A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-30 / 35. szám
"í-ffi-J** £7K — Én korán kelek, reggel hatra megyek munkába, de maga csak nyugodtan pihenje ki magát — mondja, s tekintete az újságíró hátára téved. — Szép kis forradás éktelenkedik a gerince mellett. A háborúban szerezte? Ügy is lehet mondani. — Nem sebesülés? — Nem golyótól, nem is aknaszilánktól származik, hanem ... — Hát mi a csudától ? ... Tán csak nem a ló rúgta meg? — Nem. Egy derékszíjcsatt vágódott rám. — Az más... — húzza el a szót furcsa zavarral a házigazda, és jó éjszakát kívánva kifordul a fürdőszobából. Az újságíró a hálószobában mosolyogva tekint a szoba sarkába. Ahogy pillantása az egyik sarokból a másikba vándorol, megáll az ágyak fölött függő, felnagyított esküvői fényképen. Szinte megdöbben a felismeréstől. Most már tudja, mikor és hol látta a műhelyvezető arcát: ezerkilencszáznegyvenöt kora tavaszán egy kisváros polgári iskolájának a betonozott pincéjében, ahol életének talán legkeservesebb és legkegyetlenebb óráit élte át... Nézi, nézi az esküvői fényképről mosolygó fiatal arcot, a bikanyakú férfit. Képzelete katonazubbonyba bújtatja, két fehér krumplivlrágot is odaképzel a hajtókájára, fejére katonasapkát illeszt... és előtte áll az a rettenetes tizedes, akinek a derékszíjcsattja úgy hátba találta, hogy majd a lelkét köpte ki. Valósággal elgyengíti a felismerés. Remeg a térde, hideglelés környékezi. Végigfekszik az ágyon, eloltja a villanyt, de nem jön álom a szemére. Megelevenednek az emlékei. Látomásszerűen, mégis élethűen ... Kovács Attila ezerkilencszáznegyvennégy decemberében került a szlovák hegyekbe, miután sikerült lelépnie az egységétől. Egy géppisztoly, öt teli tár, néhány napra való élelem a kenyérzsákjában, háromnégy csomag cigaretta, egy sátorlap meg egy pokróc volt minden vagyona. Kiégett és elkeseredett volt. Valahogy egészen másképp képzelte el a lelépését követő napokat. Nem akart élni. Meghalni sem. Napok óta járta a szövevényes ösvényeket anélkül, hogy teremtett lélekkel találkozott volna. Tulajdonképpen maga sem tudta, hogy mit akar. A lelépés pillanatában csupán annak örült — ha ugyan örömnek lehet nevezni —, hogy valamitől elszakadt, amihez semmi kedve nem volt, s hogy ezután már semmilyen parancsot nem kell teljesítenie. Megcsömörlött az egész mindenségtől. Igaz, soha egy pillanatig sem lelkesedett a háborúért, az értelmetlen pusztításért, vérontásért, ellenkezőleg: minden porcikájával lázadozott ellene. Most végre magányos és független, senkihez sem tartozik. De így sem jó, ezt sem lehet csinálni a végtelenségig. Fáradt volt és éhes. Leült egy kidőlt farönkre. Evett néhány falatot és rágyújtott. Az eget ólomszürke felhők borították. Havazni fog, tekintett fel az égre. Erőtlen szél susogott a fenyvesek között. Nem volt hideg, de meleg sem. Görnyedten ült a farönkön, nézte, nézte a békés, nyugalmas és csendes tájat. Mélyen tüdőre szívta a kristálytiszta, ózondús levegőt... és sírás szorongatta a torkát. Apjára gondolt, meg az utolsó levelére: .. Tudatom veled, édesfiam, hogy anyád meghalt, éppen a búcsú napján. Tisztességgel eltemettem. Magamra maradtam, most már teljesen magamrB. Nincs már nekem rajtad kívül senkim. Most már csak téged várlak haza, téged, édesfiam, a nap minden órájában és percében. Vigyázz magadra, nagyon vigyázz, édesfiam!... Szerető apád ...