A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-08-30 / 35. szám

Köti most figyelt fei orra, hogy az orvos i falusi fiú. Most éri meg, nyers közvetlei é ge hát ide gyökerezik?

— Nem is értem miért imádják, mert imádják! — szokta ismételgetni o védőnő, ha véletlenül róla beszélnek.

Hét óra. Kati felugrott, hazaszaladt, átöltözködött. Fél nyolckor mór a művelődésügyi otthon nagytermében, az ásztól mellett ült. Néhány szék üres, de a cigányok játszanak. Az emberek az ünneplőben csaknem felismerhetetlenek. Ügy nézik a megterített asztalt és a muzsikáló cigányt, mintha mindennek teremtői lennének.

Gizi érkezett. Amikor meglátját, néhányon még poharat is emeltek. A hangulat, tolón a zene hatására olyan, mintha éjfél közeledne.

— Szervusz, Kati, csinos vagyl — mondta Gizi, hangja őszinte, kedves. Kati viszonozni akarta, de négyen-öten is szóltak Gizihez.

Hozták a vacsorát. Az a három férfi szolgált fel, aki délelőtt böllérkedett, este meg főzött, Az Ilyen brígádvacsorókon mindig a férfiak főznek.

Egyik koccintásnál oz asztal végéről megindult egy férfi Kati felé. A lány nem látta mindaddig, míg oda nem érintette o poharát az övéhez. Rápillantott, elpirult.

— Kerekes Gabii — mondta hangosan és szemében mosoly, boldogság lobbant. —- Hát te?

— Meghívtak. Gondoltam, eljövök.

— Jól tetted I — A jelentet nem látta senki, csak Mariska néni, de ő aztán minden részletet megfigyelt. Látta a lány arcén a mosolyt és a meglepetést, de látta azt Is, hogy nem veszi rossznéven ennek a börtöntölteléknek az üdvözlését. Mondaná máris tovább, csak éppen nincs kinek, hogy ezek úgy látszik ott folytatják, ahol abbahagyták.

Gabi közben visszatért az asztal végére, bánta, hogy odament, de húzta valami, oda kellett mennie. Gyönyörű az a lány és ettől nagyon elszomorodott. Egy másik lány jutott az eszébe, egy szeplős, és hirtelen mesterének a hangját hallotta, mintha csak mellette szólna:

— Arany kezed van, fiú, gyere el vasárnapi — Volt az öregnek egy húszesztendős lánya, szeplős, szőke, hosszú arcú lány és úgy nézett Gabire, mintha mindent tudna róla, és a mindenen túl mégis érdekes, kedves fiúnak tartaná. A mama rántott csirkét sütött, s az ő kedvéért még málnát is hoztak.

Délután moziba mentek és Marika véletlenül megfogta Gabi kezét a sötétben. Ö nem húzta el, sőt kereste a lány kezét. Az öregek észrevették, de úgy tettek, mintha nem láttak volna semmit. Előrementek.

— Te, Marika, kísérd ki ezt a fiút a buszhozl — biztatta az öreg a lányát, amikor Gabi Indult és a fiúra hunyorított. Másnap várta, hogy Gabi mondjon valamit. De elmúlt a nap, aztán a kedd is, s csak pénteken kérdezte meg az öreg:

— Vasárnap jössz? — és Gabi igent mondott.

Vasárnap hallgatta megint az öregeket. Ette a rántott húst, s itta a málnát. Hallgatta Marika csevegését és fogta a kezét. Amikor kikísérte a lány a buszhoz és testvér módjára megcsókolta, meg is lepődött. A kislány szemében az volt, te fából vagy? Vagy beteg vagy? Nem érted, miért hívtalak? Gabi értette, de mégis inkább kerülte, mint kereste az újabb alkalmat. Most összehasonlította gondolatban a két lányt és sajnálta a szeplőst, mert Kati más és főleg Kati miatt kell messze menni I Hisz régen sem volt könnyű Katit szeretni, hát akkor most, ezzel a bélyeggel!

Véget ért a vacsora. Kihordták az asztalokat. A fal mellett körben kis négyszemélyes asztalok vannak. Azokhoz telepednek át.

