A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-06 / 36. szám
Az Inka megszemélyesítője Inti Raymi ünnepén INDIÁNOK ROMANTIKA NÉLKÜL Machu Picchu, a nemrégiben repülőgépről felfedezett inka város az Andokban Ki hinné, hogy Dél-Amerikában csaknem ezerre tehető a különböző indián nyel vek (nem tájszólásokI) száma? S ugyancsak ennyi indián nemzet, törzs és altörz él itt. Ahány nemzet, ahány törzs és altörzs, annyi szokás, hitvilág, művészet, élet felfogás. Dél-Amerikában még az indiánok bőrszíne is egy egész színskála a csak nem feketétől a barnán és a sárgán át egészen a fehérig. S ami a legérdekesebb az utóbbiak szeme kék vagy zöld. A dél-amerikai indiánságot nagyjából két cső portra oszthatjuk: öserdei (síksági) és hegyvidéki indiánokra. kát az indiánok színekben tobzódó öltözékükkel. A hegyvidéki indiánok rendkívül szorgalmas emberek, s közülük a legnevezetesebbek a kecsuák Peruban és Bolíviában, az araukánok Chilében, az aymarák Chilében, Bolíviában és Peruban. A hegyvidék nem bőkezű a vadon gyermekeihez, s éppen ezért olyan nagy a különbség a földművelő hegyvidéki és a síksági vagy őserdei halász-vadászgyűjtőgető törzsek életmódja és kultúrája között. A szorgalom, az iparban való jártasság és az építő művészet tette lehetővé olyan csodálatos kultúrájú és nagy birodalmak létrejöttét, amilyen az aztékoké, a mayáké és az inkáké (kecsuáké) volt. Ezért jöhettek létre olyan jelentős kultúrcentrumok, mint Tihuanako, Chimu, Mochica, Itza, Nazco, Chavin, Teotihuacan, Tula, Tigris-hegy, hogy csak néhányat említsek. A hegyvidéki indiánok kultúrája a hódítás idején élte virágkorát. Sajnos a spanyol hódítók érkezésekor kezdetét vette a legkíméletlenebb kizsákmányolás, rablás és rombolás, a múlt emlékeinek pusztítása, a vezető rétegek és a tudós papság tervszerű kiirtása, ami azután a kultúra hanyatlásához, az indián birodalmak megsemmisüléséhez és a nagy kultúrcentrumok elnéptelenedéséhez vezetett. S az ötszáz év előtti viszonyok azóta se nagyon változtak. A földreform lenne az egyetlen üdvözítő megoldás a hűbéri viszonyok megszüntetéséhez. A hegyvidéki indiánok egyik elsőszámú ellensége a legrosszabb minőségű (s éppen ezért a legolcsóbb) pálinka, ami az észak-amerikai indiánok réme is volt. Ez az oka a kulturális hanyatlásnak, a fizikai visszafejlődésnek, az egyén és sokszor egész népcsoportok pusztulásának. S a kormányhivatalok ezt nagyon jól látják, de karbatett kézzel, némi elégtétellel és alig vagy egyáltalán nem titkolt kárörömmel nézik. A közmondásossá vált indián akaraterő, mellyel legyőznek minden fáradtságot és fájdalmat, tehetetlennek bizonyul az alkohol elleni harcban. Fizikai ellenállóképességük csak a hagyományos betegségek ellen nyújt védelmet, de a behurcolt betegségek, amilyen például a nátha és a himlő, könynyen legyűrik őket. Az egyetlen és talán utolsó remény a bennük élő törzsi összetartozás érzése, a közös nyelv szeretete, a népművészethez és az ősi iparágakhoz való ragaszkodás. Mert a múlt emlékeit és a szájhagyományt nem lehet a lelkűkből kiirtani. S éppen ők mondják: „Minden végetér egyszer, de a remény örökké él!" „ÉLJEN AZ INKÁK FÖLDJE!" A remény egyik példája az inkák ősi ünnepe, az Inti Raymi, melyet minden évben július 24-én rendeznek meg már évezredek óta. Az Inka-birodalomban ezen a napon ünnepelték meg