A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-06 / 36. szám
Gustav Husák, a CSKP KB főtitkára hétfőn, augusztus 26-án fogadta a köztársaság valamennyi kerülete mezőgazdasági dolgozóinak küldöttségét. Ennek vezetői: Bohuslav Vecera, Josef Nágr és Ján Janovic mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterek jelentést tettek az állami gabonafelvásáilási terv teljesítéséről. — A képen: Josef Nágr, a Cseh Szocialista Köztársaság mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere jelentést.tesz Husák elvtársnak. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár Nicosiában Kleridesz ügyvezető ciprusi elnökkel és Denktassal, a török közösség vezetőjével tárgyalt. Napirenden szerepelt a ciprusi kérdés tárgyalásos megoldására tett szovjet javaslat, valamint a mintegy kétszázezer főnyi ciprusi menekült problémája is. — A képen: Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár (jobbról) és a fogadására megjelent Kleridesz ügyvezető elnök a nicosiai repülőtéren. Szombaton, augusztus 24-én megérkezett Prágába a Szovjetunióból a Barátságvonat, amellyel Csehszlovákiába utazott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának 12 képviselője, 35 szocialista munka hőse és a Csehszlovákia felszabadításáért folytatott haicok több szovjet részvevője. — A képen: Fogadtatás a Smichovi pályaudvaron. Miközben a saigoni rendszer csapatai a párizsi megállapodások megsértésével területrabló háborút folytatnak a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának ellenőrzése alatt álló területek ellen, a dél-vietnami nép mindenütt szép sikereket ér el az országépítésben. Ehhez tartozik az iskolarendszer felújítása is. — A képen: Úttörőtábor Loc Ninh tartományban. Felvételek: CSTK Emlék Nyitva van az aranykaau . .. Most ana a kis rozsdamarta, fáradtan csikoigó drótkapura emlékezem, hajdani iskolám előtt állott, mindig tóivá, nyitva volt — be sem lehetett csukni. Milyen is volt az a hajdani iskola? Életem legszebb iskolája volt: repedezett, zöld padok, olajozott padló, a falakon kifakult képek, a sarokban nagy öntöttvas-kályha . . . Három tanterem, nyolc évfolyam, százhúsz, százötven qyerek. S a három tanteiem között szigorúan, nádpálcával „közlekedett" Szlávik Margit tanitá néni, amig az egyik teremben tanított, a másik kettőben „vigyázok" ügyeltek a csendre és a rendre, vagy az „egyszeregyet" kántáltatták. „Hatszor kettő tizenkettő" énekeltük bőszen, s közben a palatáblára firkáltuk, rajzolgattuk álmainkat... Hárman-négyen ültünk egy padban, s közöttünk szigorúan, nádpálcával járkált fel s alá a törékeny, pengevékony, kicsi tanítónő. A „nádpálca" orgonavagy fűzfavesszőből való volt, és mi metszettük nagy buzgalommal. Nem csupán szimbólum volt, elég gyakran elelcsattant e sorok írójának „nemesebb" testrészein is. S noha a mai pedagógiai elvek (nagyon helyesen) a testi fenyítést tiltják, Szlávik Margit tanító néni mégis úgy él az emlékezetemben, mint e nemes hivatás, a pedagógiai elhivatottság mintaképe. Abban a hajdani rangkórságos világban ő nem ismert el semmiféle rangot és előjogot. Ugyanúgy jutalmazta vagy büntette a zsellérek, cselédek gyermekét, mint a zsirosparaszt- vagy nagybirtokos-csemetét. Abban az iskolában nem volt soha „tanításkiesés". A pici, madárcsontú tanítónő sosem volt beteg. De arra sem volt eset, hogy beteg tanulóját meg ne látogatta volna. Ha azt hallom: „a tanító a nemzet napszámosa", mindig őrá gondolok. És hajdani iskolámra gondolok akkor is, ha a most megnyíló, korszerű, tágas, tiszta, világos iskolákat látom, amelyekben már nem egy esendő kis tanítónő kénytelen tanítani 150 gyereket, hanem jól kéDzett pedagógusok serege; amelyekben már nincsenek ócska, repedezett padok, fakult képek, nincs nádpálca és sivár tananyag. Arra a kis kopott, szürke iskolára emlékezem, amelyben a betűvetés mellett azt is megtanultuk, hogy „Ha madár jő, tőle kérdem, / Látlak-e még szülőföldem!..." Bárha szép és modern intézményeink tanulói is olyan szeretettel gondolnának vissza iskolájukra, mint én arra a hajdani, kopott, falusi iskolára. ZS. NAGY LAJOS
