A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-30 / 35. szám
r ^ Az ifjúság társadalmi aktivitása és a kommunisták L ■ . ' : J A Béke és Szocializmus című folyóirat szerkesztő bizottsága ez év májusában elméleti konferenciára hívta meg a kommunista és munkáspártok delegációit Prágába. A téma: az ifjúság társadalmi aktivitása és a kommunisták. A szerkesztő bizottság azt Javasolta, hogy a konferencián essék szó az ifjúság helyéről, szerepéről a mai társadalomban; az alapvető osztályokhoz és társadalmi csoportokhoz való viszonyáról; az aktivitásra ható objektív és szubjektív tényezőkről;. az ifjúsági mozgalmaknak a marxista pártok stratégiájában és taktikájában elfoglalt helyéről és szerepéről. A probléma iránti érdeklődést mutatja, hogy 41 kommunista és múnkáspárt fogadta el a meghívást, és küldte el Ifjúságpolitikai szakértőit Frágá- Ba. A háromnapos ' tanácskozás plenáris ülésein és szekcióiban több mint 90 felszólalás hangzott el, amelyekből a konferencia résztvevői képet kaptak arról, hogy miként ítéli meg a kommunista világmozgalom a ma ifjúságát, s hogy a marxista pártok milyen nagy felelősséget éreznek az ifjúság sorsáért, jövőjéért, eszmei, politikai, erkölcsi fejlődéséért. NÖVEKVŐ FELELŐSSÉG, KÉTFRONTOS HARC A folyóirat főszerkesztőjének, Zaradov elvtársnak rövid, de annál izgalmasabb és gondolatébresztőbb bevezetője is elsősorban azt a felelősséget hangsúlyozta, amelyet a kommunista és munkáspártok az ifjúságért éreznek, vállalnak. Különösen fontos ez napjainkban, amikor a burzsoázia a legfondorlatosabb ideológiai és politikai eszközökkel igyekszik szembefordítani az ifjúságot a burzsoá társadalmakban is egyre népszerűbbé váló marxista ideológiával, a szocializmus előretörő eszméivel. Az ifjúság igen fogékony az új eszmék és politikai áramlatok iránt. Szívesen ismerkedik meg a legforradalmibb és legigazibb ideológiával, a marxizmussal, ugyanakkor ezt a fogékonyságát az antimarxista áramlatok képviselői is kihasználják, és demagóg, álforradalmi, szélsőségesen torz, ultrabaloldali eszméket próbálnak közéjük csempészni, helyenként nem is eredménytelenül. A konferencia egyik központi kérdésévé vált a szélsőbaloldali, álradikális ideológiák és az ezeken alapuló politikai csoportosulások határozott elítélése, az ellenük folytatandó küzdelem. A pártok delegátusai rendkívül veszélyesnek minősítik ezeket a tömörüléseket, mert a munkásosztály nevében lépnek fel, ugyanakkor demagóg ideológiájukkal és szélsőségesen radikális politikai platformjukkal jóvátehetetlenül ártanak a munkásmozgalomnak. Valójában szembehelyezkednek a munkásosztállyal, annak alapvető érdekeivel, mert figyelmen kívül hagyják a társadalmi változások objektív realitásait, az adott körülmények között irreális politikai célkitűzéseik eleve kudarcra vannak ítélve. Ürügyet szolgáltatnak a burzsoáziának arra, hogy az egész munkásosztály, a munkásmozgalom ellen lépjen fel, korlátozza a politikai szabadságjogokat, betiltsa a munkáspártokat, felszámolja mindazokat az eredményeket, amelyeket a munkásosztály már kivívott. Rámutatott a konferencia arra is, hogy ezeknek a szélsőbaloldali csoportosulásoknak a legtöbb esetben semmi közük sincs a munkásosztályhoz, mert a mozgalmak képviselői többségükben a kispolgári, értelmiségi rétegekből vagy az ezekből származó diákok közül verbuválódnak. Következésképpen osztályhelyzetüknél fogva sincs joguk a munkásosztály, a proletárforradalom nevében fellépni. A munkásosztály és pártjai tehát akkor követnek helyes stratégiát és taktikát, ha élesen elhatárolják magukat minden ilyen törekvéstől és mint minden antimarxista áramlattal szemben, ez ellen is kíméletlen Ideológiai és politikai harcot