A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-06 / 36. szám
i Jé' nő orra, hogy orcát naponta művészi Ízléssel kifesse. Mert az indián asszony is tetszeni akar. — Kutené indiánok vagyunk és ez a mi országunk! — mondja fenyegetően az indián harcos, ha arra téved egy idegen. S ezzel az egy mondattal mindent megmondott. Utána már csak a fegyverek beszélnek. AZ ÖSTERMÉSZET GYERMEKEI A mentalitását tekintse az indián egészen más, mint a feher ember. S ez — fokozati eltérésekkel — minden indiánra vonatkozik. Az indián a természet gyermeke, akinek mindene a természet és ez meghatározza a viselkedését is. Nem ura és kizsákmányolója a természetnek. Csak azt veszi el, amire pillanatnyilag szüksége van. Nekünk furcsa, hogy miért nem vadászik többet, miért nem ad el több bőrt vagy füstölt húst, de szerinte ez így van rendjén. — Miért tenném? — kérdi az indián. — Nekem ez elég. Kinek szednék több para-diót, irtanám ki a környéken a vadakat? Eladásra? Mindenem megvan, semmire sincs szükségem! Az őserdei indiánt nehéz, csaknem lehetetlen meggyőzni. Ho fehér emberrel beszél, az „kifárasztja". Annál szívesebben elcseveg a társaival. Kacagásuk felveri az egész környéket. Az őserdei indián hetekig kóborol az őserdő ben, evez a folyókon, hogy elejthesse az „ő jaguárját", azután hazatér, a felesége étellel kínálja, s az élet megy tovább. A „köszönöm" és a „kérem" szó hiányzik ezeknek az indián nyelveknek a szótárából. • — Nekünk nem kellenek ilyen szavak! — mondja. — Vagy adok valamit, mert adni akarok, vagy nem adok és akkor nem használ a kérés sem! S ez nem neveletlenség, hanem jellegzetes indián erkölcs. Ha egy Idegen jól akarja magát érezni a körükben, alkalmazkodnia kell hozzájuk. Mert ők nem alkalmazkodnak! Sok szépet és jót tanulhatunk a vadon romlatlan gyermekeitől. Egyéb jó tulajdonságaik mellett az indiánok kitűnő vadászok. Míg a fehér ember éhen halhat az őserdőben modern ismétlő puskájával. Az indiánok ismerik azt a gyümölcsöt, amely gyorsan megszünteti a gyomor és a fogfájást, azokat a leveleket, melyek meggyorsítják a törött csontok összeforradását, a nők magtalanságát gyógyító fakérget. A civilizált fehér ember kétségekkel és bizonytalansággal tele, tétován áll a félmeztelen indián és a tudománya előtt. Amaz bármilyen hihetetlen is, ismeri a csodálatos gyógyítások titkát, a természet rejtelmeit, mert már csak egyedül ő él vele teljes összhangban, a legnagyobb és legideálisabb egyetértésben. MNISLAV ZELENY, mérnök Kutené asszony a gyermekével A szerző felvételei A JÖVŐ EMLÉKEI A teotihuacani Nap-piramis, Amerika egyik leghatalmasabb építménye MIT SEJTET A NAP-PIRAMIS? Egy monda szerint Teotlhuacanban két isten áldozta fel magát, hogy ezzel a napot és a holdat rávegye égi pólyája megjórására, A város két legnagyobb építménye, a Nap és a Holdpiramis mai neve talán ezen az ősi mondán alapul. Az „Istenek városát" a Nap-piramis uralja, melynek alapterülete 150X140 méter, magassága 65 méter. A koloszszus súlya 2,5 millió tonna. Lapos tetején egykor templom állott. Számítások szerint építésére legalább 20 ezer ember munkáját kellett fordítani 20—30 éven át. A Nap-piramisnak szerkezetében és külső képében pontos másolata a „fiatalabb" Hold-piramis, amely azonban csak 43 méter magas. A piramist nyerstéglából rakták és kővel burkolták. Innen vezet dél felé a Halottak útja, a szent út. Sigvald Linné svéd archeológus megállapította, hogy mind a szent út iránya, mind pedig valamennyi fontos teotihuacani épület tájolása 17 fokkal tér el jobbra az észak-dél vonaltól. Az építmények kelet-nyugati vonala az év két napján a nap lenyugvásának pontjára mutat, mégpedig azon a két napon, amikor a nap eléri a zenitet. A piramisépítő kor emberei tehát nemcsak a nap évi pályájának, hanem más csillagok járásának a megfigyeléséhez Is értettek. Oe Teotihuacan kora és építőinek kiléte teljesen ismeretlen. Ugyancsak Itt, Teotihuacan óriási területén épült Quetzalcoatl (Kvetszalkoatl) Isten, Kukulcan (ami maja nyelven annyit jelent: Tollas Kígyó) temploma. A hagyomány szerint egy fehérbőrű, szakállas ember jött a csillagokból, akinek hatalma és nagysága olyan óriási volt, hogy az egyenesen már nem is földi hatalomnak tűnt Ez az uralkodó félisten