— Te, ki ez a csinos fiú? — kérdezi Gizi.

— Kerekes Gabi, a szomszéd faluból.

Akkor volt nyolcadikos, amikor és ötödikbe jártam.

— Az a Kerekes? — kérdezte a főkönyvelőnő, de nem volt a hangjában semmi bántó.

— Igen, az! — és vállat vont. Gizi látta ezt.

— Miért nem hívod ide? — mondta kedvesen.

— Ah, nemi — nevetett boldogan Kati, tekintetével Gabit kereste.

Az öregek még nem nótáztak, így a fiatalok táncolhattak, mert a kettő nem fér össze. A zenekar érzi, hogy mikor kell ezt, vagy azt tennie. Most tánczenét játszott, olyan nyugodtabb táncokat. Egy-két csárdást, tangót, keringőt. Inkább a harmincasoknak, negyveneseknek szólt, mint a húszasoknak.

Hordták a bort, mindenki tudta, hogy az elnök hordójából való, dicsérgették

is, ittak is. Az egyik brigádvezető elvitte táncolni a főkönyvelőnőt. Kati egyedül maradt, az asztalnál. Látta, hogy Gabi az unoketestvérével táncol. Kati nem is tudta, hogy tekintete követi a fiút, amikor észrevette elfordította a fejét.

Néhány perc múlva odajött Gabi és felkérte. Egy-két szót váltottak, aztán lekérték Katit. Gabi vagy háromszornégyszer visszakérte. Nem beszélt csak szomorkásán gyönyörködött Katiban. A lány sem tudott beszélgetést kezdeni. Mindent tudnak egymásról, sőt talán többet is mint kellene? Már legalább tíz öregasszonynak az a témája, hogy ők ismét együtt táncolnak!

Tizenegy fele végképp elnyomta a nótázás a táncot.

— Győzött a bor, s a dal! — jelentette ki az elnök, aki ugyan nem szokott táncolni. Fájdogál a lába. Háborús emlék. Most Iszik, méghozzá vörös bort. Azt szereti, mert neki nem csinál savat, és tiszta, mint a kristály, hisz saját termés. A borára személyesen ő vigyáz.

— Na Mihály, igyál csak! — nógatta Feri bácsi az elnököt. Az ránézett és fenékig ürítette poharát.

— Jó volt! — mondta. — Ho egy kicsit Iszik, könnyűnek, gondtalannak érzi magát. Máskor nehéz. Várja az estéket, várja hogy elmúljon baj nélkül a nap.

— Na Mihály, hát igyál! — mondta az öreg.

— Be akar rúgatni, Feri bácsi?

— Ahhoz itt nincs elég bori — jegyezte meg az öreg. Az elnök rákapta tekintetét és mosolygott.

— A szentségit magának, ennyire ismer? — és oda koccantotta poharát. — Fenékig I — mondta. Az öreg Ferenc iszik, de mintha alábbhagyna méltósága. Nem néz már messze, csak maga elé. Pityegtetett az ujjával, és dudorászott, majd még két pohár, s rekedtes hangon dalolt.

— En is voltam valamikor valaki! — énekelte hangosan Feri bácsi, majd rajtakapta magát, elhallgatott.

— Énekelj, Mihály — mondta a főállattenyésztő, és nevetett. — Józan, megint józan. Ügy tesz, mintha nem esne jól neki a bor. Az elnök dühös lett.

—■ A pofád istenit, igyál I — mondta. A vastagodás felé hajló fiatalember egy fél pohárral lehajtott, aztán továbbáll és gúnyosan nevetett vissza.

— Hogy vagy, Gizikém? — és arcul csókolta. A választ nenq\ hallotta, mert már Katit nézte.

— Milyen fiatal ez a lányi — gondolta, és Góbira tévedt a tekintete. Az öreg Kerekest jól ismeri, sok baja volt vele, de a fiúról csak jót tud.

