A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-05 / 27. szám

sík 111'vns

til II SÍI! SS III

Imii In: rí üiii'üiiI:

Tizenkilenc éves vagyok. Két éve ismerek egy fiút. Eddig mint jó barátok jártunk együtt. De körülbelül egy fél éve egymásba szerettünk. Tudom, hogy szeret, de ő nem, hogy én is szeretem őt. Én ugyanis ezt nem adtam tudtára. Mostanában ritkábban találkozunk, de ha összefutunk valahol, mindig sokáig együtt vagyunk. És én olyankor boldognak érzem magam. Persze, titkolom, amennyire tudom, az érzelmeimet, mert nem szeretném, ha csalódna bennem. Barátnőim és barátaim ugyanis azt mondják, nem hozzám való. Hogy én helyesebb fiút érdemiek. Fiatalabbat, mint ő. Nem helyes, ezt én is tapasztaltam, és hét év a korkülönbség köztünk. Persze, a külsőre nem sokat adok. Engem az érdekel, hogy jó fiú-e. Sajnos, a szüleim is beleszóltak az ügyembe, s ők sem helyeslik a kapcsolatunkat. Az együtt eltöltött estékről természetesen a szüleim nem tudnak. Az az igazság, hogy szeretem őt, és úgy érzem, csak ő jelentheti számomra az élet értelmét. S mivel ilyen problémám van, elhatároztam, hogy az Emberi sorsok rovat olvasóihoz fordulok tanácsért. Tudomására adjam-e a fiúnak, hogy szeretem őt, s ugyanezt megmondjam-e a szüleimnek is? Előre is megköszönöm szíves segítségüket.

Jelige: Szeretek valakit, aki nem is tudja

Sokáig latolgattam, míg elhatároztam, hogy tanácsot kérek önöktől. Nagyon fiatalon mentem férjhez. Sok álmatlan éjszaka után szüleim kényszerítettek bele a házasságba. Ami az anyagiakat illeti, mindenünk megvan, csak a boldogság hiányzik. Eddig nem is éreztem, tudtam, hogy mi az. Két szép gyermekünk, házunk és autónk van. Férjem jó hozzám, nem durva, nem iszákos, de én látom, ő sem érzi jól magát velem. Iparkodom a kedvében járni, mindent megadni neki, még akkor is, ha ez sokszor nehezemre esik. Egy éve beleszerettem egy munkatársamba, aki szintén szeret engem. Először életemben szerelmes lettem, és megtudtam, mit jelent valakit igazán szeretni. Kár volt megtudni, mert azóta nincs nyugtom, és szeretnék mindig azzal a másik férfivel lenni. Nagyon sokszor foglalkoztam azzal a gondolattal is, hogy szakítok vele, de képtelen vagyok e lépés megtételére. Kapcsolatunk intim, csak ketten tudunk róla, de borzasztó így élni. Szeretném, ha segítségemre lennének a tanácsaikkal. Tizenöt évi házasság után megmondjam-e a férjemnek, hogy el akarok válni tőle, mert sose szerettem, vagy hagyjam ott a munkahelyemet, ahol tizenöt éves koromtól dolgozom, és mindenki megbecsül?

Jelige: Szeretnék én is boldog lenni

Válaszok „Letörlöm a könnycseppet az arcodról“ jeligére

Válaszomat Juhász Aladár néhány sorával vezetném be: „Adva egy 17 és egy 18 éves lány, akik világfájdalmukra tanácsot kérnek az olvasóktól. Milyen választ várnak ők tulajdonképpen? Sajnálkozzunk rajtuk, és olyan tanácsokat adjunk nekik, amelyekre maguk is rájöhettek volna? Mert másmilyen tanácsot nem lehet adni.“

Az első mondat két konkrét esettel kapcsolatban került papírra, de találó és nagyon jellemző az Emberi sorsok rovatától tanácsot kérő 17—18 évesekre. A kérdések után a tanulságot levonó mondat lemondásként hat, de igaza van a levélírónak. Nagyon sok fiatal csak feltűnési vágyból írja meg „problémáját“ a rovatnak s a válaszokat nem is veszi komolyan, csak szórakozik rajtuk. De már rá is térnék a tárgyra. A „Letörlöm a könnycseppet az arcodról“ jelige mögött rejtőző kislány problémája is afféle magamutogatás, el kellett mondania valakinek a „nagy fájdalmát“. Szerintem a fiú hét hónap után vagy megunta az udvarlást, vagy nem szeret túlságosan, s a szakításra felhozott ok csak ürügy volt számára. Mikor látta, hogy fájdalmat okozott az őszinteségével, gyorsan megígérte, kitart mellette. És én szeretném gyorsan megkérdezni, hol itt a probléma? Hiszen, mikor a fiú szakítani akart, te sírtál. Most, hogy melletted maradt, azt kérded hihetsz-e neki? Ne haragudj, hogy ilyen véleményen vagyok, de én hasonló helyzetben legfeljebb csak a barátom tanácsát kértem volna ki, félve attól, hogy újságban jelentéktelennek látszik a problémám. Különben is, aki 16—17 éves korában komolyan veszi a fiúkat, sokat csalódhat míg férjhez

megy. Ezúton szeretném kifejezni egyetértésemet Juhász Aladárral. Igaz, hogy a rovat elszürkült, megszüntetni azonban kár lenne, mert sokakat nagyon érdekel.