nemcsak azzal adott nagy tisztességet az egyszerű halandóknak, hogy köztük élt a Földön, hanem sok tudományra, művészetre tanította a toltékokat, és megismertette velük a kukoricaültetés és a gyapotfestés fortélyait is. Mindenütt megtalálhatjuk a jelképét, a szárnyas kígyófejet. Aztán Kvetszalkoatl visszatért a hajnalcsillagra, de megígérte tanítványainak, hogy hosszú idő múlva újra eljön. Kukulcan — Tollas Kígyó, azaz Kvetszalkoatl, történelmi személy volt, ez ma már nem kétséges. Egyes szájhagyományok szerint magas termetű, fehér arcú, szőke hojú, szakállú ember volt, s így a fekete hajú, barna bőrű és szakálltalan toltékok szemében valóban, ho nem is istennek, de feltétlenül küldöttjének és földi helytartójáéi Tulábál származó tolték harcos-alak nak tekintették. Kvetszalkoatlhoz és néhány társához fűződik a részint a maja óbirodalom területén megszervezett „új-birodalom" hatalma. Személye körül ma is dúlnak a viták. Elhangzottak komoly, bár tudományosan nem megalapozott feltételezések, amelyek szerint ez a férfi egyike volt azoknak a régi európai hajósoknak (normanok?), akik azokban az időkben eljutottak Amerika partjaira. Dönicken idegen égitestek űrhajósára gyanakszik. S bizonyítékul a Palanque-i kőtáblára hivatkozik. Kvetszalkoatl eltávozása után Tollán, a toltékok városa még több, mint egy évszázadig fennállt. Utána ugyanúgy pusztult el, mint TeotMiuacan: a nomád törzsek lerombolták és felperzselték. Tollán vagy más néven Tula, mintegy 80 kilométernyire fekszik a mexikói fővárostól, s a tudomány időszámításunk IX. századára teszi és egy tolték vezér, • Mixcóatl nevéhez fűzi megalapítását. Az óriási mexikói magasföldön való hosszas bolyongás után, Mixcóatl ide vezette népét, de amíg idáig elértek sok-sok véres harcot kellett megvívniuk a vad, barbár törzsekkel, akik észak felől jövet állandóan üldözték a toltékokat. A tudósok többsége azt feltételezi, hogy a toltékok vándorlásának kezdete minden valószínűség szerint Teotlhuacának a pusztulásával állt összefüggésben. Azt azonban, hogy a toltékok a teotihuacaniak közvetlen leszármazottjai voltak-e, vagy sem, ma nem tudjuk megmondani, de valószínűnek látszik, hogy egy olyan, valóban hatalmas nagyságú városállamnak az összeomlása, mint amilyen Teotihuacan volt, feltétlenül példátlan méretű áradatot indított meg, s a Mexicói-völgyet lakó népek nagy részének áttelepülését hozta magával. A toltékoknak áttelepülésük során az új helyen rövid idő alatt nemcsak egy hatalmas várost sikerült felépíteniük, melyben szilárdan megvetették a lábukat, hanem valamennyi közel fekvő területet is leigáztak és erős, harcias államot hoztak létre, amelynek vezére, mint említettük, Mixcóatl volt. Mexikó központi területének második nagy civilizációs centruma tehát Tula lett. Pusztulása után, sok évszázaddal később a régészek olyan helyen bukkantak romjaira, ahol addig még csak nem is feltételezték hajdani létezését. Az ősi Tula régészeti maradványaira a most Is létező Tula nevezetű szegényes, kis vidéki városka falainál találtak rá az archeológusok. A legenda még ma Is azt tartja, hogy a régi időkben Tulót egy égigérő létra kötötte össze a távoli maja városokkal, Cobával Chichén Itzával és Uxmal-la. A Tula környékén talált szoboróriások néma őrökként tekintenek a tájra, mint akik nagy titkokat őriznek. Valamennyien egyforma ruhát viselnek és furcsa sisakot. Valószínűleg harcosokat ábrázolnak. De nagyonis technikai jellegű dobozokat viselnek a mellükön és kezükben olyan eszközt tartanak, melynek rendeltetését még nem sikerült megfejteni. Talán valami számunkra ismeretlen, földöntúli fegyvert? A majo indiánok, ma még nehéz biztosan megmondani, hogy hány évezreddel ezelőtt népesítették be először Guatemala és Honduras földjét, majd utána a Yucatán félszigetet is. Ez minden /Valószínűség szerint az i. e.-i I. évezredben történt, és e régi idők óta történelmük, kultúrájuk és egész életük ehhez a napsütötte, trópusi esőktől áztatott, áthatolhatatlanul sűrű növényzetű, mocsaras földhöz kapcsolódik. Itt több mint száz nagy- és kisváros, városka maradványaira, az ősi maják nagyszerű fővárosaira bukkantak. De ki tudja még mennyit rejtenek el a kíváncsi emberi szem elől a hatalmas erdőségek? BIRICZ TIBOR