folytatnak. A spanyol kommunista párt képviselője — az ő viszonyaik között érthető módon — arról beszélt, hogy természetesen el kell ítélni a demagóg, álbaloldali csoportosulásokat, de első számú ellenségnek mégsem ezeket, hanem az imperializmust és fasizmust kell tekinteni. A pártok döntő többsége — nem vitatva ezt — a kétfrontos harc szükségességét vallja, amelyben a küzdelem fő irányát mindig az adott társadalom konkrét politikai viszonyai döntik el. A szélsőbaloldallal szembeni egységes fellépésen túl egy másik új jelenség is figyelmet érdemel. A pártok ifjúságpolitikájában előtérbe került a katonafiatalok közötti politikai munka. Ennek a ténynek politikai jelentősége sokkal nagyobb, mint első olvasásra vélnénk. Gondoljunk csak arra, hogy a burzsoázia mind gyakrabban veti be a hadsereget a munkásmozgalom, sőt sok esetben még a polgári demokratikus átalakulások ellen is, nem' Is beszélve a helyi jellegű imperialista háborúkról, mint amilyenek Vietnamban, a Közel-Keleten, Afrikában, Latin-Amerikában és másutt dúltak. A portugál kommunisták szerint a katonafiatalok közötti politikai tevékenység erősítésének célja ne az legyen, hogy a katonák és fiatal tisztek destruáljanak, demoralizáljanak a hadseregen belül, mert ez ma sem vezet célra. FELKÉSZÍTENI AZ ŰJ GENERÁCIÓT A mi pártunk delegációja — érthető módon — legnagyobb figyelemmel a szocialista országok pártjainak tapasztalatait hallgatta. A testvérországok delegátusainak felszólalásai azt tükrözték, hogy a szocialista országokban szinte azonos módon fejlődik, izmosodik a szocialista, kommunista fiatalok serege. Tevékeny részesei a társadalomnak mind a termelés, mind a politika, mind pedig a szellemi élet terén. A pártok minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak a fiatalok nevelésére. Általános az a felismerés, hogy az európai szocialista országokban generációváltással állunk szemben. Egyre inkább azok a korosztályok képezik a társadalom törzskarát, amelyek a második világháború után születtek, a szocializmusban nőttek fel, ezt tartják természetes életközegüknek. Feladatuk az idősebb nemzedékkel együtt aktívan részt venni a szocialista társadalom teljes felépítésében illetve fel kell készülniük egy magasabbrendű társadalom, a kommunizmus építésére. Ez a felismerés arra kötelezi a pártokat, hogy marxista eszmeiségben és politikai elkötelezettségben olyanná formálják a mai ifjú korosztályt, hogy képesek legyenek e nagyszerű feladat teljesítésére. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak a pártok a munkásfiatalokra, mint a hatalom birtokosának, a munkásosztálynak az utánpótlására. Azon túl, hogy hatékony intézkedésekkel segítik az egyre magasabb színvonalú szakmai képzést és továbbképzést — amiben különösen a Szovjetunió mutat példát — tudatos nevelő munkával segítik az Ifjúmunkások eszmeiségének, politikai műveltségének szélesítését és szilárdítását, gyorsítva ezzel az öntudatos munkássá válás folyamatát. A munkásifjúság nevelésének problémája nemcsak a szocialista országok, de a fejlett tőkés országok kommunista pártjainak delegátusai körében is fokozott érdeklődést váltott ki. Nem közömbös ugyanis — mint ahogy ezt az Osztrák Kommunista Párt képviselője kifejtette, hogy a tőkés viszonyok között dolgozó pártoknak milyen befolyásuk van az ifjúmunkásokra. Ez az ifjúsági réteg sokkal nagyobb figyelmet érdemel, ugyanakkor a pártoknak meg kell tartaniuk más rétegek, mint például a diákság körében eddig elért befolyásukat is. Ha a kommunista pártok azt akarják, hogy 5—10 éy múlva a munkásosztályon belül a kommunistáké legyen a döntő politikai befolyás, akkor ezt a mai ifjúmunkások körében kell megalapozni. — ■ K«:
