A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-05 / 27. szám
A Hét sierkesztosegenek es a Szlovák Szocialista Köztársaság Idegenforgalmi Kormánybizottságának cikksorozata hazank szépségéiről és történelmi nevezetessegeirol. Az éles sziklák között csak lassan tudott előre haladni. Botjával nagy üggyel-bajjal tapogatta ki a járt ösvényt. Véresen, tépett ruhában éppen egy kis sziklatetőre ért lel, amikor hirtelen beborult az ég, és nagy cseppekben esni kezdett az eső. Az ég egyik pillanatról a másikra megfakult, a kősziklák között nagy gomolyagokban szállt a por. Egyre jobban dühöngött a vihar. Üvöltött a szél, a mennydörgések bele-beleremegtek a hatalmas sziklák, és egyre jobban zuhogott az eső. A sűrű, sötét felhők mélyen a sziklák közé ereszkedtek, és szinte szünet nélkül csaptak ki belőlük a vakító villámok. A füvészember egy szikla mögé húzódott. Mozdulni sem mert, tudta, hogy életét csak akkor mentheti meg, ha a szikla tövéhez tapadva mozdulatlanul vár. A szél egyre jobban tombolt, a vihar jégesőt szórt a sziklákra. Ruhája mér csuromvíz volt, kegyetlenül rázta a hideg. Amikor a vihar kissé alábbhagyott, elhatározta, hogy visszatér a völgybe. Hason csúszva, a csúcsról szinte patakban lezúduló víztömegben kúszott a völgy felé. Kimerültén elvesztette az eszméletét. A víztömeg összetörtén a völgybe sodorta. Másnap a szénégető gyermekei találtak rá. Még mindig eszméletlen volt. Teste forró lázban égett, alig lélegzett, amikor Tátrai Gábor kunyhójában friss erdei fűből vetett ágyra fektették. A szénégető erős fűszeres pálinkát erőszakolt belé, s napokon át gondosan ápolta. Hosszú hetek teltek, mire a füvész talpra állt. Szomorúan járt-kelt, látni lehetett, hogy bántja valami. Egyik este, amikor a szénégető a kemény napi munka után viskója előtt ült, hogy kissé megpihenjen, leült mellé. — Furcsa álmom volt. Azt álmodtam, hogy megtaláltam Tátra kincsét... A Lomnici-csúcs egyik rejtett barlangjában van. Gyere velem, ketten biztosan megtaláljuk. Tátrai Gábor mosolyogva válaszolt: — Nem kell nekünk a Tátra kincsei után kutatnunk ,,. A gyönyörű erdők, az égbe nyúló sziklák és kristályvizű forrásai — ez az igazi kincs. Ez adja nekünk az életet, a megélhetést. Én nem hajszolok álmokat. A füvész értetlenül bámult Tátrai Gáborra. Nem értette.., Tudom, biztosan így van. És meg is találom...! — erősítette. — Ha így van, keresd meg. Jó szerencsét, de én nem tartok veled. Nekem itt van dolgom, közeleg a tél, várnak a jó faszénre a falvakban, városokban. A füvész nem válaszolt. Egész este szomorúan szótlanul ült, és hajnalban megint búcsúszó nélkül távozott. Egyesek a sötét erdő mélyén látták, amint tébolyodottan ásójával a kincset kutatta, mások meg a Lomnici-csúcson látták, amint a hatalmas sziklákkal küzdött, az álmában látott kincset kereste. Egy napon eltűnt... A rege szerint Kikimora, a Tátra óriása ragadta el, s azóta is őrzi a Tátra kincseit... A korszerű Bellavue Szálló medencéje vak. A Tátra-erdő táján alig volt termékeny vidék, csak az északi erdőláncon túl akadtak erdei legelők, ahol nomád pásztorok, a szélvédett völgyekben pedig a szénégetők vívtak kemény küzdelmet a természettel. Évszázadokon át keserves munkában telt a tátravidéki juhászok és szénégetők élete. Apák és íiúk egymást követő nemzedékei harcoltak a sziklákkal, a gyéren termő köves hegyoldalakkal és az időjárás viszontagságaival. A kitűnő ízű tátrai juhsajtot azonban messze földön ismerték, és a nagy meleget adó, kellemes szagú, vörös- és borókafenyő ágaiból égetett faszenet, amelyet keskeny hegyi ösvényeken, nagy kosarakban hordtak le a közeli falvakba, városokba, mindenütt szívesen vásárolták. A poprádl völgykatlanban, egy félig a hegyoldalba vágott bogárhátú kunyhójában élt Tátrai Gábor. Szénégető volt, úgy, mint az apja, nagyapja, s lehet, hogy ükapja is, és ugyanott, a domboldalhoz ragasztott kunyhóban élt, mint ősei. Büszke volt arra, amit apjától, nagyapjától tanult, de még büszkébb volt arra, amire egy öreg juhász tanította. Borotvaéles fejszéjével, késével csodálatosan szép dolgokat faragott. Kanalat, villát, gereblyét, ha kellett bölcsőt, no meg fonószéket. Közben