A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-23 / 34. szám
Ma már szinte közhely, hogy a TV-bemondókat a nézők igen sok esetben családtagoknak tartják. De a családtagok közt is van, akit a család megkülönböztetett szeretettel és figyelemmel dédelget. Nos, a Magyar Televízió bemondónői közül az egyik ilyen dédelgetett kedvenc a Julika, azaz, a rendkívül népszerű és közismert K,u d 1 i k J ú - 1 i a. Julika rendkívül megnyerő és sokoldalú egyéniség: a nap eseményeit ugyanolyan egyszerűséggel és bájjal közli velünk, mint ahogyan a „Delta“ tudományos híradót konferálja, vagy öz Ferenccel, a humoristával mókázik, vagy pedig Antal Imrével együtt a „Röpülj páva“ vetélkedő adásait vezeti. Mindent tud, amit egy TV-bemondónőnek tudnia kell és ez kellemes, megnyerő külsejével együtt közkedveltségének és népszerűségének aranyfedezete. „Kudlik“-os báját, egyszerűségét és természetességét nem tagadta meg akkor sem, amikor alábbi kérdéseinkre kértünk tőle választ : — Hogyan lett TV-bemondónő és van-e valamilyen „civil" hivatása is? — Az érettségi után színésznő szerettem volna lenni, de nem vettek fel a főiskolára. Külső munkatársként, mint ügyelő kerültem a Magyar Televízió ifjúsági osztályára. 1963 őszén részt vettem egy bemondó-meghallgatáson és 1964. február 29-én jelentem meg először a képernyőn. 1965-ben véglegesítettek mint bemondónőt és ugyanebben az évben beiratkoztam az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára, ahol 1971- ben fejeztem be tanulmányaimat, mint a magyar nyelv és irodalom tanára. — Mivel magyarázza minden vitán felül álló egyéni varázsát? — Először is köszönöm ezt a dicséretet. A kérdésre azonban nehéz választ adnom. Én ugyanis az életben ugyanolyan vagyok, mint a képernyőn. Egyéniségemet vállalom a képernyőn is és JULIRA talán szerencsém van, hogy a nézők így elfogadnak és szeretnek: ez számomra rendkívül jó érzés. Nem tartom magam művésznőnek és nem akarok sztár lenni. „Ars poeticámat“ én így fogalmaznám meg: „Embernek maradni az életben és a képernyőn is“. Együtt élek az emberekkel, ami azt jelenti, hogy a magánéletemben ugyanazt csinálom, amit rajtam kívül minden háziasszony is csinál. — Van-e valamilyen kedves tévés „sztorija“? — Igen. Egy alkalommal közönség-találkozót, ankétot tartottunk Dorogon a Deltaműsorról. Egyszer csak felállt egy öreg néni és elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt még súlyos beteg volt: szívritmus-zavarban szenvedett. Az orvosok egy új szívbillentyű beiktatását javasolták műtét útján. Ám a műtétre a legjobb orvosok sem tudták őt rábeszélni. A néni azt gondolta magában, hogy inkább meghal. S ekkor a Delta-műsorban a „pacemaker“-es műtétekről, a szívbillentyű-beültetés új módszeréről beszéltem. Ä néni elmondta, hogy az én „mosolygós csevegésemtől“ bátorságot kapott, és alávetette magát a műtétnek. Most már jól van, egészséges ... Ügy gondolom, hogy ennél nagyobb dicséretet talán soha nem kaphatok. S ha másért nem, hát ezért is megérte, amit eddig csináltam ... — Ma már a táncdalfesztivál és Kudlik Júlia „elválaszthatatlanok“. Mi a véleménye a mai fiatalok talán túlságosan egyoldalú „tánczene-imádatáról“ ? ön kedveli-e a tánczenét és még milyet? — Nem beszélnék a fiatalok „tánczene-imádatának" egyoldalúságáról és úgy vélem, hogy aki így ítéli meg a fiatalokat, az téved. Igen nagy élmény volt számomra, amikor — mint egyetemi hallgató — három hétig „igazi“ tanár voltam abban a gimnáziumban, ahol érettségiztem. 18 éves lányokat és fiúkat tanítottam és bizony azt tapasztaltam, hogy igen sokoldalúak, jól tájékozottak és sok minden érdekli őket. Jómagam mind a tánczenét, mind pedig a komoly muzsikát szeretem. Hiszen csaknem minden műfajban dolgozom, hogy a népzenei versenyeket ne is említsem. — Járt-e már hazánkban, kit ismer az itteni „tévések“ közül? — Évente több alkalommal megfordulok Csehszlovákiában, mivel az anyósom, sógornőm, sógorom és két keresztlányom Kassán él. Két évvel ezelőtt Bratislavában voltam a Magyar Televízió nemzeti estjén, ahol a Csehszlovák Televízió kassai bemondónőjével, Alábeta Sebovával együtt konferáltam a műsort. Név szerint nehéz lenne felsorolnom mindenkit, de a pozsonyi bemondókat személyesen is ismerem, a többieket pedig a képernyőről, ugyanis itthon is nézzük a Csehszlovák Televízió adásait. — Mi a magyarázata annak, hogy ön a „Delta“ műsoraiban is „otthon“ van? — Ezt talán különösebben nem szükséges magyarázni, hiszen előre megírt szöveget tanulok meg. Azt vallom ugyanis, hogy felolvasva minden egészen más, mintha szemtől-szembe mondom el azt, amit kell. A hírek kivételével tehát megtanulok mindent. A „Delta“ tudományos híradó, a Magyar Televízió egyik kedvelt műsora már tizenegy éves, jómagam nyolc éve szerepelek ebben a műsorban. A műsort egy nagyon jól összeszokott gárda készíti. Ha valamit nem tudok, vagy nem értek, máris megyek Várhelyi Tamáshoz — a műsor „szellemi atyjához“, a „Delta“ című folyóirat főszerkesztőjéhez — és megkérdezem tőle. Másképpen ez nem is lehet, hiszen hogy tudnék sok-sok embernek beszélni valamiről, amiről magam sem tudom, hogy micsoda. — Mit szeretne még elmondani? — Talán azt, hogy nagyon szeretek tanulni, ugyanis ,.hobby“-m a tanulás. Jelenleg is nyelveket tanulok Angolból és oroszból akarok vizsgát tenni, utána pedig még szeretnék megtanulni olaszul vagy spanyolul. Most, amíg még fiatal vagyok, szeretném elraktározni mindazt, amiből majd 10—20 év múlva is meg tudok élni. A TV-bemondónői hivatás véleményem szerint nincs korhoz kötve, ha a kellő kulturáltság* frisseség és „fiatalodni tudás“ megvan az emberben. Természetesen a külső is számít, de úgy vélem, hogy legfontosabb az egyéniség. El tudok képzelni 40—50 éves TV-bemondónőt is, ha nem akar 16 évesnek látszani és a képernyőn is vállalni tudja a korát és az egyéniségét. Hiszen köztudomású, hogy a televíziónak nem csupán tinédzserkorú nézői vannak. — Végül: mit üzen a Hét olvasóinak és a csehszlovákiai TV-nézőknek? — Mindannyiuknak soksok jó műsort, jó vételt és mindehhez jó egészséget kívánok! A viszontlátásra! SÁGI TÓTH TIBOR ■ H rvendetes hírről tájékoztatták a minap Oaz újságírókat a Közbiztonsági Szervak Főparancsnokságán. Arról, hogy 1974 első félévében — a múlt esztendő hasonló időszakához viszonyítva —a Szlovák Szocialista Köztársaság területén 59 esettel csökkent a közúti balesetek száma és 54 személlyel kevesebben haltak meg karambolok következtében, mint a tavalyi év első hat hónapjában. Januártól júliusig 8223 közúti baleset fordult elő, melyeknél 3599-en sebesültek meg, s az anyagi kár körülbelül 65 millió korona. Ezek voltak a sajtótájékoztatón kapott legfontosabb értesülések, majd arról esett szó, hogy miképp sikerült elérni ezeket a javuló eredményeket? A kötetlen beszélgetés sorón megállapítást nyert, hogy elsősorban a közlekedési fegyelem jelentős megszilárdításával és a közbiztonsági szervek tekintélyének fokozásával, de a büntetések s a közúti ellenőrzések megszigorításával is. Vajon miképp igazolja ezt a gyakorlat? Erre másnap, a Közbiztonsági Szervek Bratislavavidéki Járási Közlekedésrendészeti Szolgálatának B 23 173 számú járőrkocsijában kaptam választ. A fehércsíkos URH-kocsi első ülésén Anton Pávelek rendőrzászlós, a kocsi parancsnoka és Milan Danihel törzsőrmester ül. A zászlós bekapcsolja a motort, keze a kormánykeréken nyugszik. — Azt hiszem, nyugodt délelőttünk lesz — mondja. — Mikor van nehéz szolgálatuk? — Pénteken kora délután, vasárnap estefelé, hétköznap pedig különösen a reggeli csúcsforgalomban — vágja rá egyből, aztán mosolyogva hozzáteszi: — Persze, máskor sem leányálom a munkánk.., A járás területén, körzetenként, több URH-kocsi és egy-egy forgalmasabb helyen szolgálatot teljesítő gyalogos járőrszolgálat ügyel a közlekedés biztonságára. Szükség esetén állandó összeköttetésben vannak a diszpécserközponttal. Minden járőrnek megvan a saját területe, az esetleges balesethez mindig a legközelebb lévőt küldik helyszíni szemlére. A mi kocsink nem kap körülhatárolt területet, oda mehetünk, ahol valami érdekeset sejtünk. Fölberreg a motor, indulunk. A belváros szűk utcáin az autópálya irányába igyekszünk. A sztrádán cél nélkül robog az autó. Néhány perccel múlt tíz óra. Verőfényes nyári napsütés van. Az ezüstösszürkén csillogó lámpaoszlopok gyorsan suhannak el mellettünk. A rendőrzászlós egy pillanatra felém fordul: — Az autópálya úgyszólván balesetmentessé tette a Bratislava—Malacky közötti forgalmat — mond-1. M. Danihel törzsőrmester és Pávelek rendőrzászlós, a közúti ellenőrzés közben 2. „Akkor gyújtsa be a motort és tartsa egy helyben a kézifékkel I" 3. A fékellenőrzés eredtnénye a gépjármű-üzemeltetési engedély bevonása 4. Sajnos, ilyen utánfutó-kapcsolási „módszer" is van... Prandl Sándor felvételei
