A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-16 / 33. szám
hatóságról azért beszélek, mert keserű- tapasztalataim szerint esetenként már az ipari tanulók is viszszaélnek a vendég bizalmával. Néha akadozik a húsellátás, ritkán kapunk májat. így aztán előfordul, hogy «foghíjas", szerényebb az étlap. Az asztalok, székek közben gazdát cserélnek. Újabb népes kirándulócsoport érkezett. Vidám zsivajgásuk egyszeriben megtölti a termet. Négyenöten tanácstalanul álldogállnak az asztalok között. Nincs hova leülniük. — Maguk honnan érkeztek? — lépek a csoporthoz. — A közép-szlovákiai kerületből. Cömörből — válaszolják szinte egyszerre. A pillantásra legidősebb férfi megtoldja: — A páti termálfürdőben voltunk, kellemes napot töltöttünk el ezen a nagyobb hírnevet, elismerést érdemlő fürdőhelyen. Közben alaposon megéheztünk, amire csak indulás után ébredtünk ró. Az ízléses hirdetőtábla hívta fel figyelmünket a csárdára. Betértünk, hogy harapjunk valamit. A pincér étlappal kezében sürgölődik az új vendégek között. Egy sarokasztaltól felállnak a poharazgatók, így beszélgető társaim is helyet foglalhatnak. A szomszéd teremben felcsendül a muzsika. — Hetente négy olkalomma! zeneszó mellett szórakozhatnak a vendégek — újságolja Hurían elvtárs. De sürgősen távozik is, mert a harmadik asztalnál egy vendég megkocogtatja a poharát, s mutatja szeretne még rendelni valamit. Szól a nóta. Egy pár lép a zenészek elé. Nem fiatalok, nem is öregek. Úgy negyven körüliek. Fiatalosan ropják a táncot. Valójában most veszi kezdetét a vidám, gondokat feledtető mulatozás. A személyzet számára pedig a kemény munka. Búcsút intünk a hangulatos helynek, a vigadóknak. A lenyugvó nap bíbor sugarai megvillannak a csárda bejárata fölött elhelyezett paprikafüzéreken. — fm — o O o Kopogunk ... Nyílik az ajtó s egy mosolygó női arc jelenik meg előttünk. — Remes Irmát keressük ,.. — Én vagyok az. Tessék, fáradjanak beljebb! Szerencséjük van, hogy éppen most jöttek, mert néhány perccel ezelőtt még nem találtak volna itthon. Moéán (Dunamocson) voltam női tanácsadón, éppen most értem haza. Egy Komárno (Komárom) melletti kis községben, Virten vagyunk. Gondolatban gyorsan felidézzük az orvostudomány fejlődését az emberiség gyermekkorától a misztikus középkoron keresztül a nagyszerű jelenig. Eszünkbe jut az ókori Görögország, a derűs, kék egit Hellasz, amely világhírű tudósokat adott az emberiségnek, de orvosai bizony nagyon sokszor drasztikus módszerekkel éltek. Gondoljunk csak a híres knidoszi iskola képviselőire, Euriphonra és Hérodikoszra, akik az újszülöttek világrajövetelét olymódon segítették elő, hogy a szülő asszonyokat létrára kötözve rázták ... A misztikus, vallásos középkorban már feltűnnek a bábák, a szülésnél segédkező bátor öregasszonyok, akiket sokszor boszorkányoknak tartottak, s nem egy közülük máglyára került. Egy kicsit sem csodálkozhatunk hát azon, hogy a bába, a szülésznő mesterségére — főleg az elmaradottabb falvakban — még századunkban is sokáig bizonyos fajta elfogultsággal néztek, s kevesen választották életcélul ezt a foglalkozást. Először is erre a kérdésre várunk választ Remes Irmától: — Hogyan lett szülésznő, miért választotta ezt a foglalkozást? — Az édesanyám is szülésznő volt Marcelován (Marcelházán). Gyakran hallottam