“ Maga előtt látta a vékony, vézna embert, akiben annyi erő és akarat lakozott, mint kevés hozzá hasonló más emberben, aki csendes szavú és hallgatag volt, akinek káromlás vagy trágár szó sohasem hagyta el a száját, s akinek inkább simogatásra, mintsem ütésre emelkedett volna a keze. „ ... Nincs már nekem rajtad kívül senkim...“ Nincs: bátyja a Voronyezs alatti harcokban esett el, öccsét meg a tüdővész vitte el a háború kitörése előtt. Szegény Bütyök — így nevezte őt a család —, mennyire szerette, mennyire ragaszkodott hozzá. „Attila bátyó, igaz-e, hogy a fecske az isten madara" — szokta kérdezgetni. — „Neked aztán kell tudnod, ha egyszer gimnáziumba jársz...“ ötödikes gimnazista korában, amikor hazament a karácsonyi szünetben, ezt mondta neki csendes-kettesben a kis Bütyök — mert kicsi volt és sápadt, és olyan fehér, átlátszó a tenyere,-'=hogy a petróleumlámpa fénye is átütötte, pedig már betöltötte a tizenötödik életévét —, egyszóval ezt mondta neki akkor karácsonykor: „Én már csak benned bízok, Attila. Tudom, hogy ha kitanulsz és úr leszel, és lesz sok pénzed, akkor elvitetsz a Tátrába és kigyógyíttatsz. Attila — suttogta —, én nagyon szeretnék élni...“ ö a gimnázium ötödik osztályából kimaradt, a kis Bütyök meg örökre elköltözött közülük. Nem teljesülhetett a vágya, nem juthatott el a Tátrába, az úri betegek paradicsomába. És neki is szertefoszlottak a tervei. Alig kóstolt bele a tudományokba, az irodalomba és a költészetbe, abba kellett hagyni. Hazaparancsolta a nyomorúság. A nyomorúság. Átok és csoda. Átok, mert sújtja az embert, s egyben csoda, mert a legszínesebb, a legképtelenebb álmok forrása, amit fényben és pompásan élve, jóllakott gyomorral képtelen megálmodni az ember. Váratlanul, mint egy tünemény az egyik fa derekáról mókus hullott eléje. Lágyan, puhán huppant az avarra és ott is maradt. Mozdulatlanul meredt rá értelmesnek tűnő, fekete gombszemével. Bozontos farka hosszan elnyúlt, mint egy csodálatos, élő aranycsóva. Egy pillanatig dermedten nézte a varázslatot: lám, társra lelt a társtalanságban. Cirógató szándékkal emelte a mókus felé a kezét, bár tudta, hogy képtelenség elérnie, még inkább az, hogy hagyja magát megsimogatni. Hogy is sejthette volna az oktalan erdei állatka, hogy a rönkön ülő, beesett szemű, borostás állú furcsa lény szándéka békés, hogy semmi mást nem akar vele csinálni, csak megsimogatni, s egy kicsit örülni a társaságának, esetleg néhány keresetlen szót szólni hozzá. Mozdulatára a mókuson enyhe remegés futott végig, de a helyén maradt, mire ő elővette a száraz kenyérmaradékát, letört belőle egy darabkát és az állatka elé dobta. Ojabb mozdulatára a mókus hátrarebbent, a következő pillanatban azonban a kenyérnél termett, felkapta a mellső lábával és jóízűen ropogtatni kezdte. Egyél csak egyél, adok még!... Az állatka azonban gondolt egyet, rápattant a közeli fa derekára és végigvillanva rajta, mint egy futó láng, eltűnt a magasban. Havazni kezdett. Előbb csak szállingózott, később egyre sűrűbben hullott. Fokozatosan besötétedett, pedig az est