment. 1953-ban, amikor a duzzasztógátat kezdték építeni, a terep geológiai vizsgálatánál a föld mélyéből kitűnő ízű ásványvíz tört fel. A laboratóriumi vizsgálatok során megállapították, hogy az ásványvíz rendkívül káros hatással van a vasbetonra, megnehezíti a gát építését. Az építők ezért mélyfúrással fogták föl a forrás vizét, a duzzasztógát tartófala alól csöveken Nimnicára vezették, ahol lerakták az új gyógyfürdő alapjait. Ma már több forrás szolgáltat vizet az egyre híresebb gyógyfürdőnek. A nimnicai gyógyvíz hőmérséklete 10—15 Celsius fok. Az erősen szénsavas, meszes, klóros, jódos gyógyvíz különböző betegségek gyógyítására alkalmas. Nimnicán a serdülő korban levő fiatalok számára külön osztályt létesítettek. A gyógykezelést szakorvosok irányítják. A szanatóriumot korszerű orvosi műszerekkel, berendezéssel és laboratóriummal látták el. Az ivókúrát inhalációval, fürdőkkel és szükség esetén gyógtornával egészítik ki. Kitűnő eredménnyel gyógyítják a testi kimerültséget (aszténiát), légzőszervi megbetegedéseket és reumatikus szívbetegségeket. A gyógyfürdőben egyágyas szobák állanak a betegek rendelkezésére. A közös ebédlő a fürdő központi épületében van. \ A duzzasztógát mesterséges taván különböző vízisportok üzhetők. A tó halállománya gazdag; a sporthorgászat kellemes időtöltés. Nimnica festőién szép, romantikus vidékét különösen a nyári hónapokban sok ezer hazai és külföldi turista keresi fel. A nimnicai gyógyforrás történetével kapcsolatban sok hagyomány, rege él a nép ajkán. A legérdekesebb közülük talán az alábbi: Valamikor régen, Púchov város közelében, híres csárda állott a Vág partján. Az- ütöttkopott épület már akkor nagyon régi volt. Azt beszélték róla a vének, hogy már abban az időben ott állt, amikor az ország déli vidékeit a portyázó török fosztogatta, és azt is mesélték, hogy már akkor olyan halászlét és juhtúrós galuskát főztek, aminek nem volt párja hét vármegyében. A csárda Balázs Gáspáré volt. Apjától örökölte, akire nagyapja hagyta. Gáspár szorgalmas és becsületes ember hírében állt. Becsülték a világot járó kereskedők, kupecek, és kocsmájába szívesen látogattak el a közeli várak urai is. * * * Sűrű, sötét éjszaka borult a Vág-parti csárdára. Thurzó Ádám, a biccsei vár ura a söntés egyik sarkában, tölgyfából faragott asztalnál ült. Mellette Jasenák Péter, a zsolnai városbíró bóbiskolt. Sápadt arcáról, amelyet az asztalon pislogó viaszmécs tompán világított meg, lerítt, hogy gondok gyötrik. Még sohasem volt olyan kínos helyzetben mint most, amikor a várúr olyasmit követelt, aminek teljesítése nem tőle függött. — Mit gondolsz — fordult Thurzó Ádám a bíróhoz , miért vagy te városbíró? Ha nem tudnád, megmondom: azért, hogy parancsaimat, kívánságaimat teljesítsd! És most jól jegyezd meg, amit mondok: ha kívánságomat teljesíted, száz aranyat kapsz, hivatalodban megerősítelek, de ha nem, elcsapatlak s még a városból is elűzlek! A városbíró reszkető kézzel emelte föl az asztalon álló kancsót. Előbb urának, maid magának töltött. A tüzes pálinkát egy szuszra kiitta, a poharat szertartásosan tette vissza az asztalra. — Már későre jár, Majd kora reggel, amikor még nem lesz nép a csárdában, beszélek a kocsmárossal. Tudod, szívesen hozzád adná a lányát. De hogy Mara mit mond, hogyan dönt, azt nem tudom... ♦ * * Sok mindent rebesgettek Jánosikról, a vidék betyárvezéréről. Beszélték róla, hogy a Sulovisziklákkal övezett erdők mélyén, egy hatalmas tölgyfa gyökerei között több aranya, kincse van elrejtve, mint amennyit a bécsi császár pincéi őriznek, azt is suttogták, hogy halálosan szerelmes Marába, a vágparti kocsmáros lányába. Thurzó Ádám fülébe is eljutott a hír. A féltékeny várúr ezért a njegye minden hajdújával a betyárt hajszolta. A hajdúk elállták a csárdához vezető utakat, uruk minden parancsát teljesítették, de hiába. A nyomára sem bukkantak a betyárnak. Jánosik mindezt tudta, de nem törődött vele. Ha kedve szottyant, titkos utakon odatalált a csárdához, és az erdei rigó füttyét utánozva kikihívta Marát az erdőszélre, vagy a vágparti füzesekben elrejtett csónakjába. Ez történt azon az éjszakán is, amikor a biccsei várúr türelmetlenül arra várt, hogy a zsolnai városbíró megkérje számára Mara kezét. Amikor az éjszakai csöndben Mara meghallotta Jánosik füttyét, nesztelenül, mint az árnyék, a Vág partjára osont. — Thurzó megint a csárdában van. Mit akar már megint? — kérdezte a lánytól ingerülten a betyár. — Kihallgattam a beszédét. Apámtól a kezemet akarja megkérni. Feleségül akar venni. — És te? ... Hogyan döntesz? Mara a betyárhoz simult. Lenszínű haja aranyosan tündöklött a hold tompa fényében, kék szeme felcsillant, mosolygó arcát elöntötte a pír. — Szeretlek ... Nagyon szeretlek ... Sose leszek Thurzó felesége. De egyre kérlek: hagyd abba ezt az életet. Jánosik szorosan magához ölelte a lányt. Vadul csókolni kezdte. Mara védekezett, majd hirtelen kitépte magát a betyár ölelő karjából és elfutott. * * * A betyár nem futott a lány után. Jól ismerte már a szerelmes, de szeszélyes Marát, tudta, hogy másnap estére, ha hívja, ismét jön. Leült a vízparton s azon tűnődött, amit Mara mondott. — Nem! Nem hagyok föl azzal az élettel. Még akkor sem, ha Mara elhagy — döntött. Ahogy ott ült, egyszerre csak léptek neszére lett figyelmes. Gyorsan beugrott a sűrű bokrok közé, onnan leste a közeledőt. A hold fényében már messziről felismerte Buga Jóskát, a nagyszájú félcigány, félbetyár, kötekedő, verekedő csibészt, akinek sok rossz tulajdonsága mellett volt egy jó is: úgy tudott hallgatni, mint a sír. Nagy gonddal és szakértelemmel kezelik a gyógyulást kereső betegeket 18
