A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-06 / 36. szám
— Miről szeretnének írni? A kövecskékről vagy rólunk? — Természetesen mindenről! — Ez már beszéd! Keressék meg valamelyik műhelyben Kovács Attilát, a mestert. Majd ő „eligazítja“ magukat. Ez a rövid beszélgetés a portán hangzott el: a Szlovákiai Kőipari Vállalat le vicéi (lévai) üzemének a portáján. A vállalat „Az építésben szerzett érdemekért“ kitüntetés viselője, s termékeit országszerte ismerik. Három fióküzeme Levicében (Léván), Bratislavában és Krupinában (Korponán) működik. Most tehát Levicében (Léván) vagyunk. Elindulunk a hatalmas kőtömbök között a műhelyek felé. Eszünkbe jut a portás, aki „kövecskékről“ beszélt. Vajon ezek azok? — Hol találhatjuk meg Kovács Attilát? — kérdezzük a munkásoktól. — öt most ne is keressék! Gyűlésre ment... Nézzék meg inkább az üzemet. Hiszen éppen ezért jöttünk! Első lépéseink még botladozók, tanácstalanok, hiányzanak a szakképzett mester útbaigazító szavai, de aztán hirtelen otthonosan kezdjük érezni magunkat a műhelyben: ráakadunk ugyanis a „kövecskékre“. Tehát mégsem tréfált a portás. A hatalmas kőtömbök szomszédságában megtalálhatók az apró kövecskék is. Ugyan mi készül belőlük? Forog a kőcsiszoló korong, fényesedik, szépül a pici kődarab. A munka csodálatos eredményét látva nekünk is kedvünk támad megpróbálkozni a kőcsiszolással, de aztán eszünkbe jut a régi latin közmondás, amely azt tanácsolja a vargának, hogy maradjon a kaptafánál. Az újságírónak meg — ezek szerint — kérdezősködnie kell. Lássunk hát hozzá! — Mi készül ezekből az apró kövecskékből? — Karkötő. — Ha jól látom, az „alapanyag“ aranyonix. — Igen ... — És itt, az üzemben össze is állítják a kövecskéket? Tehát itt készül el a karkötő? — Mi csak a köveket csiszoljuk, a további munkálatokat az aranyművesek végzik. Ezeket a kődarabokat előbb ezüst foglalatba rakják, csak azután állítják össze. — Magának van már ilyen karkötője? — Természetesen. — Még egy személyes kérdés: hány éves és mióta dolgozik a "Vállalatnál? — öt éve dolgozom itt és huszonegy éves vagyok. — A nevét is elárulná olvasóinknak? — Kodák Éva. A szomszédos korongon sportplakettek készülnek — szintén aranyonixból. Az érdekes munkát Mihál Eszter végzi. — ön hány éve csinálja ezt? — Életemnek több mint felét töltöttem ezzel a munkával. Negyvennyolc éves vagyok és huszonhét éve dolgozom az üzemben. A plaketteket sem mi állítjuk össze, a változatosság kedvéért ezt Prágában csinálják. Tehát mi csak az alapanyagot, a csiszolt követ küldjük a fővárosba. Hirtelen egy csodálatos virágvázán akad meg a szemem. Természetesen ez is itt készült: mint később megtudjuk, Lipták István munkája. — Most min dolgozik? — kérdezzük István bácsitól. — Egy dohányzókészletet csinálok. Három részből áll majd, ha elkészül: cigarettatartó és hamutartó tartozik hozzá, s az egésznek az alja, egy kőtálca. — A kővel való munka bizonyára sok időt igényel. Mennyi ideig készül egy ilyen készlet? — Fél napig. — ön hány éve dolgozik ebben az üzemben? — Ezerkilencszáznegyvenkettőtől. Tehát pontosan harminckét éve. Bizony, nehéz lenne pontosan megmondani, hány váza vagy dohányzókészlet került ki azóta Lipták István keze alól. Ügy huszonhárom-huszonnégyezerre lehetne talán „saccolni“. De menjünk tovább. Még bekukkantunk egy-két műhelybe, ahol óriási kőtömböket darabolnak, fűrészelnek lapokra, majd az irodahelyiségek felé indulunk. Néhány perc múlva már az üzem igazgatója, Stefan Drappah dolgozószobájának az ajtaján kopogtatunk. Drappan elvtárs készségesen rendelkezésünkre áll: elmond mindent, ami érdekel bennünket, s amit az üzemről okvetlenül tudnunk kell: — A levicei üzem 1938—39-ben alakult. Először a Szociális Közjóléti Szövetkezet nevet viselte, mivel csak többgyermekes családapákat alkalmaztak itt, akiknek valóban nagy szükségük volt a munkára, tehát a kereseti lehetőségre. Abban az időben még csupán díszműtárgyak készültek üzemünkben, amelyeket főleg a Balkánra exportáltak. Később, a felszabadulás után megkezdődött a travertin feldolgozása, a padló- és épületburkoló lapok előállítása. — Körülbelül mennyi követ dolgoznak fel évente? — Ha a zúzottkő-feldolgozást nem számítjuk, évente átlag kétezer köbméter követ — főleg márványt, travertint, onixot, aragonitot — dolgozunk fel, amelyet részben saját bányáinkból kapunk, de főként külföldről — a Szovjetunióból, Magyarországról, Romániából, a Német Demokratikus Köztársaságból, Jugoszláviából, Kubából és Egyiptomból — hozunk be. — Hány alkalmazottjuk van? — Az egész vállalatnak 240, a mi üzemünknek pedig 70. Menynyiségi szempontból nem túl magas a produkció, mivel a Jjégi, hagyományos módszerekké dolgozunk. A kő törékeny, nagy megterhelést nem bír el, s ezért az új módszerek és berendezések alkalmazása meglehetős nehézségekbe ütközik. Ahol azonban lehet, az elavult berendezést újabb gépekkel cseréljük fel. Például a kővágás már gyémántbetétekkel történik. Ezerkilencszázhetvenhatra üzemátépítést tervezünk. Munkánk eredményét az ország minden táján láthatják. A bratislavai új hídhoz is a mi vállalatunk szállította a csiszolt kőburkolatot, s a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója alkalmából felállítandó emlékmű előtti térséget is az itt csiszolt kőlapokkal burkolják. Forog a kőcsiszoló korong, fényesedik, szépül a pici kődarab. Karkötő, váza vagy dohányzókészlet lesz belőle. Kissé távolabb hatalmas kőtömböket fűrészelnek: ezekből lépcsőlapok, esetleg épületburkolatok készülnek majd. Kövek és kövecskék egyaránt átalakulnak, hogy szebbé, kényelmesebbé, gazdagabbá tegyék életünket ... VARGA ERZSÉBET Kövek és kövecskék