még messze volt. A felhők aláereszkedtek, szinte ráültek a hegyvonulatok gerincére. Szállás után kellett néznie. Lakott területre nem mert bemenni, így az erdő rengetegében keresett megfelelő helyet. Félórányi bolyongás után felsóhajtott: bárcsak összetalálkozna már egy csapat partizánnal, ha nem is egész csapattal, legalább eggyelkettővel! Mi történne, ha a levegőbe eresztene egy sorozatot a géppisztolyából? Már-már engedett a csábító gondolatnak, amikor a háta mögött megszólalt egy hang: — Állj! Megállt, megfordult félelem nélkül. Idős, szakállas bácsi tartotta rá a géppisztolya csövét, néhány lépésnyire tőle meg fiatal, gyerekképű fiú állt ugyancsak fegyverrel a kezében. — Dobd el a fegyvered! — szólt újra a bácsi. — Minek dobjam, úgyis fel kell venni a földről. Inkább átadom, tessék! — Ne okoskodj, tedd, amit mondtam! — Ha neked így jobb, ám legyen — mondta, s az öreg lába elé dobta a géppisztolyt. (Folytatjuk) 8Z. N. F. VÍZSZINTES: 1. Idézetünk első része, folytatva a függőleges 14, és vízszintes 33. sorban. 14. Híres. 15. Hivatali helyiség. 16. Svájci város. 17. Battéria. 19. Nyelvtani fogalom. 21. Gomba németül. 22. Öltözék. 23. A nemzetközi síszövetség francia nevének rövidítése. 25. Latin művészet. 27. Mólórész. 28. Zita egyik típusú betűi. 29. Verdi-opera. 31. Lenti. 35. Papírmérték. 36. Tó Etiópiában. 38. Állati szállás. 39. R. T. Y. 41. E-betüvel a végén: Grenoble folyója. 43. Gyom. 45. Harckocsi. 47. Erdőben vannak. 48. Szlovákiai magyar képes hetilap. 50. Kutya szlovákul. 52. Kicsinyítő képző. 53. Mássalhangzó kiejtve. 54. Magyarországi labdarúgó-csapat. 56a. Mátkád. 58. A Ludolf-féle szám. 60. Lopva figyel. 61. ... pasa, Atatürk név alatt is ismeretes. 63. Liba. 65. Vegyjele Cl. 67. Nem megyek el. 69. Faféleség. FÜGGŐLEGES: 1. Égtáj. 2. Körülvesz valamit. 3. Tiltószó. 4. Kettős mássalhangzó. 5. Lám. 6. Három több szláv nyelvben. 7. Misztikus indiai vallási filozófiai tan. 8. Friss. 9. Kapurész. 10. Azonosak. 11. Kevert pia. 12. Százhat és ezeregy római számmal. 13. Magánszám. 18. Velence világhírű strandja. 20. Szlovák táj. 23. A nemzetközi labdarúgó-szövetség francia nevének rövidítése. 24. Van északi és déli is. 25. Állatok fekvőhelyéül szolgál. 26. Filmcsillag. 29. Hullott lomb. 30. Porció. 31. Megszégyenít. 32. Egyforma mássalhangzók. 33. Nóta. 34. Folyó és hegység Európa és Ázsia határán. 37. Sára betűi. 40. Tibeti szarvasmarha. 42. Vágóeszköz. 44. Nem fél. 48. Égitest. 48. Testrész. 49. Befed. 50. A Mátra környékén lakó nép, különleges tájszólású magyarsággal beszélnek. 51. Ruhadarab. 54. Költemény. 55. Vívás szlovákul. 56. Duna betűi felcserélve. 57. Szivárványok szlovákul (i—y). 59. Község a komáromi járásban. 60. L. O. É. 62. E napi. 64. Trák fajta nép. 66. Egyforma betűk. 67. Nem holnap. 68. Azonos a vízszintes 52-vel. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 14, és vízszintes 33. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől számított 8 napon belül szerkesztőségünk címére: 890 44 Bratislava, Obchodná 7. Az előző rejtvény helyes megfejtése: ........fuldokolva, tán utószor köszöntlek/ szüle-táj, Rima, Gömör és a Tátrák,/ s barátaim: pár vén társ! És sok ifjú . ..! KERESZTREJT VEN Y