tőle, mennyi elmaradott falu van, ahol még nincs szülésznő, hanem csak bátor, öreg nénik segítenek a szülésnél. Nekem nagyon szép hivatásnak tűnt ez a munka, s vágytam arra, hogy olyan faluba kerüljek, ahol eddig még nem volt szülésznő. Nem is bántam meg, hogy ezt a foglalkozást választottam, még éjjel és ünnepnapokon is szívesen dolgozom. Valamelyik nap is éjjel három órakor hívtak Radvaü nad Dunajom (Dunaradvány) községbe; Virten, Marcelován, Modranyn (Madáron) és Srobárovón kívül ez a falu is az én körzetembe tartozik. Körülbelül hajnali négykor értem haza, de még le sem feküdtem, mikor megállt a ház előtt egy autó, s újra mennem kellett. De hát nekem ez a munkám és nagyon szeretem ... Ha nem lesz muszáj és egészséges leszek, én még nem is akarok nyugdíjba menni... — Hány éves Irma néni? — ötvenhárom. — Es mióta dolgozik ebben c. szakmában? — Huszonhárom éve. Ezerkilencszázötvenegyben Komárnóban végeztem el a tanfolyamot. Szép hivatás — Hány gyereket segített azóta a világra? — Hát... Azt hirtelen nem tudnám megmondani. Évente körülbelül 105—106 szülés van a körzetemben. Az idén eddig 58 volt. Még néhány évvel ezelőtt mindenki itthon szült, újabban már a kórházba szállítjuk a szülő asszonyokat. Bizony, nagyon sok gyerek született az úton, az autóban is... — Több falu tartozik a körzetéhez, tehát gyakran kell utaznia. Hogyan oldja meg a közlekedési problémákat? — Ilyen problémáim nincsenek is, mert a körzetemhez tartozó falvak között nagyon jó a közlekedés, gyakran jár autóbusz. Régebben egy kis motorkerékpárral jártam ... De régebben — főleg az ötvenes évekre gondolok — egészen más volt a környék képe. Nem messze Virttől volt egy néhány házból álló település, Bystriéka (Balogpuszta). Ott több család lakott, s ha szükség volt a segítségemre, traktorral szoktak kivinni oda. Ha nagy hó vagy sár volt, bizony elég problémát okozott a közlekedés. Arról meg, hogy olyan időben a szülő anyát behozzuk a faluba, szó sem lehetett. Most már a puszta lakói is Virtre költöztek, úgyhogy megszűntek ezek a problémák. Radványnak meg sokáig nem is volt szülésznője, csak egy öreg, bátor néni, aki le merte a szülést vezetni. Nagyon örültek, mikor idejöttem ... — Most egy szakmába vágó kérdés következik. Mit mond a szülésznő: eredendő dolog-e a szülési fájdalom? Hallottunk már olyan véleményt is, miszerint ez csupán beidegződés ... — Megtörtént már igen gyakran, hogy sikerült meggyőznünk az asszonyokat, hogy nem is olyan erős az a fájdalom, s olyankor bizony könnyebben elviselték, könynyebben folyt le a szülés. Volt olyan eset is, hogy rászóltam a szülő asszonyra: „No, drágám, azért jajgathat, ha úgy könnyebb!“ — Még egy utolsó kérdés: Egyforma-e minden gyerek? Látja-e a bába néni már a születés pillanatában, kiből lesz atomfizikus, orvos stb.? — Hát... Én csak kisebbnek vagy nagyobbnak látom őket. Egyik elevenebb, mint a másik. Azok közül a gyerekek közül, akiket a világra segítettem, nem halt meg egy se... Franciául sage-femme — „okos asszony" — a szülésznő neve. Németül Wehmutter, amit talán így fordíthatnánk magyarra: „fájdalomanya“. Melyik nyelvnek sikerült jobban megragadnia a lényeget, e szép hivatás lényegét? Nehéz lenne eldöntenünk. Talán a franciának ... VARGA ERZSÉBET Prandl Sándor felvétele 7 Rémes Irma az unokájával