fiainak a titokzatos Kikimoráról, a sziklává változott tátrai óriásról mesélt, aki a bércek között nagy kincseket őrzött. Bogárhátú kunyhójánál szívesen megpihentek a füvészek, a gyökér- és gombagyűjtők, no meg a kenőcskészítők is, akik puszta kézzel, reptében a nyakuknál csípték el a meleg sziklák közptt leselkedő viperákat, és akik még az erdő legfélelmetesebb vadjától, a medvétől sem riadtak meg. Csöndes nyári este volt. A gyenge szélben aligalig susogtak az égbe nyúló, százados fenyők. A nagy melegben megreccsent a kunyhó szelemengerendája, a fűben lustálkodó kutya néha-néha egyet vakkantott, majd újból mély csönd ülte meg a tájat. Tátrai Gábor favillát faragott, Péter, az öreg füvesember a hajnalban szedett gyógyfüveit rakosgatta, szárítgatta. Amikor füveit szép sorjában lerakta, odaült a szénégető mellé. — Egyre több betyár, bujdos az erdő mélyén — kezdte, — Tegnap déltájban, amikor éppen enni készültem, megtámadott egy toprongyos betyár. Élelmet és pénzt követelt. Szerencsémre éppen egy viperát tartottam a kezemben a mérgét gyűjtöttem cseppenkint, amikor váratlanul megjelent. De amikor a kezemben meglátta a kígyót, eltűnt. A betyárok nem támadják meg a szegény embert, és nem félnek a kígyótól. Tőlünk legfeljebb kérnek, és ha kell segítenek. Ide, hozzá, is eljárnak. Az urak bosszúja elől menekülnek ide ... — Akkor ki támadott rám? — Biztosan kalandor. Az arany rabja. Egyre többen kutatnak a sziklák között arany, drágakő után. — És szerinted felkutatják a Tátra kincsét? — Nem tudom. Lehet... Tudja az olyan ember, mint mi, hogy mit rejtegetnek gyomrukban az égbe nyúló sziklák, a megmászatlap hegyóriások? Az öreg füvesember, előszedte elemózsiáját s szótlanul falatozni kezdett. Látszott rajta, hpgy valamin gondolkozik, de nem szólt. Evé$ után összegyűjtötte gyógyfüveit, gondosan összekötözte, felakasztotta az egyik fára, s lefeküdt, a kunyhó melletti szénakazal tövébe. Jó ideig az égen szikrázó csillagokat bámulja. Nem jött álom a szemére. Az aranyláz őt is rabul ejtette. — Én aztán ismerem ezt a vidéket, az égbe nyúló csúcsokat, a szirtek titkos barlangjait. Ha kincset őriznek, megtalálom... Reggel útra kelek, nehogy a kalandorok megelőzzenek — határozta el az öreg s pirkadatkor, amikor a szénégető munkához látott, már hűlt helye volt. A nap már lebukóban volt a bércek mögött, száraz, forró szél fújdogált, időnként tomboló orkánná erősödve, hogy a madarak is megijedtek, amikor az öreg füvész a Lomnici-csúcs lábához ért. A feje zúgott, a íullasztó meleg fojtogatta. Leült egy hatalmas fenyő árnyékába. Verítékét, törölgette s az előtte álló hegyóriást bámulta és gondolkozott. A mohás fák között olykor tarka tollú madár röppent tova. A homályos, csöndes erdő mélyéből hűvösség áradt, a levegőben gombaszag terjengett. A füvész elaludt. Mély álmában a Tátra rejtett kincseinek őrével a hatalmas, kővé vált elátkozott lengyel szerzetessel találkozott, aki mosolyogva aranykulcsot adott át neki, és halkan suttogta: „A hegy oldaléban titkos barlangot találsz. Ott őrzöm a Tátra kincseit. Holnap annyit vihetsz belőle, amennyit csak elbírsz... De vigyázz, útközben semmit se veszíts el, mert azzal másokat nyomra vezetsz.. Az öreget egy dongó dönglcsélve ébresztette fel furcsa álmából. Szakadatlanul ott dongott körülötte. Közelében héja röppent fel. Sokáig keringett, majd mint a mennykő, ismét lecsapott a közelében. Hulló toll szállott alá, a rabló tovarepült s egy nyúl rémülten rohant elfelé csak a farka alja fehérlett a távolról. A füvesember furcsa álmából felriadva elnehezült fejét kezére támasztotta, úgy töprengett, — Itt töltöm az éjszakát — határozta el. Kora reggel útra kelek. Délig fel kell jutnom a csúcsra... Meg kell találnom a kincset — biztatta magát, s körüljárta a hegyoldalt, hogy eldönthesse, merre induljon reggelre kelve. Éjjel alig aludt valamit, de pirkadat előtt kissé elszenderedett. Amikor felébredt, már hajnalodott. A homályból lassan bontakoztak ki a kopár sziklák. Szokatlanul hűvös volt a hajnal, a füvészt különös érzés kerítette hatalmába, amikor kigyúlt a vörös hajnalpír. Nov£ Smokovec (Űjtátrafüred) látképe A Palace Hotel