Másnap, amikor a busz elmegy az iroda ablaka alatt, Kati felkapja a fejét, majd kihajol az ablakon. Látja a buszt. Ki kellene menni! — gondolja, aztán elpirul. — Kimenni? Még félreértené Gabi. Azt hinné, hogy őmiatta! így tart ez két-hórom nap, míg egyszer véletlenül a boltajtóban éri a busz érkezése Katit. Gabi integet. Kati nem bánja. Másnap megint úgy csinálja, hogy ott találja a busz. A fiú leszáll,

mert nem tud magának parancsolni, pedig az a beszélgetés a börtönben mindig eszében van, szeretné néha feledni, néha meg örül, hogy akkor megmondta és így nem köti semmi, de most feledni kéne azt a beszélgetést. Venni akar valamit, közben elmegy a busz. Alinak egymással szemben.

— Lemaradtál! — mondja a lány.

— Le, nincs messze, majd hazamegyek gyalog!

— Az iskolába is gyalog jártál! Meg hozzám is sokszor — mondja és fürkészi a fiút, várja, hogy mit szól erre az emlékeztetésre.

— Igen, — válaszol zavartan, de szemével mintha azt mondaná: — szép vagy, olyan szép, hogy nem is tudod.

Elbúcsúztak, s amint elmegy a lány, Gabi felismeri járásában azt a rakoncátlan diáklányt. Hirtelen minden együtt töltött perc eszébe jut.

— Mi az istent akarok és ettől a lánytól? — csak a szája mozog, követi a gondolatait. Megölnének a rokonai. Az anyja egy kanál vízben megfojtana. S ezek a piszkos kis faluk sem bírnak el. A világ legnagyobb marhája vagyok. Minek ez nekem? — Megáll a gondolattal és ismét a lányt látja maga előtt. Lépéseit senkiéhez nem lehet hasonlítani.

— örült vagyok, a végén még bemesélem magamnak, hogy szeret is. Pedig csak időtöltés, csak játék ez neki. Hisz tudja, mit érzek. Nem, én ezt nem csinálom.

Megáll a kiskapuban, megpillantja egyik volt iskolatársát, odakiált neki:

— Hová szaladsz Sanyi? — a fiú megáll.

— Gyere te is! Kártyázunk egy kicsit a KISZ-ben. — Amióta hazajött még sohasem járt a KISZ-ben. Most elindul, mintha menekülne a gondolatai elől.

Négyen ülnek az asztalnál. Lassan jár a lap a kezükben. Mintha nem is az volna a lényeg. Lányokról van szó. Mindenki a maga sikereivel dicsekszik, csak ő hallgat, míg egyszer Sanyi oda nem fordul hozzá:

— Te csak mosolyogsz, mosolyogsz! Neked nem kell messzi menni I — .Zavartan néz a fiúra. — Mit adod a bankot? A Veres lánnyal én is szívesen járnék. Vagy azt hiszed, hogy nem tudják? Hisz itt még a falnak is füle, meg szeme van. Rajtatok köszörüli a nyelvét minden vénasszonyI

Szívesen felállna, de teli van a keze lappal. így csak néz Sanyira. Megpróbálja kitalálni, hová akar kilyukadni. A másik belemelegszik.

— Olyan formás kis feneke van, hogy nem tudom mit adnák, ha megsimogathatnám. — Nagy röhögés támad. Gabi, ha lehet még jobban elpirul. — Mondd, megharapta mór a szád szélét? Mert azt mondják, harapós? — Nem meri megkérdezni, hogy ki mondja, de belenyillal, legszívesebben képen hajítaná Sanyit.

— Te Kati, nincs neked valami bajod? — kérdezi eggyik délután Piri.

— Miért lenne? — válaszol csodálkozóan a lány. Nem érti a kérdést, még végig is nézi magát, mintha keresné a bajt. A tükörbe is belenéz. A másik nevet.

— Nem kívülről, hanem itt! — és mutatja a fejét.

— Ja! — nevet Kati kényszeredetten. Még mindig nem érti a másik lányt. — Mi lenne a bajom? — kérdezi.

— Hiányzik neked ez a pletyka?

— Pletyka?

— Nem tudod, hogy te vagy műsoron? — Kati most már tudja miről van szó. A véletlenek a boltajtóban, a brigádvacsora.

(Folytatjuk)

12