a kukorica betakarításának napját. A hegyi indiánok a felhők között élnek, mint az antik görög hitvilág istenei, a közép-amerikai Kordillerák és a délamerikai Andok magas fennsíkjain Mexikótól Chiléig, nemegyszer ötezer méteres magasságban. Mivel nagyjából hasonló körülmények között élnek, sok hasonlóság fedezhető fel a szokásaikban, az öltözködésükben, a házaikban stb. A zord időjárás viszontagságai rákényszerítik őket a meleg gyapjúholmi viselésére, amilyen a poncho, a sapka, a különféle kalapok, sálak, meleg takarók, s természetesen kőből építik a házukat is. A hegyi folyók völgyében és a meredek hegyoldalak teraszain minden darabka földet megművelnek. Már év ezredek óta a burgonya és a tenger a két legfontosabb terméke a hegy vidéki indiánságnak. A ponchók pompázó színei és díszít) motívumai, a szabásuk -és a viselésű módja szinte minden faluban más é más. Aki véletlenül eljut egy vasárnap vásárra, esetleg egy népünnepélyre, a tobzódhat a színek csodálatos forgata gában. Ezekben a színekben és motívu mokban még él a múlt. Minek ez a tar kaság? Talán éppen a vidék, a táj egy hangúsóga az ok. A kopár csúcsok é hegyoldalak, a kiégett fű és néhán kaktuszcserje, ez minden. A természe, egyhangúságáért kárpótolják itt magu-Az ősi inka erődítmény, a Saqsaywaman monolit falai alatt rendezik meg ezt az ünnepélyt, az Inka-birodalom hajdani fővárosa, Cuzco (annyi mint „köldök") közelében. Már kora hajnalban ellepik az évezredekkel dacoló falakat a nézők ezrei, hogy minél jobb helyről gyönyörködhessenek a pompázatos felvonulásban. A kecsuák magas fehér és fekete kalapban, az aymarák a hagyományos keménykalapban, mások meg a tarka kötött sapkában, a „chullos"-ban. Tíz órakor kezdetét veszi a felvonulás. Hordszéken hozzák az inka (császár, a Nap Fia) megszemélyesítőjét, a Mindenek Urát, követik öt a díszesen öltözött főurak és főpapok, a Nap- és a Hold-templom szüzei, az inka feleségek, a hadvezérek, a fegyveres csapatok, a táncosok, énekesek, fuvolások és kagylókürtösök csapatai. A zene távoli viharra emlékeztet, pompás hátteréül szolgál az egész ünnepségnek és a vallási szertartásoknak. A Nap-isten már lassan pihenni tér, de még tart az örömünnep. Sehol egy spanyol szó. Mintha csakugyan közeledne már az indián nép megújhodásának ideje. Az indián fajnak, kultúrának és nyelveknek halhatatlanságába vetett hit csendül ki az inka és a nép üdvrivalgásából : Causachan Inti llaqtal!... örökké éljen az inkák földjei... örökké éljenek a Nap-Fiának leszármazottai I . . . AZ ŐSERDŐK ÁRNYÉKÁBAN Az őserdei indiánokat képzeljük (délamerikai áttételben) „igazi" indiánoknak. Az arcukon festett motívumok, kezükben íj és nyíl vagy fúvócső, jaguárfogakból készített nyakláncot viselnek, a fülükben tolldísz. A hegyvidéki és az .őserdei indiánok között igazán nagy a különbség. S ez nemcsak az életmódjukban és az öltözködésükben nyilvánul meg, hanem a mentalitásukban is. Az őserdei indiánok tolldísze nem csüng le viselőjének hátára, hanem valóban csak a fejet díszíti, mert a hoszszú tolldísz akadályozná őket az őserdőben való mozgásban. Az északamerikai préri egészen más, mint a csaknem áthatolhatatlan őserdő. Annál több időt fordítanak az arcfestésre. A modern asszony csodálkozna azon, mennyi időt szentel az őserdei indián A vaddisznó őserdeiben kidolgozása Peru