Jelige: Thisbe

Kedves Kislány! Ne haragudj, hogy így szólítalak, de én is 17 éves vagyok, s csak kislánynak érzem magam. Ügy gondolom, túl fiatal vagy ahhoz, hogy „komolyan" járj egy fiúval, aki még csak ezután fog bevonulni katonának. Ha ez a fiú héthónapi ismeretség után azt ajánlja, hogy csupán barátok maradjatok, akkor ő nyilván nem gondolta komolyan a dolgot. Ha igazán szeretett volna téged, akkor nem hallgatott volna a szüleire. Nagy könnyelműség lett volna részedről, ha öngyilkosságot vagy más ostobaságot követtél volna el. Ha a fiú sírva könyörgött neked, ne légy öngyilkos, akkor maga sem tudja, mit akar. Ékszer barátnak akar téged, másszor viszont nem tud nélküled élni. Szerintem az lesz a legjobb, ha elfelejted azt a fiút, még ha kezdetben fájdalmas is lesz a szakítás. Fordítsd hasznosabb dolgokra az idődet: tanulj, szórakozz és olvass. Te még ráérsz olyan fiút keresni, akiben nem fogsz csalódni.

Jelige: Ö, kislány

EMBEREK ÉS GYÓGYSZEREK

Orvosokkal, gyógyszerészekkel, betegekkel és családtagjaikkal gyakran beszélgetek gyógyszerekről, és a velük kapcsolatos kérdésekről. Olvasóink nem is hinnék, mennyi problémával kell megbirkóznia a gyógyszeriparnak, az elosztásnak és minden egyes patikának is, hogy a lakosság rendszeresen és zökkenőmentesen juthasson hozzá minden készítményhez, amit az orvos előír. Szerepel jegyzeteim között néhány olyan megjegyzés, amelyeknek közvetítésére a lap útján egészségügyi dolgozók kérése alapján vállalkoztam. Több gyógyszerész panaszolja, hogy éjszakai vagy ünnepnapi ügyelet alatt egyesek, különösen ittas állapotban feleslegesen zavarják fel őket. Előfordul, hogy olyan — drogériában kapható,— cikket kérnek, aminek semmi köze sincs orvosi recepthez vagy rosszulléthez. Az ügyeleti szolgálatot csak sürgős szükség esetén vegyük igénybe.

Az egyik patikában a páciensek elégedetlenségéről beszélgettünk. A gyógyszerész gyakran találkozik olyan megnyilvánulásokkal, mint amilyen a jelenlétünkben is elhangzott: „Nem tudom, segít-e rajtam ez a gyógyszer, kértem az orvost, írja fel a külföldi készítményt, ha drágább, hát megfizetném!“ Sokan a patikust faggatják a gyógyszer hatásáról, hogy ellenőrizzék azt, amit a kezelőorvos mondott róla. Mások amiatt elégedetlenek, hogy a gyógyszertár nem adja ki nekik a csak orvosi receptre kapható készítményt. Van, aki könyörög, van, aki fenyegetőzik, s elvárja, hogy a gyógyszerész elérzékenyül vagy megijed és kiadja az orvosságot. Pedig az, hogy egyes orvosságokat csak szigorúan orvosi receptre adnak ki, a lakosság egészségének védelmét szolgálja. A gyógyszerész többet tud az orvosságokról és azok hatásairól, mint a beteg vagy annak hozzátartozói, és mégsem próbálkozik gyógyítással. Az orvos feladata, hogy a rendelkezésre álló készítmények közül azt írja elő betegének, amelytől a legjobb gyógyulási eredményt várhatja. A jó hatás nem attól függ, melyik országban gyártották és mi az ára a gyógyszernek, s nagy múltú gyógyszeriparral rendelkező országokban is szívesen rendelnek a mi jó hatású gyógyszereinkből.

Sokan felíratják ugyan a szükséges gyógyszereket a rendelőben, de a receptet a zsebükben vagy táskájukban felejtik és napok múltán próbálják kiváltani. Vannak, akik belejavítanak a receptbe, például „kiigazítják“ a dátumot, vagy a darabszámot emelik, s ennek kedvéért még a római szám mellé írandó latin szót is kikeresik maguknak. Elfelejtik, hogy a recept okirat és belejavítani hamisítást jelent.

Az orvosok elsősorban azt szeretnék, ha a betegek rájuk bíznák a megfelelő gyógyszerek kiválasztását, felírását, s azzal törődnének, hogy a kapott orvosságokat az előírt adagokban és időpontokban rendesen bevegyék. Csakis így várható a gyógyszer eredményes hatása. Sok körzeti orvos közös panasza, hogy régi ismerőseik, egészségesek és betegek egyaránt, kész listával állítanak be hozzájuk: „Ezt meg ezt írja fel nekem doktor úr, kérem!...“ Néha fájdalmakat színlel a beteg, ha bizonyos gyógyszert meg akar kapni. Gyakori eset, hogy valaki négy-öt receptre váltja ki ugyanazt a gyógyszert, „készletet“ gyűjt belőle otthon, vagy a szomszédait látja el vele, hogy így tetszelegjen előttük. Mindenkinek tudnia kell, hogy a túlzott gyógyszerfogyasztás is lehet káros, de azt is, hogy az orvos tudta nélkül senkinek sem szabad orvosságot ajánlani vagy kölcsönözni.

A gyógyszereket az utasításnak megfelelően kell tartani és használni. Gyógyulás után a fennmaradt készletet meg kell semmisíteni.

Dr. Sz. Gy.