A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-30 / 35. szám
A HÉT FOLYTATÁSOS KÉPES FILMREGÉNYE • Szlovák filmdráma • írta: Dr. MiloS Krno • Rendezte: Stefan Uher AA A nácik és a gárdisták nagyon meglepődtek, * "• mikor a vadászlak előtt megpillantották Ondrót, aki Dusán helyett vállalta a veszélyes feladatot. — Nézd, megadják magukat! — szólt társaihoz a gárdisták parancsnoka. Néhány pércen belül a többiek is követik! Élve kell őket elfognunk, így megtudjuk, hol rejtőznek a többiek!... Dusán társaival lélegzetvisszafojtva figyelte Ondrót, aki felemelt kézzel, lassan közeledett a nácik géppuska-fészkéhez. Amikor vagy húsz lépésnyire ért, a pillanat töredéke alatt jobb kezéről lerántotta a kesztyűt, és a gránátot a nácik közé dobta. A halálos csöndet hatalmas robbanás törte meg. Ondro gyorsan az elvágott telefonvezetékhez futott, de azt nem tudta összekötni, mert egy golyó kioltotta életét. Ay A fiatal harcosok helyzete egyre válságosabbá ■“•vált. A súlyosan sebesült Vojto az utolsó erejét összeszedve felállt fekvőhelyéről. Fájdalmaktól gyötörve a padláslépcsőig vánszorgott. — Nem akarok meghalni! Segítsetek! Haza akarok menni! Hívjátok az apámat, ő hazaviszi... — nyögte fájdalmában, majd erejét vesztve összeesett. Dusán ismét lefektette. A tűzharc elcsendesedett. A nácik és a gárdisták állásaikba rejtőztek. Maros az ablakból figyelte őket. — Ezek valamit terveznek .. . Készüljünk föl a támadásra — tanácsolta Dusánnak. — Lőszerünk már alig van, de ki kell tartanunk! \ lövöldözést és a kézigránátok robbanását az erdőben is biztosan hallották, rövidesen megérkezik a segítség, kiszabadítanak minket! — biztatta Dusán Marost. ií'J Vojto állapota egyre rosszabbodott. A nagy *“• láz teljesen hatalmába kerítette. Lázálmában ugyanazt ismételgette: — Haza akarok menni! Hívjátok ide apámat! Hazavisz! — Ki kell tartanod! A segítség rövidesen megérkezik. Az erdőben orvosok is vannak, kigyógyítanak, szedd össze minden erődet és tarts kj! — biztatták haldokló társukat, de Vojto már nem hallotta őket. A halál hirtelen végzett vele. A gárdisták egy ötven év körüli civilruhás emberrel közeledtek az erdészlakhoz. Maros elsápadt, amikor benne édesapját ismerte föl. Ijedtében a földbe gyökeredzett a lába. — Hogyan került ide, és mit akarnak tőle? — kérdezte Dusántól. ^ /| Az erdészlakba mégy és felszólítod a gaz■"*• embereket, hogy azonnal adják meg magukat! — parancsolt Marói apjára a gárdisták parancsnoka. És ha nem engedelmeskednek, veled együtt a levegőbe repítjük őket! Maros apja bejutott az erdészlakba. Nagyon megörült, amikor ott viszontlátta fiát. — Fegyveretek, lőszeretek van? — volt az első kérdése. — Nem adjuk meg magunkat! Ha kell, az utolsó töltényig, utolsó csepp vérünkig harcolunk! A megadás biztos halál, a nácik azonnal végeznének velünk! Az erdészlakot ismét néma csönd vette körül. Maros apja a közelgő, végső harcra készült, a fegyvereket hozta rendbe, a lőszert hordta össze. Dusán és Maros az erdészlak ablakából kémlelték a vidéket. Dusán ereiben megfagyott a vér, amikor meg■“* látta, hogy a gárdisták egyik csoportja Jelával tért vissza. A gárdisták parancsnoka valamit mondott a lánynak, majd pisztolyával maga előtt az erdészlak közelébe vezette. Maros apja is elsápadt. — Neked írt levelet. .. Nálam találták meg . . . Biztosan a levél miatt került bajba — suttogta Maros apia Dusánnak. A gárdisták parancsnoka megállt, a lány mögé bújt, annak testével védte magát. Néhány másodpercig szótlanul álltak. A gárdisták parancsnoka erélyesen szólt: — Mi lesz!? Miért nem szólítod őket föl a megadásra? — Ne adjátok meg magatokat! Harcoljatok tovább! — kiáltott az erdészlak felé a lány. A gárdista-parancsnok befogta Jela száját. Uqvanabban a pillanatban lövés dörrent. Jela a földre zuhant. A gárdisták parancsnoka rémülten szaladt vissza társaihoz, de az erdőből jött partizánok gyűrűjéből már nem volt menekvés ... — Vége — h'icst- 14